Nyomozók Stohl András otthonában

2010.05.13. 15:42 Módosítva: 2010.05.13. 15:50
A rendőrség szóvivője nem árulta el, mit kerestek a nyomozók Stohl András fóti otthonában, de az akció összefügghet azzal, hogy kiszivárgott információk szerint a színész kábítószert fogyasztott a balesete előtt.

Nyomozók mentek csütörtökön Stohl András fóti otthonába. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének megfogalmazása szerint "nyomozati cselekmények" miatt van erre szükség. Beluzsárné Belicza Andrea azonban részleteket nem árult el.

A Blikk csütörtöki számában írta, hogy kábítószert találtak Stohl András vizeletében. A lap kiszivárgott információkra hivatkozott. A cikk szerint egyelőre annyi biztos, hogy a színész-műsorvezető vizeletében nem THC-t, vagyis nem marihuána hatóanyagot mutattak ki.

Néhány órával később ezt az információt a rendőrség cáfolta. Állításuk szerint még várnak a szakértői véleményekre, amelyek legkorábban  pénteken kora délután, de lehet, hogy csak hétfőn érkeznek meg.

Egyelőre annyi biztos, hogy Stohl Andrást gyanúsítottként még nem hallgatták ki.

A színész-műsorvezető szombaton hajnalban Budapest felől tartott Fót irányába egy összekötő úton, amikor váratlanul áttért a szemközti sávba, és karambolozott két autóval. Mindkét járműben megsérült egy-egy ember, egyikük súlyosan, a másik autós pedig könnyebben. Stohl Andrást a baleset helyszínéről a felesége vitte haza, a rendőrök onnan állították elő vérvételre.

Az orvosi szakvélemény szerint egyébként Stohl András közepesen ittas volt, amikor karambolozott. Azt még vizsgálják, hogy szervezetében az alkoholon kívül más bódító szer, így például kábítószer volt-e. A szakvélemények várhatóan péntekre lesznek meg.

  • Tippek
  • Bankszámla