Bombafenyegetés miatt lezárták Szeged főterét
Bombafenyegetés miatt kedden délután lezárták Szeged központi terét, a Széchenyi teret és a környező utcákat, a területre se a gyalogosokat, se a gépjárműforgalmat nem engedi be a rendőrség.
A térre vezető utcáknál egyenruhások posztoltak, a kereszteződéseket szalagok és rendőrségi járművek zárták le, és az 1-es villamos vonalán is szünetelt a forgalom.
Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a rendőrségi ügyeletre délután 1 óra után telefonált be egy ismeretlen nő azzal, hogy bomba fog robbanni a városháza, a posta és a Széchenyi téren található egyik bankfiók közelében.
A rendőrség a teret lezárta, több épületet kiürítettek, és bombakereső kutyákkal megkezdték a terület átvizsgálását, a munka órákig eltarthat, közölte az őrnagy délután. A telefonálás helyét a rendőrségnek sikerült azonosítania, a hívó személyének felderítése folyamatban van, tette hozzá a szóvivő.
Vaklármának bizonyult a bombafenyegetés a környék átvizsgálásakor nem találtak robbanószerkezetet, a terület lezárását este 6 óra után oldották föl, tájékoztatott a rendőrség. A szegedi rendőrkapitányság közveszéllyel fenyegetés vétségének gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen.