Súlyos vonatbaleset Észak-Olaszországban
Egymásba rohant két szerelvény Bolognina di Crevalcore állomásán pénteken nem sokkal egy óra előtt, jelentette a BBC. A Bologna és Verona közötti szakaszon az olasz államvasutak 2255. számú személyvonata és egy tehervonat ütközött össze eddig ismeretlen okokból. A balesetnek csaknem húsz halottja és nyolcvan sebesültje van. A halálos áldozatok közt van a két vonat négy fős személyzete.
Váltóhiba lehett az ok
A Bologna-Verona szakasz egyébként az egyik legrégibb vasútvonal, az állomásokon és kitérőkön kívül végig csak egy sínpár van, és a második pálya építését csak tavaly kezdték el egyes szakaszokon. Egyelőre nem tudni pontosan, miképp kerülhetett két szerelvény ugyanara a vágányra, de valószínűleg a jelzőberendezések vagy a váltók hibájából következett be az ütközés. Az olasz polgári védelem és a mentőszolgálatok több kocsival Bolognai síkságon történt súlyos balesethez siettek, írja a La Stampa.
Az olasz lap online kiadása úgy értesült, hogy a személyvonat Bolognába tartott, míg a tehervonat Verona felé. A sínek mentén egymásra torlódott vasúti kocsik roncsait lehet látni, több helyen tűz is kiütött, sok a sebesült, közülük néhánynak nagyon súlyos az állapota, írja a La Stampa egy katonai rendőr beszámolójára hivatkozva. Az olasz államvasutak első hivatalos közlései szerint a vasgerendákat szállító tehervonattal ütköző személyvonat mozdonya teljesen ledőlt a pályáról és több vagonja is kisiklott, illetve súlyosan roncsolódott.
Sűrű köd
A Corriere Della Serre úgy értesült, hogy a baleset másik kiváltó oka az is lehett, hogy ködös volt az idő, ötven méterre sem lehetett ellátni. A helyszínen mintegy kétszázan segítenek a mentési munkákban, de a dolgukat nagyban nehezíti a sűrű köd. Pietro Lunardi, közlekedési miniszter kinevezett egy bizottságot, hogy mielőbb kiderítsék, miképp történhetett a szerencsétlenség.
A milánói magyar főkonzulátuson az MTI-t arról tájékoztatták pénteken kora délután, hogy egyelőre nincs tudomásuk arról, hogy magyar állampolgár is érintett lenne az olaszországi vasúti szerencsétlenségben.