Támadhat is a szökött fogoly

2006.12.01. 18:45
Megszökött egy rab a Gyorskocsi utcai büntetés-végrehajtási intézetből. A városból kivezető utakat lezárták. Egy másik rab csütörtökön felakasztotta magát.

Tamás Imre Zoltán

Egy fegyvert is megszerezve szökött meg egy elítélt a Büntetés-végrehajtási Intézet Gyorskocsi utcai épületéből. A szökött rab, Tamás Imre Zoltán 38 éves, leütötte az őrét, és valószínűleg megszerezte a fegyverét is, hogy hogyan, azt még nem tudni. A leütött őrt kórházban ápolják. Az MTI szerint a jogerősen elítélt fétfi - akit azért akartak bíróságra szállítani, hogy tanúként kihallgassák egy büntetőügyben - mintegy 30 lőszert is zsákmányolt.

Biczó László, a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának általános helyettese péntek délután megerősítette az MTI értesüléseit, miszerint a férfit tanúkihallgatásra, valamint iratbetekintésre vitték a Katonai Ügyészségre. A bv-dandártábornok azt is megerősítette, hogy a szökésben lévő férfinél egy, a büntetés-végrehajtásnál rendszeresített parabellum maroklőfegyver és két tárban 28 lőszer van.

2014-ben szabadult volna

Tamás Imre Zoltán 175-180 cm magas, erős testalkatú, barna hajú, dús szemöldökű, kék szemű, magas homlokú férfi, füle fejéhez simuló, nyaka vastag, szája vékony, halkan beszél. Szökésekor a büntetés-végrehajtási, úgynevezett mákos formaruha volt rajta, mely alatt zöld színű pólót viselt.

A távirati iroda értesülése szerint a budapesti férfit egy 2003-as benzinkútrablás miatt ítélték el. 2003. augusztus 25-én a IX. kerületi Kén utcában rabolt ki egy benzinkutat, majd három héttel később elfogták. A rendőrség akkor azt közölte, a gyanúsítottat az ORFK terrorelhárító szolgálata fogta el Kiskunlacházán, egy hétvégi házban szeptember 13-án.

Tamás Imre Zoltán nyolcéves fegyházbüntetését töltötte, 2014-ben szabadult volna, de más büntetőeljárás is folyamatban volt ellene. Bűnlajstromán rablás, csalás, okirat-hamisítás, garázdaság, orgazdaság és zsarolás is szerepel.


Útzár galéria, kattintson!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a déli órákban az Indexnek elmondta, segítenek a szökött rab elfogásában, és emiatt leszűkítették a városból kivezető utakat. Később az útzárat feloldották, de addigra szinte az egész város bedugult. Átnézték az összes autót, még a buszokra is felszálltak a körözött férfi fényképével, még a teherautókat is átvizsgálták.

A BRFK péntek délutáni közlése szerint a férfi ellen hivatalos személy elleni erőszak és fogolyszökés bűntette miatt folytatnak eljárást. Az elítélt férfin a szökésekor úgynevezett mákos formaruha volt, amely alatt zöld színű pólót viselt. A rendőrség közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy a férfi támadásától lehet tartani, ezért a feltartóztatásával ne próbálkozzanak az emberek.

A szökés részletei

Biczó László, a bv országos parancsnokának általános helyettese szerint a Tamás Imre Zoltán "az előállítását követően vécére kéredzkedett". A férfi úgy tett, mintha a dolgát végezné, majd nekitámadt a felügyelőnek. Dulakodni kezdtek, amelynek során az őr súlyosan megsérült, ezért kórházba vitték, ahol a parancsnok-helyettes személyesen is meglátogatta. Mint Biczó László elmondta: munkatársukat vélhetően a hétvégén megfigyelésre benntartják a kórházban.

Arra kérdésre, hogy levették-e a bilincset a férfiről, Biczó László azt mondta, hogy erre még nincs "megnyugtató információja". Közölte: az egyik lehetőség szerint az elítélt szabadította ki magát a bilincsből, a másik szerint "ha olyan dolgát végezte volna, akkor a felügyelet ahhoz, hogy kulturáltan tudja végezni a dolgát, leveheti ilyenkor a bilincseket". Az viszont biztos, hogy a vezető-bilincs rajta volt a férfin.

Biczó László kijelentette: mint ilyen esetben mindig, belső vizsgálatot indítottak az ügyben, amely jelenleg is tart. Hangsúlyozta: "a felügyelő vétkes mulasztást nem követett el". Arra a kérdésre, hogy az épületből hogyan juthatott ki a férfi, Biczó László azt mondta, erről sincs "pontos információja". Hozzátette: tudomása szerint az épület kapujában civil biztonsági szolgálat működik, "nem hiszem, hogy akadályba ütközött, ha ő lendületesen kifutott az épületből".

Felakasztotta magát egy előzetesben levő férfi Budapesten

Felakasztotta magát és meg is halt egy előzetes letartóztatásban levő férfi a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben, Budapesten. Biczó László, a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának általános helyettese az MTI érdeklődésére csak annyit mondott, a férfi egyedül volt a zárkájában csütörtök este, amikor "önakasztást hajtott végre a saját felszerelésével". Egyelőre nem tudni miért végzett magával a férfi. (MTI)