Módszeresen tette el rokonait láb alól
A tettsorozatot az ötvenhárom éves anya meggyilkolásával kezdték december 30-án. A fiú leszúrta édesanyját, miután a nő kijelentette, hogy nem kíván részt venni saját szülei megölésében.
Január harmadikán a férfi halott anyjának lakásába hívta nagyanyját. A 75 éves asszony megérkezése után, a fiú megfojtotta az idős nőt egy nejlonzacskóval. Ugyanezen a napon a 91 éves nagypapa is megjelent a lakásban, ekkor a fiatal egy kalapáccsal verte halálra az öregembert.
Az eltűntetésben sem kispályázott
Az ügyész beszéde alapján, a férfi ezek után egy fűrésszel feldarabolta a holttesteket és nejlontáskába helyezte. Az unokák a nagyszülők indianapolisi otthonába vitték a hullákat, egy légkalapácsot és betonkeverőt béreltek. A ház alapjába egy közel kétméternyi átmérőjű lyukat vájtak és friss betonba temették rokonaik maradványait.
Szánalmas lebukás
A testvéreket kedden kapták el Missouriban, úton Las Vegas felé. Gyorshajtás miatt állítoták le őket. A rendőr gyanúját az keltette fel, hogy az autóban lévő véres ruhadarabokat, ékszereket, készpénzt, hitelkártyákat és a két idős emberhez tartozó jogosítványt is megtalálták.
