![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Hat évet ült ártatlanul
További Bulvár cikkek
Szociopátiás, de beszámítható
Az indoklásban elhangzott, hogy a többszörösen büntetett előéletű férfit felesége megöléséért korábban csaknem 13 évnyi fegyházbüntetésre ítélték, s 1993-ban kedvezménnyel szabadult. Az elmeorvos és pszichológus szakértők szerint indulatlabilis, kiegyensúlyozatlan életvitelű férfi szociopátiás személyiségű ugyan, de teljességgel beszámítható. A vádirat szerint 1996 novemberében a vádbeli napon a férfi nagymennyiségű alkohol hatása alatt összeszólalkozott és dulakodni kezdett szintén ittas barátnőjével, egy 42 éves tanárnővel. Csupor Ferenc ütlegelte, rugdosta, fojtogatta és megtaposta, majd egy 21 centiméteres pengéjű konyhakéssel megszurkálta a védekező nőt, aki összesen 32 sérülést szenvedett.
Önként ment a rendőrségre
Csupor Ferenc miután másnap felébredt bódultságából, felfedezte az áldozat holttestét. A férfi húgának lakásába ment, ahol elmondta, hogy megölte barátnőjét. Hozzátartozóit kérte meg, hogy kísérjék be a rendőrségre, ahol bejelentette, megölte barátnőjét, de tettének körülményeire és indokára nem emlékszik. Csupor Ferenc nadrágján az áldozat vérével egyező vércsoportú vércseppet találtak, mellkasán pedig ismeretlen eredetű, szakértők szerint valószínűleg embertől származó karmolásnyomok látszódtak. A férfit a gyilkosságot követő napon őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték. Az első eljárás során Csupor Ferenc végig kitartott amellett, amit rokonainak és a rendőrségen is vallott. Az 1997-ben a Fővárosi Bíróságon született ítélet ellen is csak enyhítésért fellebbezett, bűnösségét akkor nem vitatta.
Úgy vélte, ő követhette el a gyilkosságot
A megismételt elsőfokú eljárásban az ügyészség újfent életfogytiglani szabadságvesztés kiszabását indítványozta. A vádhatóság képviselője szerint a férfi - aki feleségét is hasonló módon ölte meg, és abban az ügyben is emlékezetkiesésre hivatkozott - megölte barátnőjét is. Ezt támasztja alá az ügyész szerint Csupor Ferenc saját vallomása, valamint a nadrágján talált vérnyom is. A férfi az utolsó szó jogán azt mondta: új családot akart létesíteni a nővel. Hozzátette: úgy tudta, más nem járhatott a lakásban, és mivel nem tudott visszaemlékezni a történtekre, úgy vélte, hogy ő követhette el a gyilkosságot. Szólt arról is, a korábbi eljárás során felmerült új körülmények elbizonytalanították abban, hogy ő ölte-e meg a tanárnőt.
Idegen hajszálakat találtak a kezében
A felmentő ítélet szóbeli indoklásában a bíróság utalt arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság szerint az első eljárás megismétlésére leginkább azért volt szükség, mert az áldozat kezében és térdénél egy-egy kitépett hajcsomót találtak. Az első ítéletet hozó bíróság azonban nem vizsgálta azt, hogy kitől származhatnak ezek a hajszálak. Az újabb tárgyalássorozat alatt elvégzett DNS-vizsgálat azt az eredményt hozta, hogy a két hajcsomó két különböző férfitől származik. A vádlottól és az áldozat közvetlen környezetében lévőktől, például utóbbi volt férjétől is vettek DNS-mintát, amely alapján megállapították: a hajszálak nem Csupor Ferenctől, és nem a volt férjtől erednek, s a szomszédok, ismerősök DNS-e sem egyezik meg a vizsgált hajszálakéval.
Kártérítési pert indít
A Fővárosi Bíróság szerint, a DNS-vizsgálat eredményére is tekintettel, nem lehet minden kétséget kizáróan bizonyítani, hogy Csupor Ferenc követte volna el a gyilkosságot. Csupor Ferenc 1996 novemberétől 2002 októberéig maradt előzetes letartóztatásban, 2002 októberétől novemberig a megismételt eljárásban a bíróság házi őrizetbe helyezte, majd lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben. A felmentő ítélettel együtt az FB megszüntette a férfira vonatkozó lakhelyelhagyási tilalmat is. Az ügyész a bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása végett fellebbezett. Csupor Ferenc tudomásul vette az ítéletet. A tárgyalást követően a férfi védője az MTI érdeklődésére elmondta: a majdani jogerős ítéletet követően kártérítési pert fognak indítani a magyar állam ellen védence csaknem 6 éves előzetes letartóztatása miatt.