Hejce nem felejt

Péntek reggel a kis falu kocsmájában várjuk Lévai Csabát, a falu korábbi polgármesterét, aki a szlovák An-24-es lezuhanásának éjszakáján két társával - Kovács Attilával és Kormos Péterrel - az elsők között ért a még lángoló gép roncsaihoz. A kocsmában hideg van, áram valami miatt nincs, így forró kávé helyett hideg kólával próbálunk lelket verni hidegtől elgémberedett tagjainkba. Kis várakozás után megérkezik Lévai Csaba, beléptekor mintegy varázsütésre visszatér az áram is.

A Borsó-hegynek Lévai terepjárójával indulunk neki, a kocsiban ott ücsörög velünk Rudolf, a vadászkutya is - az ötéves eb leírhatatlan borzalmakat élt át gazdájával azon az éjszakán. Alig megyünk tíz percet a hepehupás, havas és zúzmarás terepen, amikor egy határőr állja el az utat, és oldalra inti a terepjárót. "A terület le van zárva, itt nem lehet továbbmenni" - mondja. A hegyen magasrangú szlovák katonatisztek szemléznek, nincs mit tenni, visszafordulunk.

Apróbb darabok

Klikk a képre!

Úgy tűnik, a hatóságok időben léptek. A háromszáz lelkes faluban az utóbbi napokban többen is láttak idegeneket, akik meg akarták nézni a tragédia helyszínét. Katasztrófaturisták - mondták. Mint ahogy a HVG is hírt adott róla, egyre többen kutatnak a két héttel ezelőtt lezuhant szlovák katonai gép maradványai, és az áldozatok hátrahagyott személyes tárgyai után a beleset helyszínén. A helyszínre érve szerettünk volna a hejcei katasztrófaturisták, relikviavadászok nyomába eredni alig két héttel a szörnyű légikatasztrófa után, erről lemondva a helybéliek beszámolóira hagyatkozunk végül.

Bár nem biztos, hogy a katasztrófaturistálkról szóló hírek hatására, de tény, hogy péntek reggel a magyar határőrök lezárták a Borsó-hegyet. Reggel hét órakor a szlovák katonai ügyészég emberei érkeztek egy busszal a faluba, hogy még egyszer alaposan átvizsgálják a nyomokat, és összegyűjtsék az ott maradt alkatrészeket. A hó az utóbbi napokban olvadt, így újabb maradványok kerülhettek elő. "Akkor éjszaka volt ott minden a földön szanaszét szórva: katonai térképek, láttunk videokamerát, szétszóródott pénzt, eurót és más tárgyakat is. Egy részüket a mentés során betaposták a földbe. Lehet, hogy az olvadás után még egy csomó dolog kerül majd elő" - mondja Csaba.

Később kiderül, hogy a faluban is fellelhető néhány apróbb darab a gépből: azonosíthatatlan alkatrészek, vas és műanyagdarabok, egy óra hátlapja. Néhányan azt tervezik, hogy kis emlékhelyet rendeznek be a gépből megmaradt fémalkatrészekből, térképdarabokból. Állítólag a mentésben résztvevők közül páran minősíthetetlenül viselkedtek akkor éjszaka, több esetben kellett közbelépni, nehogy a halottak nyakláncát és más személyes tárgyait zsebre tegyék.

Nem lehet elmondani

Visszatérve a faluba, háza konyhájában melegszünk Lévai Csabával. Többször kérjük, mesélje el, mit látott akkor éjjel, de nem szívesen beszél róla. Nagyon nem akar arról beszélni, ami éjszakánként újra meg újra megelevenedik fejében. Ezt ugyanis nem lehet elmondani, mondja, majd arcát kezébe temeti. Az átélt borzalmakat valószínűleg sohasem tudja elfelejteni.

Másokat is kérdezünk, mit láttak. Szörnyű dolgokat. Azt, ahogy az egyetlen túlélőt, a véres Martin Farkast viszik le a hegyről. A lángoló gép mellett félig égő holttestet, gyönyörű, szőke hajú halott katonalányt, nadrágszíjjal összefogott kiomló beleket, hiányzó karokat, és vért, vörösre festett havat. A beszámolók szerint a mentés elején szörnyű káosz volt. Senki sem tudta, mit kell tenni, még a mentősök sem. Lévai Csaba szerint, ha a mentők nem akadtak volna el a hegyi úton, és öt perccel a gép lezuhanása után oda tudtak volna érni, már akkor sem segíthettek volna senkin.

Klikk a képre!

Lévai Csaba, Kovács Attila és Kormos Péter a reménytelen helyzet ellenére is megpróbálták menteni a menthetetlent. A három hejcei gondolkodás nélkül a helyszínre sietett, hogy saját eszközeikkel segítsenek a mentésben, Lévai saját terepjárójával hozta-vitte a mentősöket, a szlovák tűzoltókat, a katonai ügyészeket ingajáratban a falu és a hegycsúcs között másnap reggelig. Később Gyurcsány Ferenc a Parlamentben köszönte meg tűzoltók, rendõrök, határõrök, mentõk és katasztrófavédelmi szakemberek mellett civileknek is az önfeláldozó munkát. Elgondolkodtató, hogy összesen harmincöten részesültek elismerésben, Lévai, Kovács és Kormos azonban nem volt közöttük. A Szabad Föld publicistája pont a mostani számban veti fel, hogy bár Lévaiék a szlovákoktól köszönetet kaptak, megérdemelték volna ugyanezt a magyar illetékesektől is.

Sose derül ki az igazság

A szlovák gép lezuhanásának okairól sokféle vélekedés hallható a faluban, a közös bennük, hogy a helyiek nem hisznek a hivatalos verzióban, hogy a pilóták hibáztak volna. A faluban többen is úgy hallották, hogy az alacsonyan elhúzó szlovák gép motorja már a levegőben "brekegett", kihagyott a tragédia előtt, a kényszerleszállást megkísérlő pilóták pedig nem tudták a közeli tisztásig levegőben tartani a gépet.

Mások szerint a határmenti települések fényei téveszthették meg a pilótákat, akik egy főutca lámpasorát vélhették leszállópályának, így hamarabb kezdték meg az ereszkedést, és ez okozhatta vesztüket. Mindezek persze csak találgatások, feltételezések, abban azonban egyetértenek a helyiek, hogy szerintük az igazság sosem fog kiderülni.

Hejce talán sosem heveri ki a két héttel ezelőtti traumát, a falu nevét valószínűleg örökre összekötik a 42 életet követelő légikatasztrófával. Pedig az a randa téli idő ellenére is látszik, hogy Hejce az egyike a legszebb abaúji településeknek. Ha megfogadják tanácsunkat, megvárják, míg benövi a fű a katasztrófa nyomait, megnéznik a falu honlapját (amin még Lévai köszönti a látogatót, mint polgármester), túrabakancsot húznak, és meg sem állnak Hejcéig, a patak partján lévő pihenőpadokig.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!