Himlőjárvány okoz riadalmat az USA-ban

2003.06.09. 18:11
Az amerikai hatóságok egy himlőjárvány miatt kongatják a vészharangokat. Az USA közép-nyugati részén tizenkilenc ember fertőződött meg, jelentette a szövetségi egészségügyi hivatal (CDC).
A Washington Post vasárnapi jelentése szerint ez az első alkalom, hogy a veszélyes betegség az USA területén felütötte a fejét. A járványt az emberi himlőnél kevésbé fertőző majomhimlő egyik formája okozza.

A CDC országos figyelmeztetést adott ki. "Járványról van szó, és a méreteit a lehető legkisebbre akarom korlátozni" - idézte a dpa James Hughest, a CDC fertőző betegségekért felelős vezetőjét. Szavai szerint a hivatal mindent megtesz, hogy csökkentse a járvány kiterjedését.

Afrikából hurcolták be

A Washington Post információi szerint nincs jele annak, hogy bioterrorizmus állna a háttérben. A betegséget az első betegek gyaníthatóan prérikutyáktól kapták el, amelyeket a Közép-Nyugaton egyre divatosabb háziállatként tartani.

A majomhimlő rendes esetekben szinte kizárólag Nyugat- és Közép-Afrika trópusi esőerdeiben fordul elő. Az amerikai hatóságok vizsgálatának első eredményei szerint egy Gambiából behozott óriáspatkány hurcolta be a betegséget.

A beteg példányt egy Illinois állambeli állatkereskedésben prérikutyakölykökkel együtt tartották, amelyek maguk is megfertőződtek. Az állatkereskedő himlős lett, csakúgy mint több további személy, akik boltjában fertőzött prérikutyákat vásároltak.

Ne engedjék szabadon

A The New York Times hétfői száma a himlő kevésbé halálos "kisöccsének" nevezi a vírusbetegséget. A majomhimlő tünetei láz, fejfájás, száraz köhögés, megduzzadt nyirokmirigyek, erőteljes verejtékezés és hidegrázás. A lappangási idő elteltével gennyes-hólyagos kiütések jelennek meg a bőrön, amelyek felfakadnak, és a himlőhöz, illetve a bárányhimlőhöz hasonló hegeket hagynak maguk után.

A szövetségi járványügyi központ a hét végén közzé tette a betegség leírását, mivel az eseteket kezelő orvosok először himlőre vagy bárányhimlőre gyanakodtak. A hatóságok erőfeszítéseket tesznek, hogy megelőzzék a járvány kialakulását, illetve megakadályozzák meghonosodását az Egyesült Államokban. Felszólították azokat, akik prérikutyát vásároltak, hogy az állatokat semmi esetre se engedjék szabadon, és értesítsék az illetékes hatóságokat. A prérikutya Amerikában őshonos, üreget ásó, társaival füttyjellel kommunikáló mókusféle.