![Asztalborítással fenyegető pillanatok a páston, drámai feltámadás a kézilabdapályán](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5754/57541/575413/57541373_4256437_dee2790d0b709957f83b5129fc76dfd4_wm.jpg)
Tasnádi megbízást adott felesége megölésére?
Meggyanúsította a "magyar FBI' emberölés előkészületével Labancz Ferenc főrendőrt, aki a gyanú szerint 2001-ben hétszázezer forintos előleget vett át azért, hogy megölje Tasnádi Péter ismert vállalkozó feleségét. A tettre a gyanú szerint Tasnádi bérelte fel, aki éppen előzetes letartóztatásban ül más bűnökért, adta hírül az MTV Kékfény című műsora. A hétvégén az üggyel összefüggésben két másik Tasnádi-embert is letartóztattak.
A hír TV információi szerint letartóztatták B. Pál újságírót is, akit a Nemzeti Nyomozó Iroda emberölés előkészületével, lőfegyverrel visszaéléssel és felbujtóként elkövetett testi sértéssel gyanúsít. 2004 tavaszán az újságíró állítólag Tasnádi feleségének megölésére készült társaival; az ő feladata a gyilkos fegyver beszerzése volt.
Labanczot, akit a Blikk Tasnádi bizalmasának nevez, korábban sértettként tartották számon, mivel terepjáróját a vállalkozó gyújtotta fel. A napilapnak a volt főrendőr azt mondta, nem is érti a gyanúsítást, és koholt bizonyítékokról nem nyilatkozik.
Tasnádi Pétert a Nemzeti Nyomozó Iroda most már jelentős kárt okozó sikkasztással, zsarolással, valamint közveszéllyel fenyegetéssel is gyanúsítja.