Egyre több bűncselekménnyel gyanúsítják Tasnádit

2005.04.07. 17:00
A Nemzeti Nyomozó Iroda szerint Tasnádi tavaly nyáron elvállalta egy kétmillió és egy hetvenmillió forintos adósság behajtását, a pénzt végül zsarolással szedte ki a sértettől. Emellett egy tavaly májusi bombariadó is a börtönviselt vállalkozó számlájára írható, állítják a nyomozók.

A Tasnádi Péter és társai ellen folyó büntetőeljárásban a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNyI) most már jelentős kárt okozó sikkasztással, zsarolással, valamint közveszéllyel fenyegetéssel is gyanúsítja az ismert vállalkozót.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint Tasnádi tavaly nyáron elvállalta egy kétmillió és egy hetvenmillió forintos adósság behajtását, az összeg húsz százalékának fejében, mondta Horváczy Emese százados, az NNyI szóvivője csütörtökön az MTI-nek. A gyanú szerint a Tasnádi az átvett összegekkel sajátjaként rendelkezett, illetve az összeget azért adták át neki, mert fenyegető magatartásával folyamatos pszichikai kényszer alatt tartotta a sértettet.

A nyomozás adatai szerint tavaly májusban Tasnádi utasítására egy férfi felhívta a BRFK-t, hogy egy piacon bombát helyezett el, ami fel fog robbanni.

Tettes és felbujtó

Tasnádi Péterrel szemben a Nemzeti Nyomozó Iroda 2004. októbere óta folytat eljárást csoportosan elkövetett garázdaság, súlyos testi sértés, rongálás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt, amelyek egy részében tettesként, másik részében felbujtóként szerepel. A gyanúsított fogva tartását július 8-ig meghosszabbította a bíróság.

A vállalkozót tavaly október 6-án vették őrizetbe, majd felbujtóként elkövetett közveszély okozással gyanúsítottak meg egy volt rendőrtiszt terepjárójának felgyújtása miatt indult eljárásban. Tasnádit legutóbb felbujtóként elkövetett két rendbeli testi sértéssel és rongálással gyanúsították meg.