Átható bűz árad az oszladó testekből

2008.05.21. 12:06
Az Egészségügyi Világszervezet a fedél nélkül maradt túlélők miatt aggódik kilenc nappal a Kínában történt földrengés után, a kínai hatóságok azonban a járványok megelőzésére helyezik a hangsúlyt. A mentőalakulatok egy vízi erőmű közelében található alagútban túlélőt találtak. 41 ezer fölé emelkedett a halálos áldozatok száma.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a földrengés utáni elsődleges egészségügyi kockázatot nem a temetetlen holttestek, hanem a fedél nélkül maradt tömegek jelentik Kínában.

Hans Troedsson, a WHO pekingi irodájának vezetője cáfolta azokat a korábbi feltételezéseket, miszerint a földrengés sújtotta Szecsuan (Sichuan) tartományban a holttestek jelentenék a legnagyobb veszélyt. A szakember szerint a túlélők számára a biztonságos ivóvíz-, és élelmiszer-ellátáson kívül a legfontosabb a megfelelő közegészségügyi feltételek helyreállítása.

Közben élve találtak rá egy alagútban rekedt nőre szerdán a délnyugat-kínai Szecsuan (Sichuan) tartományban, kilenc nappal a több tízezer áldozatot követelő földrengés után, jelentette a Xinhua hírügynökség. A nőt egy vízi erőmű közelében található alagútból mentették ki Hungpaj (Hongbai) településen.

A legújabb hivatalos adatok szerint 41 353 halottja és 32 666 eltűntje van a május 12-i kínai földrengésnek. A sebesültek száma 274 683, közölte szerdán a pekingi kormány. Az előző, keddi mérleghez képest több mint ezerrel nőtt a megerősített halálos áldozatok száma. A kínai kormány bejelentette, hogy 70 milliárd dolláros alapot különít el a földrengés sújtotta térség segélyezésére.

Az állami vállalatokat irányító testület elnöke arról számolt be, hogy előzetes becslések szerint mintegy 30 milliárd jüan (4,29 milliárd dollár) anyagi kár keletkezett a természeti csapás miatt az állami tulajdonban lévő vállalatoknál.

A kínai egészségügyi minisztérium ajánlása szerint a holttesteket mésszel kell leszórni, a környező területekre pedig fertőtlenítőszert kell juttatni. "Ez az eljárás időigényes és költséges, bonyolult logisztikai hátteret igényel, ráadásul feleslegesen köti le a túlélőkkel törődő mentőalakulatok energiáját" - mondta Troedsson. Hozzátette, hogy a természeti katasztrófa által leginkább érintett Pejcsuan (Beichuan) járásban felmerült rendkívüli egészségügyi, és logisztikai kihívásokra megfelelő volt a kormány reakciója.

Feng Ce-csien (Feng Zijian), a kínai járványmegelőzési és -ellenőrzési központ vészhelyzeti egységének vezetője szerint a WHO képviselője azonban figyelmen kívül hagyja a halottakhoz kapcsolódó tabukat, és az oszlásnak indult testekből áradó, mindent átható bűz keltette kellemetlen érzést. "A minisztérium rendelkezései nem csak a túlélők egészséget védik, hanem a holttestekkel foglalkozó mentőalakulatok érzéseit is figyelembe veszik" - mondta Feng.

A földrengés túlélői a túlzsúfolt, ideiglenes tömegszállásokon az ivóvíz hiánya és a nem megfelelő higiénés körülmények miatt a levegőben és a cseppfertőzéssel terjedő betegségeknek vannak kitéve. A kínai egészségügyi minisztérium ezért egy járványmegelőzési tervet dolgozott ki, amelyben az ivóvíz és az élelmiszerek biztonságos elosztásáról külön rendelkezik.

A szecsuani egészségügyi hatóságok a betegségek megelőzésére egy 300 fős járványügyi egységet, valamint 200 közegészségügyi ellenőrt küldött a térségbe.

A hatóságok tartanak a gázgangréna, az izomszövet fertőző betegségének elterjedésétől. Felszólították az orvosokat, hogy szűrjék ki és azonnal különítsék el a kezelés nélkül életveszélyes betegséget okozó, a nyílt sebeket megtámadó gáztermelő baktériummal fertőzött sérülteket. Vasárnap óta már 58 gázgangréna-esetet fedeztek fel, és 30 esetben amputációt kellett végrehajtani.