15 évet kapott a felgyújtott magyarcsanádi lány gyilkosa
További Bulvár cikkek
Jogerősen 15 év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte másodfokon szerdán a Szegedi Ítélőtábla azt a tizenhét éves fiút, akit egy magyarcsanádi lány meggyilkolásában mondott ki bűnösnek. Az ítélőtábla ezzel egy évvel súlyosbította a Csongrád Megyei Bíróság elsőfokú ítéletét, melyben a tizennyolc éves lány megerőszakolása, felgyújtása és meggyilkolása miatt aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében és más bűncselekményekben találták bűnösnek Kurai Andrást.
Első fokon aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, erőszakos közösülés és kifosztás bűntettében mondta ki bűnösnek a Csongrád Megyei Bíróság 2007. július 16-án a 17 éves K. Andrást, aki a vád szerint 2006 júliusában Makó külterületén megölte a 18 éves magyarcsanádi Pénzes Henriettát.
A hétvégén meghalt Muki koronatanúja
K. András a keddi tárgyalási napon tudta meg, hogy a koronatanúként számon tartott barátja, K. István a hétvégén egy diszkóbaleset áldozata lett. K. István két másik fiatallal együtt halt meg Makó mellett, miután autójuk fának csapódott.
A tanúnak arról kellett volna kedden beszélnie a bíróságon, hogy a lány megölésére S. Norbertnek több indítéka volt, mint Mukinak.
Mivel a makói fiatalember 2006-ban lopás kísérlete és lopás miatt már volt büntetve, halmazati büntetésül 14 év fiatalkorúak börtönére, mellékbüntetésül 10 év közügyektől eltiltásra ítélték első fokon a vádlottat. Az ítélet ellen annak idején az ügyész súlyosbításért, a vádlott és ügyvédje elsődlegesen felmentésért, másodsorban a büntetés enyhítéséért fellebbezett, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára, ahol kedden jogerős ítéletet hoztak.
Másfél liter benzin
A brutális gyilkosság áldozata, a 18 éves magyarcsanádi lány 2006. július 19-én este azért utazott Makóra, hogy ott találkozzon barátjával, S. Norberttel. A fiatalok szórakozni indultak, de útközben találkoztak a vádlottal. Hajnalig együtt is maradtak, beszélgettek. Ekkor S. Norbert szólt, hogy négy órától egy ismerősével, S. Bélával horgászni megy. Együtt mentek S. Béla házáig, majd felmerült az ötlet: mivel már késésben vannak, K. András kísérje el Henriettát a makói buszpályaudvarra, ahonnan majd hazamehet Magyarcsanádra.
A társaság négy óra után különvált. A vádlott rávette Henriettát, hogy biciklizzenek ki egy, Makó határától nyolc kilométerre lévő helyre. Itt a vádlott megerőszakolta a lányt, és mivel az a támadás ellen védekezni próbált, meg is kötözte. Ezután a vádlott maga mögött hagyva a megkötözött lányt visszatekert Makóra, majd pár perccel nyolc előtt egy benzinkútnál körülbelül másfél liter benzint vett.
Húsz napig haldoklott
A vásárolt benzinnel visszatért a lányhoz. K. András leöntötte áldozatát a gyúlékony folyadékkal és meggyújtotta a lányt, mert attól tartott, ha a lányt életben hagyja, az elmondja a vele történteket. Előbb azonban még elvette a lány nyolc aranygyűrűjét, valamint a mobiltelefonját (összesen 69 ezer forint értékben), majd magára hagyta az összekötözött, magatehetetlen, felgyújtott lányt.
Mivel a megkötözésre használt cipőfűző és zsinórdarabok részben elégtek, a súlyosan megégett lány segítségért indult. Fél kilométeren át vonszolta magát, míg végül találkozott három, hagymaföldön dolgozó emberrel, akiknek el tudta mondani hol lakik, hogy hívják, és azt, hogy mi történt velet: "megerőszakoltak, elraboltak, megkötöztek és felgyújtottak."
Az egyik munkás 8 óra 36 perckor értesítette a mentőket. A mentőszolgálat 12 óra 29 percre szállította be a sérült lányt a szegedi klinikára, ahonnan délután átvitték a budapesti Szent István Kórház égési és plasztikai sebészeti osztályára. Itt a sértett - aki testfelületének mintegy 60-69 százalékán megégett, másod-harmadfokú égési sérüléseket szenvedett - augusztus 10-én meghalt.