Pandora, Gabriella
-1 °C
4 °C

Elborulhatott az agya a móri mészárosnak

2007.02.23. 09:36
Lapértesülés szerint egy kéthónapos pszichológiai vizsgálat is része lehet a móri nyomozásnak. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban pénteken konzultálnak az országos rendőrfőkapitánnyal arról, hogy induljon-e belső vizsgálat a rendőrségen a móri ügyben. Az államtitkár szerint lenne rá indok.

Pár hónapon belül elmeorvosi vizsgálat alá vethetik a móri mészárlás két tatabányai gyanúsítottját az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben. A Magyar Hírlap azt írja pénteki számában, hogy N. László és W. Róbert két hónapot is eltölthet pszichológusok keze között, természetesen ugyanolyan szigorú őrizetben, mintha fogdában ülnének.

Az, hogy indokolt-e a két hónapig tartó alapos vizsgálat, egy néhány órás előzetes megfigyelés alapján dől el. Az már rögtön a móri mészárás után felvetődött a nyomozókban, hogy a bankban lévőket kíméletlenül kivégző tettes nem lehetett beszámítható állapotban, idézi fel a napilap.

A Magyar Hírlap arról is ír, hogy a rendőrség egyelőre nem erősítette meg, hogy a mostani két gyanúsítottat a móri rablás után nem sokkal gyorshajtás miatt rendőrök állították meg és adataik felírása után elengedték őket. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a rendőrség már vizsgálja, hogy így történt-e, a lap szerint egyébként azért engedhették el az igazoltatás után két férfit, mert büntetlen előéletűek voltak, és az akkor számba vett, lehetséges elkövetők listájának csak a legvégén szerepelhettek volna. A Magyar Hírlap időközben egy újabb meg nem erősített verzióról is értesült: állítólag N. Lászlót és társát a város határában állították meg rendőrjárőrök, miközben a két férfi gyalog hagyta el Mórt.

Gellert kapott

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban pénteken konzultálnak Bene László országos rendőrfőkapitánnyal arról, hogy szükséges-e a rendőrségen belső vizsgálat a móri ügyben "nyilvánvalóan valami gellert kapott" nyomozás miatt, mondta a tárca államtitkára a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.

Kondorosi Ferenc szerint indokolt a belső vizsgálat: "nyilvánvalóan valami gellert kapott ez a nyomozás". Arra, hogy hol kaphat gellert egy nyomozás, kijelentette: "a bizonyítékok értékelése kérdéses pontja az eljárásnak". "A tárca természetesen az igazságszolgáltatás menetének szabad utat enged. (...) Az viszont tény, az országos rendőrfőkapitány úrral a mai napon konzultálunk arról a kérdésről, hogy indokolt-e, szükséges-e a rendőrségen belül egy vizsgálat".

Az államtitkár arra a felvetésre, lehet-e példamutatóan gondos eljárás során is téves ítéletet hozni, azt válaszolta: kormányzati tisztviselőként nem kommentálhatja a bíróság munkáját, ítéletét, de a jogtudomány képviselőjeként úgy véli, lehet téves ítéletet hozni egy gondos eljárás során is.

Belső vizsgálat minden szinten

Az államtitkár arról is beszélt, hogy a rendőrség mellett "nyilván az igazságszolgáltatás többi szereplőjének a működését is elemezni kell". Mint mondta, minden szakmai területnek - a rendőrségnek, ügyészségnek és bíróságnak - szüksége van a belső vizsgálatra, például végig kell gondolni a bírák kiválasztásának, képzésének, értékelésének rendszerét. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) keddi ülésén ezek a kérdések is szóba fognak kerülni, tette hozzá az államtitkár.

A Nemzeti Nyomozó Iroda jelenleg két tatabányai férfit gyanúsít azzal, hogy 2002. májusában ők rabolták ki a móri bankfiókot, és közben lemészároltak nyolc embert. A móri bűncselekmény elkövetésével korábban Kaiser Edét és Hajdú Lászlót gyanúsította a rendőrség: Kaiser Edét a móri és más fegyveres rablások miatt jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték, Hajdú László megismételt elsőfokú eljárása pedig jelenleg is folyik a Fővárosi Bíróságon.

Kaiser Ede védője csütörtökön benyújtotta perújítási indítványát a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészségre, indoklása szerint az újabb gyanúsítások olyan új tényt jelentenek, amely alapján Kaiser felmenthető a móri vádpont alól.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?