Eszméletvesztés miatt nem ítélték el Soproni Ágnes gyilkosait

2003.03.13. 13:37
Rosszul lett és eszméletét vesztette az ítélethirdetést megelőzően Soproni Ágnes néhai színésznő, saját anyja meggyilkolásával gyanúsított fia, ezért a tárgyalást felfüggesztették, majd az ítélet kihirdetését is elnapolta a Legfelsőbb Bíróság. Az utóbbi évek egyik legborzalmasabb gyilkosságának ügyében hozott volna jogerős ítéletet a bíróság.
Már csak a bíróság ítélethirdetése volt hátra a csütörtöki tárgyaláson, korábban elhangzottak a perbeszédek, a tanúvallomások és a védőbeszédek - adta hírül a HavariaPress. A Soproni Ágnes meggyilkolásával gyanúsítottak, Petróczy András, és Lázár Zsolt elleni vád: előre kitervelt, nyereségvágyból elkövetett emberölés.

Nem jogerősen már örökre börtönre ítéltettek

A Fővárosi Bíróság nem jogerősen már életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a két férfit, akik közül Soproni Ágnes fia leghamarabb 40 év múlva szabadulhatna, Lázár Zsolt pedig 30 év elmúltán jöhetne ki a börtönből, s mindkettejüket eltitották tíz évre a közügyektől.

Fel nem fogták a felfoghatatlant

A színésznő fia, a felbujtó eddig semmiféle érzelmet, megbánást nem mutatott, amit a Fővárosi Bíróság ítéletében is megjegyzett: Petróczi csak abban érezte magát bűnösnek, hogy nem akadályozta meg a szörnyű tettet. Bár olykor veszekedtek, szerette az anyját, nem akarta megölni - mondta korábban vallomásában. A tárgyaláson azonban kiderült: a férfi gátlástalan és érzéketlen. - "Még most sem azt sajnálja, ami az anyjával történt, csak azt, hogy már nem sajnálja őt senki" - hangzott el az akkori ítélethirdetésen. Miután kimondták, hogy legkorábban 40 év múlva szabadul, csak dühös volt. A gyilkosságot ténylegesen elkövető Lázár Zsolt is szenvtelenül ismerte be, miként bérelte fel őt barátja, és miként végezte el rettenetes feladatát.

Soproni Ágnes eltűnéséről több napilap számolt be két évvel ezelőtt, ám nem sokkal később kiderült, hogy amit kezdetektől fogva a rendőrség is csupán eltűnésként kezelt, az nem más, mint az utóbbi évek egyik legszörnyűbb bűnesete.

Pénzt az anyja halála árán

A színésznő halálos ítéletét hosszas tervezgetés után a saját fia, Petróczy András mondta ki, mert anyja nem hagyta, hogy saját maga elképzelt nagyvilági életét élje. A gyilkosságban segítségére volt barátja, Lázár Zsolt, aki a végzetes éjszakán 2,5 deci vilmoskörte pálinkától felbátorodva előbb egy kábeldarabbal fejbe verte, majd megfojtotta áldozatát.

A gyilkosságot követően Petróczy némi pénzt vett le az anyja bankkártyájáról, majd Lázárral kettesben videokölcsönzőbe mentek filmért.

Másnap Petróczy megindította elterelő hadműveletét, a Balaton környékére utazott ahonnan sms-eket küldött anyja telefonjáról, ezalatt Lázár több mint egy tucat részre darabolta fel az asszonyt. Négy nap múlva Petróczy a rendőrségen jelentette be, hogy eltünt az anyja.