Hatméteres tengerárral érkezett Floridába a Wilma

2005.10.24. 14:39
A vártnál erősebb, hármas erősségű hurrikánként ért partot Floridában a Wilma. A vihart hatméteres vihardagály kíséri, Key Westet elárasztotta a víz.

Kétszáz kilométeres szelekkel, hármas erősségű hurrikánként ért partot Floridában a Wilma. A vihar Naples közelében érte el a félszigetet. Az amerikai Nemzeti Hurrikánközpont jelzése szerint a vihart hatméteres vihardagály követte, emiatt a Keys-szigetcsoport alacsonyabban fekvő területein rekedtek házaik második emeleteire menekültek.

A vihar viszonylag nagy kiterjedésű, a középpontjától százötven kilométerre is hurrikánkörülmények uralkodnak.

Az AP értesülései szerint 22 600-an menekültek el a vihar elől, de a Keys-szigetcsoport hetvennyolcezer lakosának alig tíz százaléka hagyta el otthonát. A Keys-szigetek ugyan alacsony fekvésűek, de nincs tengerszint alatt fekvő részük, így a vihardagály gyorsan levonulhat, így csak egy-két napot kell katasztrófális körülmények között átvészelniük a helyieknek.


Tekintse meg képeinket!

Key West, a legnagyobb település rendőrfőnöke szerint a vártnál nagyobb vihardagály lepte el a várost, de eddig mindössze egy épületkárról érkezett jelentés. Azt egy kidőlő fa okozta. A rendőrfőnök értesülései szerint a mentőalakulatoknak eddig nem akadt dolguk.

A Wilma a jósoltnál nagyobb erővel ért partot, ráadásul a meteorológusok szerint az átlagos viharokhoz képest nem is fog annyit veszíteni erejéből a szárazföld felett. Floridán általában kelet-nyugati irányba söpörnek végig a hurrikánok, a Wilma ebből a szempontból is különleges, hiszen délnyugatról halad északkelet felé. A vihar az Egyesült Államok keleti partja mentén folytattja majd útját és Péntekre elérheti Kanadát is.

A Wilma Mexikóban legalább három emberéletet követelt. Jamaikában és Haitin tizenhárman vesztették életüket. Kubában négy holttestet találtak, de egyelőre nem tudni, hogy halálukat a vihar okozta-e.

Havanna partmenti utcáit egyméteres víz lepte el a vihardagály következtében. A tenger hétfőre virradóra tört rá az áramszünet miatt elsötétült Havannára. Az elöntött épületekből gépkocsikon már nem, csak csónakon lehet kihozni a lakókat. A mentési műveletben a rendőrségen és a polgári védelmen kívül a fegyveres erők búvárai és kétéltű járművei is részt vesznek. A főváros előreláthatólag továbbra is áram nélkül marad, és ezen egyelőre nem lehet segíteni, mert kedd reggelig újabb vízbetörések várhatók.

Havannából korábban húszezer, a környékéről 200 ezer embert telepítettek ki. A károk jelentősek, de halálos áldozatok nincsenek.

Floridában eddig egy életveszélyes sérültje van a viharnak, egy 12 éves lányt a szelek felkavarta törmelék talált fejen. A lányt életveszélyes állapotban szállították kórházba. Állapotáról az intézmény nem adott újabb információkat, jelentette az AP.