Négyéves fiút vádolnak szexuális zaklatással

2006.12.11. 16:46
Szexuális zaklatással vádoltak meg egy négyéves kisfiút az Egyesült Államokban. Az ok: az iskolai előkészítőbe járó fiúcska átölelte az intézmény női alkalmazottját és megérintette a mellét.

A négyéves kisfiú a hivatalos jelentés szerint erkölcstelen módon érintette meg a wacó-i (Texas) La Wega iskola női alkalmazottját. Egész pontosan az történt, hogy a fiú az arcát a nő melleihez nyomta, amikor beállt a buszra váró sorba.

A Der Spiegel online kiadása szerint az iskola vezetője levelet írt a szülőknek, amelyben felhívta figyelmüket gyermekük „nem megfelelő testi viselkedésére”, amelyet „szexuális kapcsolatnak vagy szexuális zaklatásnak” tekintenek. Az esetet rögzítették a gyermek iskolai aktájába is.

„Ez a levél megrengette a világképemet”, írta az apa a Waco Tribune-Herald hasábjain. Az apa panaszt nyújtott be amiatt, hogy négyéves gyermeke nem is érti, miért büntették meg.

Az iskola nem kívánta az esetet kommentálni, a panasz benyújtása után azonban megváltoztatta álláspontját. Újabb levelet írt a szülőknek, amelyben már csak „nem megfelelő testi kontaktusnak” nevezik a kisfiú tettét, s az iskolai aktából is törölték az utalást a szexuális zaklatásra.

Februárban a massachusettsi Brocktonban egy hatéves kisfiút három napra kitiltottak az iskolából szexuális zaklatás vádjával, mert játék közben két ujjal egy osztálytársnője öve alá nyúlt.

Az utóbbi időben számos gyermekekkel kapcsolatos furcsa intézkedés történt az Egyesült Államokban - írja a Spiegel Online. Dél-Karolinában egy anya bilincsben vitette el a rendőrökkel 12 éves gyermekét, mert karácsony előtt játszott az ajándékaival.

Kaliforniában öt napra fiatalkorúak börtönébe zártak, majd harminc napos háziőrizet alá vetetettek egy tizenegy éves lányt, mert kővel megdobott egy fiút. Egy évvel ezelőtt egy ötéves kislányt vettek őrizetbe, majd vittek el bilincsben az óvodából, mert összetörte a gumicukrokat tartó edényt és összepiszkította a falat.

Az oldalról ajánljuk

  • FOMO
Atomtitkokat árultak el az oroszoknak, Trump ügyvédje kivégeztette őket

Atomtitkokat árultak el az oroszoknak, Trump ügyvédje kivégeztette őket

Évtizedek távlatából sem tisztázott, hogy pontosan milyen szerepe volt a Rosenberg házaspárnak.

március 23., 09:17

  • Forma-1
Oscar Piastri győzelemre váltotta első pole-pozícióját, a Ferrari párosát kizárták a Kínai Nagydíjról

Oscar Piastri győzelemre váltotta első pole-pozícióját, a Ferrari párosát kizárták a Kínai Nagydíjról

Verstappen ezúttal nem jelentett gondot; Bearman átrepült a mezőny felén.

március 23., 09:39

  • Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla

Új dalokkal készül Vincze Lilla

Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.

március 23., 08:51

  • Futball
Megtámadta a húsevő baktérium, amputálni akarták a Bayern legendás szélsője lábát

Megtámadta a húsevő baktérium, amputálni akarták a Bayern legendás szélsője lábát

Franck Ribérynek örök fájdalma marad, hogy 2013-ban elcsalták tőle az Aranylabdát.

március 23., 07:40

  • Cellanapló
Kevesen ismerik ezeket az iPhone-os trükköket, pedig rengeteg tárhelyet spórolhat velük

Kevesen ismerik ezeket az iPhone-os trükköket, pedig rengeteg tárhelyet spórolhat velük

Segítünk, ha mobilján kevés a tárhelye.

március 23., 08:16

  • Tudomány
Ha szeret nosztalgiázni, rossz ember már nem lehet

Ha szeret nosztalgiázni, rossz ember már nem lehet

A visszaemlékezés erősíti kapcsolatainkat.

március 23., 08:38

  • Külföld
Újabb országokban fedezték fel a kémprogramot, amivel magyarokat is megfigyeltek

Újabb országokban fedezték fel a kémprogramot, amivel magyarokat is megfigyeltek

Tizenhárom uniós tagállamban azonosították a megfigyelések áldozatait – Magyarország most nincs köztük.

március 23., 08:15

  • Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.

március 23., 08:57

  • Belföld
Érdemes a közelben tartani az esernyőt, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést

Érdemes a közelben tartani az esernyőt, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést

Napközben 14 és 21 fok közti idő valószínű.

március 23., 06:10

  • Belföld
Megtámadták a Momentum egyik aktivistáját Erzsébetvárosban

Megtámadták a Momentum egyik aktivistáját Erzsébetvárosban

Valaki figyelhette a szélsőséges eszmék ellen kiálló aktivistát.

március 23., 09:50

  • Futball
Olyan tettet hajthat végre Marco Rossi, amivel biztosan bevonulna a magyar futball történetébe

Olyan tettet hajthat végre Marco Rossi, amivel biztosan bevonulna a magyar futball történetébe

Bámulatos rekord irányába halad biztos léptekkel a magyar–olasz szakember.

március 23., 06:09

  • Múlt-kép
Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?

március 23., 07:35

  • FOMO
Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet

Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet

A hosszú aláírások feldolgozása komoly környezetkárosító hatással bír.

március 23., 10:14

  • Külföld
Hivatalosan is letartóztatták az isztambuli polgármestert

Hivatalosan is letartóztatták az isztambuli polgármestert

Többen kerültek a rácsok mögé korrupció vádjával.

március 23., 07:13

  • Belföld
Orbán Viktor egy füzetbe írta fel a 2030-ban világbajnoki döntőt játszó csapat összeállítását

Orbán Viktor egy füzetbe írta fel a 2030-ban világbajnoki döntőt játszó csapat összeállítását

Egy régi történetet is elmesélt a kormányfő.

március 23., 09:42

  • Sport
Jake Paul ezúttal a darts egyik világbajnokát hívta ki bokszmeccsre

Jake Paul ezúttal a darts egyik világbajnokát hívta ki bokszmeccsre

Gerwyn Price szerint egy ütéssel végezne ellenfelével.

március 23., 09:52

  • Tudomány
Rövidesen elkészül az űrlift, ami a kozmoszba repít

Rövidesen elkészül az űrlift, ami a kozmoszba repít

Hányadikon van a Mars? Oda szállítok éppen ebédet.

március 23., 06:11

  • Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.

március 23., 06:41

  • Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt

Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt

Philip Zimbardóra emlékezünk.

március 23., 06:42

  • Külföld
Izrael kiiktatta a Hamász legfőbb politikai vezetőjét

Izrael kiiktatta a Hamász legfőbb politikai vezetőjét

Imádkozás közben érte őket a rakéta.

március 23., 06:35

  • Belföld
Babakocsira csukta rá az ajtót egy buszsofőr Debrecenben

Babakocsira csukta rá az ajtót egy buszsofőr Debrecenben

Az ügyben vizsgálat indult.

március 23., 06:49

  • Belföld
Mentőtiszthallgató láthatott el betegeket a szekszárdi kórházban

Mentőtiszthallgató láthatott el betegeket a szekszárdi kórházban

Az esetet Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő lebegtette meg.

március 23., 06:20

  • Külföld
Hatalmas tömegbaleset vetett véget egy autós üldözésnek Párizsban

Hatalmas tömegbaleset vetett véget egy autós üldözésnek Párizsban

A hatóságok vizsgálják az esetet.

március 23., 06:16

  • Futball
A Ferencváros légiósa győzelemre vezette honfitársait Debrecenben

A Ferencváros légiósa győzelemre vezette honfitársait Debrecenben

A csehek megszenvedtek Feröer-szigetekkel. Erling Haaland 40 meccs/39 gól.

március 23., 07:01

  • Külföld
„A Hamász csak örül, ha minél több palesztin hal meg”

„A Hamász csak örül, ha minél több palesztin hal meg”

A háborúk hadászati kérdéseinél talán csak etikai, erkölcsi vonatkozásai jelentenek súlyosabb dilemmát. Hidas Judit írása.

március 23., 06:15

  • Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu

Bíróság elé áll Gerard Depardieu

Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.

március 23., 07:05

  • Tech-Tudomány
Elvetette a NASA, hogy a Holdra küldje az első nőt és az első színes bőrű embert

Elvetette a NASA, hogy a Holdra küldje az első nőt és az első színes bőrű embert

Pedig ez a szervezet egyik programjának központi eleme volt.

március 23., 06:36

  • Külföld
Hajuknál fogva rángatta egy orosz óvónő a kislányokat egy óvodában

Hajuknál fogva rángatta egy orosz óvónő a kislányokat egy óvodában

Börtönőrként viselkedett a gyermekekkel, a szülők már vallomást tettek az ügyben.

március 23., 07:34