Megtaláltuk az ország halálútját

90 hozzászólás
Gyakran elhangzik különböző vitákban, hogy ez az ország legbalesetveszélyesebb útja, vagy az az ország legbalesetveszélyesebb útja. Meguntuk ezt, ezért fogtuk az elmúlt hat év statisztikáit, és megrajzoltuk a legveszélyesebb főutak, országutak térképét.

Azt nem volt nehéz kigyűjteni, hogy 2013 és 2018 között mely utakon volt a legtöbb baleset, hiszen csak össze kellett adni az adatokat. A sztrádákat kivettük a felsorolásból, mert egy teljesen más szintet képviselnek. 

Az összesített adatok szerint messze a (Budapest-Szolnok-Debrecen közötti) 4-es úton történt a legtöbb baleset, hat év alatt összesen 1188.

Ezen az úton legutóbb pénteken is történt egy halálos baleset, de a 4-es út szerepel a legtöbbet a baleseti hírekben is.

Ezt a főutat követi leszakadva másik négy út, ahol hasonló nagyságban történtek balesetek:

  • az 1-es Budapest-Győr-Hegyeshalom között (693),
  • a Budapesttől Miskolc felé haladó 3-as (679),
  • a 47-es (661), egy tiszántúli másodrendű főút is,  amely három megyét és azok megyei jogú városait köti össze: Hajdú-Bihart, Békést és Csongrádot.
  • és a Veszprém irányába tartó 8-as út (606). 

Ez azonban nem ad elég jó összehasonlítási alapot, hiszen a forgalmasabb utakon számszerűen több balesetnek kell történnie valószínűség szerint, mint a kisebb forgalmú utakon. Ezért összehasonlítottuk az utakat forgalomarányosan (az út hosszát is figyelembe vevő forgalmi teljesítményt alapul véve), azaz megnéztük a halálos baleseteket évente, átlagosan, egymillió autónak megfelelő járműre vetítve.

Veszélyes főutaink

balesetek forgalomarányosan az elmúlt hat évben

Legveszélyesebb

30 balesetnél több

Veszélyes

20 és 30 baleset között

25

24

1

3

82

86

4

7

8

5

71

47

51

67

61

6

Kevéssé veszélyes

10 balesetnél kevesebb

39

37

26

23

Könnyű, súlyos és halálos balesetek

évente, átlagosan, egymillió autónak

megfelelő járműre vetítve az elmúlt

hat év baleseti statisztikái alapján.

12

15

14

48

13

88

89

72

42

87

62

73

64

45

63

43

57

58

forrás: KSH baleseti statisztika 2013-2018, Magyar Közút Nonprfit Zrt.: Az országos közutak 2017. évre vonatkozó keresztmetszeti forgalma.

Veszélyes főutaink

balesetek forgalomarányosan

Legveszélyesebb

30 balesetnél több

25

1

3

4

7

5

47

61

6

Könnyű, súlyos és halálos balesetek

évente, átlagosan, egymillió autónak

megfelelő járműre vetítve az elmúlt

hat év baleseti statisztikái alapján.

Veszélyes

20 és 30 baleset között

24

82

86

8

71

51

67

Kevéssé veszélyes

10 balesetnél kevesebb

39

37

26

23

12

15

14

48

13

88

89

72

42

87

62

73

64

45

63

43

57

58

forrás: KSH baleseti statisztika 2013-2018,

Magyar Közút Nonprfit Zrt.: Az országos közutak 2017. évre vonatkozó keresztmetszeti forgalma.

Veszélyes főutaink

balesetek forgalomarányosan

Könnyű, súlyos és halálos balesetek évente, átlagosan,

egymillió autónak megfelelő járműre vetítve az elmúlt

hat év baleseti statisztikái alapján.

Legveszélyesebb

30 balesetnél több

25

1

3

4

7

5

47

61

6

Veszélyes

20 és 30 baleset között

24

82

86

8

71

51

67

Kevéssé veszélyes

10 balesetnél kevesebb

39

37

26

23

12

15

14

48

13

88

89

42

72

87

62

73

64

45

63

43

57

58

forrás: KSH baleseti statisztika 2013-2018,

Magyar Közút Nonprfit Zrt.: Az országos közutak 2017. évre

vonatkozó keresztmetszeti forgalma.

Veszélyes főutaink

balesetek forgalomarányosan

Könnyű, súlyos és halálos balesetek évente,

átlagosan, egymillió autónak megfelelő

járműre vetítve az elmúlt hat év baleseti

statisztikái alapján.

Legveszélyesebb

30 balesetnél több

25

1

3

4

7

5

47

61

6

Veszélyes

20 és 30 baleset között

24

82

86

8

71

51

67

Kevéssé veszélyes

10 balesetnél kevesebb

39

37

26

23

12

15

14

48

13

88

89

42

72

62

87

64

73

45

63

43

57

58

forrás: KSH baleseti statisztika 2013-2018,

Magyar Közút Nonprfit Zrt.: Az országos közutak

2017. évre vonatkozó keresztmetszeti forgalma.

Veszélyes főutaink

balesetek forgalomarányosan

Könnyű, súlyos és halálos balesetek évente,

átlagosan, egymillió autónak megfelelő

járműre vetítve az elmúlt hat év baleseti

statisztikái alapján.

Legveszélyesebb

30 balesetnél több

25

1

3

4

7

5

47

61

6

Veszélyes

20 és 30 baleset között

24

82

86

8

51

71

67

Kevéssé veszélyes

10 balesetnél kevesebb

39

37

26

23

12

15

14

48

13

88

89

72

42

62

87

64

73

45

63

43

57

58

forrás: KSH baleseti statisztika 2013-2018,

Magyar Közút Nonprfit Zrt.: Az országos közutak

2017. évre vonatkozó keresztmetszeti forgalma.

Itt már átrendeződik a sorrend. A kisebb forgalmú 6-os út (40 baleset évente) megelőzi a 4-es utat (39,4), feljebb jön a tiszántúli főút, a 47-es (37,9), és bejön a képbe a 61-es másodrendű főút is (37,3), ami Dunaföldvárt köti össze Nagykanizsával Dombóvár és Kaposvár érintésével. 

Az évi 30 balesetnél többet felmutató utak tízes listájába még bekerült a 7-es út (36,9) és az 1-es út (36,9), a 3-as út (33,1) és az 5-ös út (33), valamint a BAZ-megyei másodrendű 25-ös út (30).

Halálos főutaink

halálos balesetek forgalomarányosan

Halálos

2 és 4 halálos baleset között

Halálveszélyes

1 és 2 halálos baleset között

25

3

1

33

31

83

81

84

86

4

7

8

51

71

46

44

5

54

47

67

53

6

61

55

66

Nem történt halálos baleset

az elmúlt hat évben

Halálos balesetek évente, átlagosan,

egymillió autónak megfelelő járműre

vetítve az elmúlt hat év baleseti

statisztikái alapján.

14

72

forrás: KSH baleseti statisztika 2013-2018, Magyar Közút Nonprfit Zrt.: Az országos közutak 2017. évre vonatkozó keresztmetszeti forgalma.

Halálos főutaink

halálos balesetek forgalomarányosan

Halálos

2 és 4 halálos baleset között

3

1

86

4

5

47

6

61

Halálos balesetek évente, átlagosan,

egymillió autónak megfelelő járműre

vetítve az elmúlt hat év baleseti

statisztikái alapján.

Halálveszélyes

1 és 2 halálos baleset között

25

33

31

83

81

84

7

8

51

71

46

44

54

67

53

55

66

Nem történt halálos baleset

az elmúlt hat évben

14

72

forrás: KSH baleseti statisztika 2013-2018,

Magyar Közút Nonprfit Zrt.: Az országos közutak 2017. évre vonatkozó keresztmetszeti forgalma.

Halálos főutaink

halálos balesetek forgalomarányosan

Halálos balesetek évente, átlagosan, egymillió autónak

megfelelő járműre vetítve az elmúlt hat év baleseti

statisztikái alapján.

Halálos

2 és 4 halálos baleset között

3

1

86

4

47

5

61

6

Halálveszélyes

1 és 2 halálos baleset között

25

33

31

83

81

84

7

8

51

71

46

44

54

67

53

55

66

Nem történt halálos baleset

az elmúlt hat évben

14

72

forrás: KSH baleseti statisztika 2013-2018,

Magyar Közút Nonprfit Zrt.: Az országos közutak 2017. évre

vonatkozó keresztmetszeti forgalma.

Halálos főutaink

halálos balesetek forgalomarányosan

Halálos balesetek évente, átlagosan,

egymillió autónak megfelelő járműre vetítve

az elmúlt hat év baleseti statisztikái alapján.

Halálos

2 és 4 halálos baleset között

3

1

86

4

47

5

61

6

Halálveszélyes

1 és 2 halálos baleset között

25

33

31

83

81

84

7

8

51

71

46

44

54

67

53

55

66

Nem történt halálos baleset

az elmúlt hat évben

14

72

forrás: KSH baleseti statisztika 2013-2018,

Magyar Közút Nonprfit Zrt.: Az országos közutak

2017. évre vonatkozó keresztmetszeti forgalma.

Halálos főutaink

halálos balesetek forgalomarányosan

Halálos balesetek évente, átlagosan,

egymillió autónak megfelelő járműre vetítve

az elmúlt hat év baleseti statisztikái alapján.

Halálos

2 és 4 halálos baleset között

3

1

86

4

47

5

61

6

Halálveszélyes

1 és 2 halálos baleset között

25

33

31

83

81

84

7

8

51

46

71

44

54

67

53

55

66

Nem történt halálos baleset

az elmúlt hat évben

14

72

forrás: KSH baleseti statisztika 2013-2018,

Magyar Közút Nonprfit Zrt.: Az országos közutak

2017. évre vonatkozó keresztmetszeti forgalma.

Rátérve a súlyosan veszélyes utakra ismét a 4-es út kerül legelőre, ami azt jelenti, hogy forgalomarányosan ezen az úton végződik legtöbbször halállal a baleset.

A 4-es út az egyetlen, ahol forgalomarányosan (egymillió autónak megfelelő járműre vetítve) évente több mint három (3,1) halálos baleset történt az elmúlt hat évben. Halálos útnak számít még az 5-ös és a 6-os út (egyaránt 2,8 halálos balesettel), valamint a 61-es és az 1-es (2,3-2,3), a 47-es (2,2), a 3-as (2,1) és a 86-os (2).

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport