Elfújja a Széll a dalom, ó ó ó

Tarthatatlan az államadósság mértéke. Botrányosan kevesen dolgoznak. Magyarország két legnagyobb baját Horn Gyulától Medgyessyn, Gyurcsányon, Bajnain át Orbán Viktorig minden miniszterelnök felismerte. Mindegyik próbált tenni is valamit a megoldásért. A Széll Kálmán-terv részletei még homályosak, de a probléma megközelítése kommunikációs szempontból mindenképpen újszerű, állítja a Demokrácia és Dilemma Intézet.

Annyiszor írtuk már ide, hogy megáll az idő, ideje arra is koncentrálnunk, hogyan múlik mégis.

A hét legérdekesebb mozzanata a kormány nagy spórolási tervének bejelentése volt. Intézetünk legrövidebb elemzése így hangzik: a kényszer a régi, a módszer az új.

Kényszer

„Meggyőződésünk, megítélésünk szerint az ország pénzügyi, gazdasági helyzete feltétlenül szükségessé tette ezeket a lépéseket és intézkedéseket. Nem akarom dramatizálni a helyzetet, de ténylegesen arról van szó, hogy a Magyar Köztársaság sodródik egy kezelhetetlen válság felé. [...] Mi nem fogunk azon kormányok sorába csatlakozni, amelyek további százmilliárdokkal növelik ezt az államadósságot. Elhatározott szándékunk, hogy ezt a folyamatot megállítjuk, különben elzálogosítjuk gyermekeink, unokáink jövőjét.”

A fenti idézetek Horn Gyula beszédéből származnak, amelyet 1995. március 13-án mondott el a parlamentben, egy nappal azután, hogy a kormány rábólintott a Bokros-csomagra.

„Itt, a Parlament falai között is hallanunk kell, hogy az emberek félnek az államadósságtól, és azt várják el tőlünk, hogy vezessük ki az országot az adósságcsapdából.”

Ezt Orbán Viktor mondta 2011. február 14-én a parlamentben.

„Elődeink másként jártak el, hölgyeim és uraim: rejtve maradt kilencszázmilliárd forint túlköltekezés, amiről nem szóltak. Irdatlanul sok pénz, hölgyeim, uraim!”

Ezt Medgyessy Péter mondta a parlamentben 2004. február 16-án.

„Rendkívüli helyzetet örökölt Magyarország új kormánya kilenc hónappal ezelőtt. Azt mondták nekünk, hogy rendben van az államháztartás, négy százalék alatti a hiány, minden jól megy most már, bár még van egy kis válság, de innen már kifele vezet az út. Ebből egy szó sem volt igaz.”

Ezt Matolcsy György mondta kedden, a kormány Széll Kálmán-tervének bemutatásakor.

„Érdemes kívül maradni a munka világán, mert a munkába állás elviszi a támogatás jelentős részét. Rosszul jár az, aki munkába áll egy ilyen támogatás mellett.”

Ezt Gyurcsány Ferenc mondta 2005. május 23-án a parlamentben, kritizálva a szociális rendszert.

„Nagyon jól tudjuk, hogy nem mindenki azért munkanélküli ma Magyarországon, mert nem kap munkát. Nagy hiba lenne egyenlőségjelet tenni azok közé, akik dolgozni akarnak, de nem kapnak munkát, és azok közé, akik tudnának ugyan dolgozni, de úgy gondolják, hogy segélyen vagy egyéb állami juttatáson élni mégiscsak kényelmesebb, és amellett ebből-abból pénzt is lehet csinálni.”

Ezt Orbán Viktor mondta 2011. február 7-i évértékelőjében, a szociális támogatási rendszert kritizálva.

„Azt mondtuk, Magyarország egyik legnagyobb problémája, hogy elfelejtette megbecsülni a munkát, és nagyon sok ember marad ma távol a munka világától, olyan is, aki megtehetné, hogy dolgozik, és jóval kevesebb munkahely jön létre még válságidőszakon kívül is, mint amennyinek létre kellene jönnie ahhoz, hogy Magyarország ismét növekedni tudjon.”

Ezt Bajnai Gordon mondta a parlamentben, 2009. május 25-én.

„Az Út a munkához program világos üzenet is. Azt üzeni, hogy aki képes dolgozni, annak lehetősége és kötelessége is, hogy éljen a felkínált lehetőséggel.”

Ezt is Bajnai Gordon mondta, 2009. június 29-én a parlamentben.

„Annak, aki képes és akar dolgozni, csak a munkalehetőség segít; nemcsak azért, mert ezzel pénzhez jut, hanem azért is, mert a munka adja vissza az emberek önbecsülését és önbizalmát. Ezért felkértem Matolcsy miniszter urat, hogy az ország átfogó újjászervezésének programját dolgozza ki. Ennek a programnak az összes eleme azt a fő célt szolgálja, hogy mindenkinek, aki munkaképes, legyen biztos megélhetést jelentő munkája Magyarországon.”

Ezt pedig Orbán Viktor mondta 2011. február 14-én a parlamentben.

„De arra is vállalkoztunk, hogy – akár helyenként fájdalmas intézkedésekkel is – megpróbáljuk helyreállítani az egyensúlyt, egyensúlyban tartani Magyarországot, hogy legyen honnan elrugaszkodni a növekedés irányába.”

Mondta Bajnai 2009. május 29-én.

„2012 az elrugaszkodás éve lesz, amikor Magyarország visszanyeri elvesztett egyensúlyi helyzetét.”

Mondta Orbán 2011. február 7-én.

A mindenkori magyar miniszterelnökök és pénzügyminiszterek szinte szó szerint azonos megállapításaiból alig két óra alatt hat oldalnyit gyűjtött a DeDi kutatási és elemzési akciócsoportja (egy fő, és hajlamos a piszmogásra).

A probléma Magyarországon a rendszerváltás óta változatlan. Eladósodott az ország és kevesen dolgoznak benne. Mindenki felismerte. Mindenki próbált segíteni is rajta. Mindenki mutogatott az elődei hibáira. A DeDi meg azon nyavalyog, hogy megállt az idő.

A módszer

A mostani kormány megoldási terveit itt nem áll módunkban elemezni. Egyrészt még csak menetrend készült, hogy mikor mihez kíván nyúlni a kormány. Másrészt a részterületek feldolgozása külön cikkeket érdemelne.

Itt csak arra vállalkoznánk, hogy rávilágítsunk, hogy mennyiben más a mostani nagy kiútkeresés, mint az előzőek voltak.

Ha nem is gyűjt egybevágó idézeteket a politikusoktól a választók túlnyomó többsége, azért az érzet, hogy itt folyton spórolni akarnak, és ez fájhat, eléggé belevésődött az emberekbe. A mostani kormánynak – amelyik teljesen új megközelítést ígért – ezért úgy kell tennie, mintha most valami más történne mint eddig.

Fel kellett építeni kommunikációs szempontból a mostani bejelentést. Ennek egyik fontos eszköze a csepegtetés. Míg például a Bokros-csomag vagy Bajnai Gordon átszervezései hirtelen zúdultak a lakosságra, addig itt évekig elnyújtott, lassan építkező folyamatot láthatunk. Orbán Viktor február elején elmondta, hogy nagy átszervezés jön, ami nehéz is lehet. Aztán két miniszter menetrendet jelentett be, aztán majd lassan egyenként jönnek az intézkedések, egészen 2012 végéig elhúzva.

Közben kap egy nevet az egész – Széll Kálmán-terv – amivel lehetőséget kap a kormány, hogy ne egy emblematikus politikusához kötődjenek az esetleg fájó intézkedések, hanem egy száz éve halott politikushoz. Ráadásul mindig hozzáteszik, hogy ez nem is megszorítás, hanem valami egészen más. Ahogy Navracsics Tibor kedden fogalmazott: „A megszorítások politikája nem vezet sehova, a megszorítások politikája zsákutca.”

Lett egy ellenség is, akit le kell győzni, és a győzelem felé vezető út számokban mérhető: ez az államadósság, mértékének csökkenését folyamatosan lehet ünnepelni. Ugyanakkor a célszámok megjelenésével számon kérhető része is lett a bejelentésnek, ez is újdonság.

A bejelentés utáni napon kapták meg a választók az új alkotmánnyal kapcsolatos közvélemény-kutató kérdőívet. A tavaszt elviszi majd az alkotmányozás, a nyár elejét az EU-elnökség búcsúja, bőven lesz lehetőség a figyelem elterelésére is, ami ilyen esetben hasznos lehet a kormánynak.

A most bejelentett tervek elég sok területet érintenek, a nyugdíjrendszertől az oktatásig, a tömegközlekedéstől az adózásig, vagyis ha komolyan nekiállnak, valóban kijöhetnek belőle strukturális átalakítások. Az elhúzott menetrend számon kérhető kényszer is, de realista megközelítés is, ha abból indulunk ki, hogy holnapra megforgatni csak az idealisták és a radikálisok akarhatják az egész világot.

A siker persze a részletekben rejlik majd. A mostani nagy nekirugaszkodás hatásosságát csak az mérheti le, ha meghallgatjuk, hogy öt meg tíz év múlva az aktuális miniszterelnök sajnálkozik-e az államadósságon, meg azon, hogy Magyarországon kevesen dolgoznak.