A Manchester United botlott az El-nyitányon Ten Hag korábbi klubja ellen
További Európa-liga cikkek
- Spanyol együttes ellen kell kivívnia a továbbjutást Vancsa Zalán csapatának a konferencialiga rájátszásában
- Ismerőse akcentusa vezetett a magyar válogatott labdarúgó csapattársának a megveréséhez
- Érzelmes körülmények között jutott tovább Bolla Bendegúz csapata a Konferencialigában
- Nagyobb mozgolódás lehet a Ferencvárosnál, több magyar futballista iránt is van érdeklődés
- A Ferencváros edzőjéről nyilatkozott Kubatov Gábor, Rebrov neve is szóba került
Szerdán kezdetét vette az Európa-liga új évada is, amely a Bajnokok Ligájához hasonlóan szintén újragondolt formában rajtolt el. Az egyik főesélyes Manchester United a holland Twente csapatát fogadta, Erik ten Hag szempontjából különösen érdekes párharcra volt kilátás.
A szakadó esőben végezte el a kezdőrúgást a vendégcsapat, és már a kilencedik percben lehetősége adódott a vezetés megszerzésére Sam Lammers révén, egy lapos beadás után centiket tévedett. A csapatok rendkívül szabadszellemű játékot játszottak, sok volt a mozgás és indítás, illetve egyik sem állt be védekezni, nagyjából a labdabirtoklás is egyenlő volt. Az első félidő felétől azonban egyre inkább a United tudott helyzetek kialakítani és több percre is a kapuja elé szegezte az ellenfelét.
Végül nem bírta a nyomást a Twente, és egy rosszul felszabadított Bruno Fernandes-beadást követően Christian Eriksen gyönyörű gólt lőtt a kapu bal oldalába (1–0). Az első játékrész így megérdemelt hazai vezetéssel ért véget.
A második félidő elején a hollandok domináltak jobban, és az 59. percben André Onanának kellett résen lennie, hogy ne egyenlítsen a Twente. Azonban amikor úgy tűnt hogy az angol csapat kezd újra egyre veszélyesebben játszani, egy váratlan Eriksen-hiba után Lammers vezethette szabadon a labdát az ellenfél kapujára, amit aztán gólra is váltott a holland támadó (1–1).
Ezek után feljebb kapcsolt a hazai csapat, de Lars Unnerstall védéseinek köszönhetően végül döntetlen maradt az eredmény.
A Ferencváros Anderlechttől elszenvedett vereségéről itt olvashatnak bővebben az Indexen.
Európa-liga 1. forduló, szerdai játéknap párosításai
- AZ Alkmaar (holland)–Elfsborg (svéd) 3–2 (1–1)
- Bodö/Glimt (norvég)–FC Porto (portugál) 3–2 (2–1)
- Anderlecht (belga)–Ferencváros (magyar) 2–1 (0–0)
- Manchester United (angol)–Twente (holland) 1–1 (1–0)
- Galatasaray (török)–PAOK (görög) 3–1 (0–0)
- Dinamo Kijev (ukrán)–SS Lazio (olasz) 0–3 (0–3)
- Ludogorec (bolgár)–Slavia Praha (cseh) 0–2 (0–1)
- Midtjylland (dán)–Hoffenheim (német) 1–1 (1–0)
- Nice (francia)–Real Sociedad (spanyol) 1–1 (1–1)
csütörtökön játsszák:
- Fenerbahce (török) – Union Saint-Gilloise (belga) 18.45
- Malmö (svéd) – Glasgow Rangers (skót) 18.45
- AS Roma (olasz) – Athletic Bilbao (spanyol) 21.00
- Ajax Amsterdam (holland) – Besiktas (török) 21.00
- Eintracht Frankfurt (német) – Viktoria Plzen (cseh) 21.00
- Tottenham Hotspur (angol) – Qarabag (azeri) 21.00
- Braga (portugál) – Makkabi Tel-Aviv (izraeli) 21.00
- Olympique Lyon (francia) – Olympiakosz (görög) 21.00
- FCSB (román) – RFS (lett) 21.00