Nagyon kevesen múlott, de les miatt érvénytelenítették a Ferencváros gólját. Civic remekül látta meg Vargát a tizenhatoson belül, a magyar támadó jó ütemben érkezett és bólintott a jobb alsó sarokba. Milliméterekkel ugyan, de lesen helyezkedett Varga, így a gól érvénytelen.
Két mérkőzéséből második vereségét szenvedte el a Ferencváros, a Tottenham 2–1-re nyert, aminek megint az a legnagyobb tanulsága, hogy ezen a szinten minden lehetőséget ki kell használni. A részletes összefoglalónkat az eseményekről itt olvashatja, köszönjük a figyelmüket.
Nem lett beívelés a szögletből, kicsiben próbálták megoldani az angolok, de nem jött össze, kirúgás a vége. Zachariassen próbálta hosszan előre ívelni, kétségbeesetten, de nem volt jó labdája, jöhettek az angolok, Maddison pedig, ahogyan azt kell, minden rutinjával kiharcolt egy szabadrúgást.
Nagyon okosan, higgadtan tartják a labdát a vendégek, majd Solanke a jobb szélen próbált középre adni, Cissé blokkolta, szöglet, és ez most nagyon rossz hír a Fradinak. Közben Raul Gustavót kell ápolni, egészen biztosan nem az időt húzza, nagyon rosszul esett.
Gray szerelte Zachariassent, nagyon fontos volt, mert meglódult volna a jobb szélen a norvég. Cissétől jött a felívelés távolról, Vicario kimozdult, kicsúszott kezéből a labda, de így is felszabadítottak az angolok, ez most is nagy sansz volt.
Ramírez remekül húzta meg a bal szélen, megverte Porrót, Varga jól helyezkedett a kapu előterében, kapta is a labdát, és egy érintéssel a léc alá lőtte, 1–2! Ez az első gól, amit a Tottenham kapott az Európa-ligában. És még van 5 perc.
Pont amikor jobb percei voltak a Fradinak...de megint arról van szó, hogy a helyzeteket be kell rúgni. A Tottenham pedig berúgja. Bizonytalan volt a védelem, Cissé állva nézte, hogy elmegy előtte a labda, Maddison lecsapott rá, Johnsonnak passzolt, aki tolt egyet a labdán, a tizenhatoson belül pedig okosan, a jobb kapufa segítségével szerzett gólt, 0–2.
Két komoly helyzete volt most a Fradinak, Makreckis mélyről indult Dibusz labdájával, nem volt lesen, jól tartotta meg, középen lekészítette Kadynak, aki egyből lőtt, blokkolták, a kipattanót Abu Fani gyűjtötte össze, ő is lőtt, de megint helyén voltak az angol védők, ez sem jutott el a kapuig.
A legutóbbi szezonban még Kerkez Milos csapattársaként a Bournemouthban futballozó Dominic Solanke érkezik, és a meccs eddigi egyetlen gólszerzőjét, Sarrt váltja.
Ezért kár volt, mivel remek labdaszerzés után Zachariassennek volt helye, ideje a jobb szélen beadása, labdája jól érkezett Ben Romdan felé, aki lövés helyett passzt választott, Maiga kapta, őt viszont már leszerelték az angolok, ebben sokkal több volt.
Később Makreckis passza után Kady cselezte magát lövőhelyzetbe a jobb szélen, lőtt is, de Vicario szépen leért a rövidre visszahúzott lövésre.
Még kettőt cserélt Pascal Jansen vezetőedző, védő poszton Gartenmann helyére Makreckis érkezett, Traorét pedig Kady Borges váltotta.
Ben Romdan kapott bele kézzel Pedro Porro beadásába, jó helyről, 25 méterről jöhetett a Spurs szabadrúgása. A pontrúgást Maddison végezte el, pontosabban gurította le Kulusevskinek, de a svéd támadó lövését azonnal blokkolták – újabb szöglet.
Próbál erőket mozgósítani a Ferencváros, nincs még közel sem minden veszve, de nagyon sok a pontatlanság a játékban, így pedig nem alakult ki már jó ideje veszélyes helyzet. A Tottenham sokpasszos játékkal jutott el a Fradi kapujáig, Johnson passzolta középre a labdát, de nem érkezett társ, Gartenmann szögletre vágta a labdát.
Moore passzolta középre Maddisonnak, aki megtolta volna, hogy lőhessen, de Raul Gustavo jó ütemben, szabályosan ütközte le az angolt, és bemutatott egy remek szerelést. Sajnálhatja, hogy ebből nem tudott kontrázni a Fradi, mivel a gyorsan előre vágott labda annyira hosszú volt, hogy Vicario jó ütemben kimozdult, és begyűjtötte.
Ramírez lódult meg a bal szélen, jó csel után befelé cselezett, de gyengébbik, jobb lábával harmatosra sikerült beadása, simán kirúgták az angolok. Maradt a Fradinál a labda, most a jobb szélen jött a támadás, Gartenmann benyeste a labdát kiszorított helyzetből, Zachariassen érkezett rá, de irányítani, erőt tenni a labdába már nem tudott.
Hármat cserélt a Spurs vezetőedzője, James Maddison váltotta Lanksheart, Kulusevski Bergvallt, Johnson pedig Wernert. Ezzel sem lett gyengébb az angol csapat, sőt.
A fiatal védő, Gray két ember szorításában remekül játszotta ki a labdát, aztán hamar felért a Tottenham támadása, Bissouma jó ütemben ugratta ki Lanksheart, aki ziccerben, szemben Dibusszal már lőtt volna, de még éppen odaért Gartenmann, ez nagyon fontos szerelés volt.
Rögtön jött a másik oldalon a Fradi, Zachariassen előtt volt ott a lehetőség, kissé jobbról lőtt, de nem talált kaput, a másik oldalon összeszedte Ben Romdan, jól játszotta magát tisztára, de az ő lövését is blokkolták.
Ennyit bírt Saldanha, Zachariassen váltotta, illetve Civic helyét Ben Romdan vette át.
Lankshear és Moore játszott össze a jobb oldalon, utóbbi tört végül be a tizenhatoson belülre, élesen beadta a labdát, de nem talált társat, szögletre pattant. A sarokrúgás veszélyesen kanyarodott be, Lankshear Raul Gustavo szorításában lőtt, Dibusz csak állva nézte, de a fiatal angol támadó lövése a bal felső sarok fölött kicsivel hagyta el a játékteret.
Bergvall passzolt volna Wernernek a bal szélen, Maiga remekül lépett közbe, lekapcsolta a támadást. Traoré kapta a jobb oldalon, megtolta majdnem az alapvonalig, középre ívelte a labdát, Civic érkezett volna rá, de megelőzték az angol védők.
Megint egy kicsi kapkodás a Fradi védelemben, Cissé teljesen nyugodtan haza fejelhette volna a labdát, de inkább szögletre fejelt. Jött a sarokrúgás, veszélyesen kanyarodott be, majd Sarr próbált fejelni, Dibusz tolta léc fölé. Az ebből következő szögletben már nem volt veszély, Moore cselezte ki magát alapvonalon túlra.
Civic ütközött Romeróval a bal szélen, Ramírez elé pattant a labda, aki állított rajta egyet, majd megpróbált középre kanyarítani, de nagyon csúnyán lecsúszott a lábáról, a labda a kapu mögött, mellett hagyta el a játékteret.
Saldanha kapta a labdát háttal a kapuval, szépen tartotta meg, megfordult, jobb lábára igazította, ami a gyengébbik neki, és szépen csavart, de Vicario kipöckölte a labdát a bal alsó sarokból. A szögletből nem alakult ki veszélyes helyzet, felszabadítottak az angolok.
Aztán néhány pillanatra megállt a játék, mivel hatalmas a füst a pálya felett a hazai szurkolók pirotechnikai bemutatójának köszönhetően.
Moore adott volna középre laposan a jobb szélről, Raul Gustavo lefülelte a beadást, de figyelmetlen volt, Sarr azonnal elvettet tőle, de végül nem alakult ki belőle helyzet. Néhány pillanattal később Gray lódult meg a labdával középső védő posztról, és majdnem el is jutott a tizenhatosig – előtte állták útját.
A játékosok újra a pályán, folytatódik mérkőzés 1–0-s Tottenham-előnyről. Az eső továbbra is zuhog, és ez így is marad a meccs végéig. A játékot most a Spurs kezdte, egyik csapat sem változtatott a felálláson.
A Tottenham ászai, mint például Solanke vagy Maddison, továbbra is a padon csücsülnek.
Ennyi ráadást jelzett a horvát játékvezető, de ezalatt nem történt említésre méltó esemény, tartotta a labdát a Tottenham, és előnnyel vonulhat szünetre. Nem lehet azt mondani, hogy esélytelen lenne a Ferencváros, de sokkal jobban kéne kihasználni a lehetőségeket, mert amint azt láttuk, az angol csapat egyből büntet. Innen jön a folytatás 15 perc múlva.
Közben kiderült, hogy a hivatalos nézőszám 20 795, ennyien tekintik meg a helyszínen a mérkőzést.
Eljutott még egy szögleti az angol csapat, Pedro Porro szabadrúgását kifejelték, a lecsorgóra viszont Moore csapott le, távolról lőtt a jobb alsó sarok irányába, de Dibusz fel tudott készülni a lövésre, és védett is. Ez volt a Tottenham tizedik próbálkozása a mérkőzésen.
Jó 30 méterről, kissé jobbról jöhetett szabadrúgással a Tottenham a félidő vége előtt két perccel, Pedro Porro kanyarította be a labdát a hosszú oldalra, de Davies ellökte védőjét, szabadrúgás kifelé.
Traoré jött vissza védekezni, össze is jött neki a szerelés, Wernertől vette el a labdát, de amint meglódult volna, de Bissouma remek ütemben érkezett, és becsúszva visszaszerezte a labdát. Később Saldanha felé érkezett volna a magas indítás, de a brazil támadó nem tudta lekezelni, egyelőre nagyon súlytalan az angol védők szorításában.
Varga nem kapott szabadrúgást a felezővonalnál, pedig reklamált a magyar támadó, mindhiába. Romero próbált a megszerzett labdával indítani, Moore lábáról viszont elpattant a labda a csúszós talajon. A másik oldalon ígéretesen indult meg Saldanha, tovább pöckölte Traorénak, aki kiszorított helyzetből lőtt, nem talált kaput – veszélytelen próbálkozás volt.
Moore és Pedro Porro játszott össze a jobb szélen, utóbbi egy finom csel után a tizenhatos jobb csücskénél lövésre vállalkozott, de labdája elakadt a blokkban, szögletre pattant. A sarokrúgás után megint Porro elé pattant a labda, remek cselt csinált, elküldte Saldanhát, éles szögből lőtt, és a jobb kapufát találta telibe.
Most hatalmas szerencséje volt a Fradinak...