Gólból és izgalomból sem volt hiány: az utolsó pillanatban mentett pontot a Manchester United
További Európa-liga cikkek
- Spanyol együttes ellen kell kivívnia a továbbjutást Vancsa Zalán csapatának a konferencialiga rájátszásában
- Ismerőse akcentusa vezetett a magyar válogatott labdarúgó csapattársának a megveréséhez
- Érzelmes körülmények között jutott tovább Bolla Bendegúz csapata a Konferencialigában
- Nagyobb mozgolódás lehet a Ferencvárosnál, több magyar futballista iránt is van érdeklődés
- A Ferencváros edzőjéről nyilatkozott Kubatov Gábor, Rebrov neve is szóba került
A második fordulóval folytatódott a labdarúgó-Európa-liga alapszakasza csütörtökön, a játéknap slágermérkőzésén két korábbi Bajnokok Ligája-győztes, a portugál FC Porto és az angol Manchester United csapott össze egymással.
Egyik csapat sem úgy kezdte az kupasorozatot, ahogyan azt eltervezte, az MU ugyanis hazai környezetben csak 1–1-es döntetlent játszott a holland Twentével, míg a Porto a nyitóforduló talán legnagyobb meglepetéseként 3–2-re kikapott a norvég Bodö/Glimt vendégeként.
A mérkőzés nagy tempóval indult meg, mindkét oldalon hamar teszt alá került a kapusok ébersége. Végül egy szépen felépített manchesteri támadás után Christian Eriksen passzolta a labdát Marcus Rashfordhoz, aki egy csellel elszakadt a védőjétől, és Diogo Costa kezei között továbbcsorgott a labda a kapuba (0–1). A 20. percben egy kísértetiesen hasonló támadást építettek ismét a vendégek: Eriksen vezette a labdát a 16-os vonalánál, onnan a balján lévő Rashfordhoz passzolt, aki viszont ezúttal a lövés helyett a passzt választotta, így a balján lévő Rasmus Hojlund vállalta el a lövést és szerezte meg a vendégek második találatát (0–2). Ebben a gólban is nyakig benne volt a bizonytalanul védő Costa...
Ezt követően azonban megrázta magát a Porto, és röpke 14 perc alatt ledolgozta kétgólos hátrányát: a 27. percben kellett egy veszélyes beadást követően André Onanának védenie egy nagyot, azonban a kipattanó labda egyenesen a hazaiak szélsője, Pepe elé került, akinek csak annyi dolga volt, hogy bepöckölje azt az ellenfél kapujába (1–2). A United nem tudta visszavenni a kezdeményezést, így hét perccel később egy tűpontos Joao Mario beadásból Samuel Omorodion fejelte be az egyenlítő gólt (2–2). Bár több gól már nem esett a félidő hátralévő idejében, a csapatok így is szépen kitettek magukért.
De miért kéne megállni két gólnál? Gondolhatták a hazai játékosok, ennek szellemében a második játékrész megkezdése után rögvest meg is szerezték a vezetést Pepe révén, aki egy lapos beadást helyezett közelről tökéletesen a kapu bal felső sarkába (3–2). Ezt már az angol csapat sem nézhette tétlenül, és érezhető fölényben kezdett el játszani a kapott gól után. Mindez azonban ez csak üres labdabirtoklás volt, hiszen nem sikerült komolyabb helyzetet kidolgoznia a Manchester Unitednek. A mérkőzés irama aztán fokozatosan lassulni kezdett, és az utolsó tíz percig semmi lényeges nem történt. No de aztán!
A 81. percben felkavaródott az állóvíz, miután Bruno Fernandes túl magasra emelte a lábát egy beadásnál, és ezzel második sárga lapját begyűjtve emberhátrányba került csapata a meccs végén. (A portugál karmester öt nap leforgása alatt mindkét MU-meccsen a kiállítás sorsára jutott, vasárnap a Tottenham elleni bajnokin mutatták fel neki a piros lapot.) Az utolsó pillanatokban azonban ennek ellenére sikerült mentenie a vendégcsapatnak, Harry Maguire fejes gólja a végeredményt (3–3) jelentette.
Ezzel a döntetlennel tovább folytatódott a Manchester United vesszőfutása az El-ben, tekintve, hogy két kör után nyeretlen, igaz közben veretlen is, így két ponttal áll.
Európa-liga, alapszakasz, 2. forduló:
- Ferencváros TC–Tottenham Hotspur (angol) 1–2 (0–1)
- SS Lazio (olasz)–OGC Nice (francia) 4–1 (2–1)
- Slavia Praha (cseh)–AFC Ajax (holland) 1–1 (0–1)
- Real Sociedad (spanyol)–RSC Anderlecht (belga) 1–2 (1–2)
- Olimpiakosz (görög)–SC Braga (portugál) 3–0 (1–0)
- Makkabi Tel-Aviv (izraeli)–FC Midtjylland (dán), Belgrád 0–2 (0–1)
- Qarabag FK (azeri)–Malmö FF (svéd) 1–2 (1–1)
- TSG 1899 Hoffenheim (német)–Dinamo Kijev (ukrán) 2–0 (1–0)
- FC Riga FS (lett)–Galatasaray (török) 2–2 (1–2)
- FC Porto (portugál)–Manchester United (angol) 3–3 (2–2)
- Rangers FC (skót)–Olympique Lyon (francia) 1–4 (1–3)
- PAOK (görög)–FCSB (román) 0–1 (0–1)
- Viktoria Plzen (cseh)–PFC Ludogorec (bolgár) 0–0 (0–0)
- Royal Union Saint-Gilloise (belga)–Bodö/Glimt (norvég) 0–0 (0–0)
- Athletic Bilbao (spanyol)–AZ Alkmaar (holland) 2–0 (0–0)
- FC Twente (holland)–Fenerbahce (török) 1–1 (1–0)
- Besiktas (török)–Eintracht Frankfurt (német) 1–3 (0–2)
- Elfsborg IF (svéd)–AS Roma (olasz) 1–0 (1–0)
(Ajánlókép: Octavio Passos, Getty Images)