„Átjáróház” – kemény kritikát kapott odahaza a Ferencváros csütörtöki áldozata
További Európa-liga cikkek
- A Ferencváros labdarúgócsapata hivatalosan bejelentette új vezetőedzője személyét
- Minden bizonnyal korábbi legendás támadó veszi át a Ferencváros irányítását
- Sajtóhírek szerint a kispadra ír klasszis érkezhet a Ferencvároshoz, a keretbe pedig újabb partizán Belgrádból
- A harmadik ajánlat már betalált, Gift Orban a Hoffenheim csapatához szerződik
- Távozik a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője
A Ferencváros–Malmö-összecsapás másnapján megjelent svédországi beszámolók szerint a vendégegyüttes rögtön a mérkőzés elején nehéz helyzetbe hozta magát azzal, hogy már a 11. percben kétgólos hátrányban volt – Varga Barnabás előbb büntetőből, majd egy remek egyéni megoldás végén talált be –, és a folytatásban sem tudott igazán a magyar együttes fölé kerekedni. Az Üllői úton végül 4–1-re diadalmaskodott az FTC.
Kiemelték, hogy a Malmö védelme „átjáróházra” hasonlított, és második számú kapusa, a sérült Johan Dahlint helyettesítő Ricardo sem volt a helyzet magaslatán. Összességében a magyar csapat kedvére vezethette a rendkívül veszélyes kontratámadásait.
Anders Christiansen, a Malmö kapitánya ugyanakkor megjegyezte, az új lebonyolítás szépségének köszönhetően még nem veszett el a továbbjutás reménye az együttes számára, amelynek így a török Galatasaray elleni lesz az idény legfontosabb összecsapása.
A ferencvárosiak három pozíciót javítva feljöttek a 11. helyre, a kilenc pont pedig valószínűleg továbbjutást ér, mert az európai szövetség (UEFA) szimulációja szerint átlagosan 7,6 pontra lehet szükség a februári folytatáshoz. A nyolcfordulós alapszakasz első nyolc helyezettje közvetlenül a nyolcaddöntőbe jut, a 9–24. helyezettek pedig oda-vissza vágós párharcban küzdenek majd meg a 16 közé jutásért.
A Ferencváros a két hét múlva sorra kerülő hatodik körben a görög PAOK vendége lesz Szalonikiben.
(MTI / Index)
Európa-liga 2024–2025, ligaszakasz, 5. forduló
Ferencváros–Malmö (svéd): 4–1 (2–1)
Budapest, Groupama Aréna, 18 891 néző. V: Aghayev (azeri)
Ferencváros: Dibusz – Makreckis, I. Cissé (Szalay G., 87.), Gartenmann, C. Ramírez – Abu Fani (Rommens, 86.), Maiga – Saldanha (Zachariassen, 62.), Kady (Ben Romdan, 74.), A. Traoré – Varga B. (Pesics, 87.). Vezetőedző: Pascal Jansen
Malmö: Ricardo – Stryger Larsen (Skogmar, 83.), Rösler, Zätterström, Busanello – Pena (Kiese Thelin, 66.), Johnsen – Rosengren, Christiansen (Loukili, 83.), Bolin (Gudjohnsen, 87.) – Botheim (Berg, 83.). Vezetőedző: Henrik Rydström
Gólszerző: Varga B. (7., 11. – az elsőt 11-esből), Kady (53.), Cissé (74.), ill. Botheim (19. – 11-esből)
Korábbi eredmények
1. forduló (szeptember 25.)
2. forduló (október 3.)
3. forduló (október 24.)
4. forduló (november 7.)
Később
6. forduló (december 12.)
- 18.45: PAOK (görög)–Ferencváros
7. forduló (január 23.)
- 21.00: Frankfurt (német)–Ferencváros
8. forduló (január 30.)
- 21.00: Ferencváros–AZ (holland)
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)