![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
A Balaton-felvidéken egykor katolikus és protestáns atyafiak marakodtak azon, hogy kié a vallás, a föld és a rajta álló templomok. A muszlim hitet terjesztő oszmán hadak csak a déli partig jutottak, a szorgalmas zsidó borkereskedők és zsinagógáik viszont egykor behálózták az északi partot.
A buddhisták a rendszerváltás után érkeztek, azzal a céllal, hogy a diktatúrák alól szabadult keleti blokkba is elhozzák Buddha üzenetét. Bop Dzson dél-koreai szerzetes a Balaton északi partján, a Zalaszántó melletti Kovácsi-hegyen, Világosvárnál találta meg az alkalmas helyet: ide épült fel 1992-ben Európa egyik legnagyobb sztúpája,
amelyet a 14. Dalai Láma adott át egy évvel később.
Az erdei tisztás közepén épült hófehér szentély belsejébe nem lehet belépni, a zárt építményt két szerzetes vigyázza, akik 2004-ben érkeztek Magyarországra. A falakon elhelyezett imamalmokat pörgetve az is nyugalomra lel, aki nem imádkozni érkezett, a meditációs ház pedig bárki számára nyitva áll.