Móric
9 °C
15 °C

Britney Spears húga az Instagramon zokogott

GettyImages-674962454
2021.08.11. 17:36
Már több hete annak, hogy az énekesnő beszólt a húgának. Jamie Lynn eddig nem reagált a történtekre, a napokban mégis kontextus nélkül pityergett az Instagramján, és úgy néz ki, szerette volna, ha minél többen hallják.

2021-ben sok dolog történt és történik még mindig – többek között Britney Spears és családja életében is. Az énekesnő ezerrel dolgozik azon, hogy apját eltávolítsa gyámságának éléről, mondván: a férfi kizsákmányolja és alapvető dolgokat nem engedélyez neki, például azt, hogy kivetesse a fogamzásgátló spirálját. Sztárügyvédet keres, miközben édesanyja is beállt mellé a harcba. Britney tettei azonban továbbra is kérdéseket vetnek fel.

Az énekesnő újabban sorozatos meztelenkedéssel igyekszik fenntartani vagy éppen elterelni a figyelmet apjával való küzdelméről. Nemrég azt is bejelentette, hogy 39 évesen megkapta élete első tabletjét. Ugyanakkor nemrég arra is megragadta az alkalmat, hogy beszóljon a testvérének.

Fogadj el úgy, ahogy vagyok, vagy csókold meg a seggem, egyél szart és lépj legóba

– csillogott egy képen, és megfogalmazta, hogy elege van azokból, akik a táncolós videóit kritizálják, hiszen az elmúlt tizenhárom éve azzal telt, hogy színpadon állt az apja megrendelésére, addig pedig már nem fog fellépni, amíg Jamie Spears zsarnokoskodik felette.

Nem tetszik, hogy a húgom megjelent egy díjátadón, és az én dalaim remixeit adta elő. Az úgynevezett támogatóim mélyen megbántottak. Ez a gondnokság megölte az álmaimat

– írta a posztban.

Noha mindennek már három hete, meglehet, hogy Jamie Lynn Spears nagyon megbántódott nővére bejegyzése miatt. A Zoey 101 sztárja ugyanis a napokban egy kontextus nélküli zokogós hangfelvételt osztott meg 24 órán belül eltűnő Instagram-történetében, amelyben hároméves kislánya nyugtatja – hallható a Page Six által megszerzett hanganyagban.

Minden rendben lesz, anya. Mindennek rendben kell lennie, anya

– mondja a kis Ivey, mire Jamie Lynn szipogva annyit válaszol: köszönöm, kicsim.

A Nickelodeon-sztár először csak a kislánya által elmondott szöveget posztolta egy fekete háttér előtt, majd újra közzétette az Instagram-történetet, ezúttal egy gif-fel sürgette meg követőit, hogy kapcsolják be a hangot, azaz a pityergését.

Bár arról nem esett szó, miért is sírta el magát Jamie Lynn Spears, sokak szerint nővérével való összetűzése miatt boldogtalan. Eddig egyáltalán nem válaszolt Britney bejegyzésére, amelyben arról beszélt, nagyon nem tetszik neki, hogy a húga az ő dalait adja elő, miközben ő a szabadságáért küzd. Az énekesnő egyébként korábban arról is beszélt, hogy a családját is felelősnek tartja, amiért hagyták, hogy eddig fajuljon a dolog az apjával.

Jamie Lynn egyébként jó ideig nem kommentálta nővére függetlenedési küzdelmét sem. Miután Britney idén nyáron ismét jelezte, hogy szeretne szabadulni kizsákmányoló apjának gyámsága alól, végre megszólalt. Azt mondta, eddig azért nem beszélt, mert nem érezte illendőnek, amíg Britney maga nem szólal fel.

Szeretnék pár pillanatot szentelni néhány dolognak. Az egyetlen ok, amiért eddig nem tettem, az volt, hogy úgy éreztem, amíg a testvéremnek nincs lehetősége arra, hogy elmondja, amit nyilvánosan el kell mondania, addig nem lett volna illendő. De most, hogy nagyon tisztán és érthetően elmondta, amit kellett, úgy érzem, követhetem a saját mondandómmal

– kezdte akkor Jamie Lynn, hozzátéve, hogy mindig is szerette és támogatta a nővérét, amit ő is tud.

Nos, most úgy fest, hogy talán mégsem, Britney ugyanis egyértelműen a világ tudtára adta, hogy torkig van az ő viselkedésével is. Jamie Lynn nővére posztja óta csendes, legalábbis nem mond és nem posztol semmit, amiben reflektálna a vádakra. Ami pedig a követőit illeti, nekik sem ad lehetőséget arra, hogy belekössenek, ugyanis hónapok óta kikapcsolta posztjai alatt a hozzászólás funkciót. Utoljára egy május 12-i poszthoz lehetett hozzászólni, amelyben arról elmélkedett, mennyire nehezen barátkozik meg az ember a saját testével. Sokakat azonban nem érdekelt a hipotézise, és válogatott szitkokkal szórták meg a kommentszekciót, volt, aki azt írta neki, hogy

menjen a pokolba az apjával együtt,

vagy hogy

börtönben lenne a helye.

A dolgok jelen állása szerint meglehet, hogy Jamie Lynnt valóban érzékenyen érintette nővére beszólása. Úgy fest viszont, hogy egy darabig nem lesz érdemi reakció. Mindenesetre az Instagramját érdemes lesz figyelni, ugyanis meglehet, hogy újabb információt cseppent el a jövőben.

(Borítókép: Britney Spears és Jamie Lynn. Fotó: Image Group LA / Disney Channel / Getty Images)