Most akkor hová tűnt Rihanna?

GettyImages-1191561120
2021.10.02. 18:27
Zeneileg talán már kifújt, de meglehet, hogy egy nap visszatér. Ha viszont nem teszi, akkor sem kell az anyagiak miatt aggodalmaskodnia.

A barbadosi csalogány karrierje 2005-ben kezdődött, amikor berobbant Music of the Sun című albumával. A siker csőstül jött, Rihanna dalai sorra hódították meg a zenei toplistákat, karrierje során több mint kétszázmillió lemezt adott el. Tizennégy dalával uralta a Billboard Hot 100 slágerlistáját. Ezt a teljesítményt csak Elvis Presley, Mariah Carey és a The Beatles múlja felül, és Rihanna esetében az sem mellékes, hogy ő a zenetörténelem első előadója, aki ilyen fiatalon képes volt elérni mindezt.

Rihannáról nem túlzás állítani, hogy nem követi a trendeket, inkább diktálja őket. Ő nem jön zavarba, ha kvázi meztelenül kell fellépnie, de akkor sem, ha zsákruhába bújva szerepeltetik, sőt. Gyakran ő maga lép utcára indokolatlan szerelésben, ami miatt senki sem szólja meg. Egy időben népszerű szólás is volt, hogy 

nem ciki, ha Rihanna viseli.

Az énekesnő persze már egy ideje nem is igazán énekesnőként él a köztudatban, csupán vitathatatlan zenei sikerei miatt hivatkoznak rá még mindig. Legutóbbi száma, a Believe It voltaképp nem is az ő dala, csupán együttműködött PARTYNEXTDOOR-ral. Ezt leszámítva 5 évvel ezelőtt jelent meg utolsó saját alkotása: a This is What You Came For 2016 áprilisának végén debütált, azóta nagy a csend az énekesnő új dalait illetően.

Rihanna egyenesen ki is kéri magának, ha valaki az új albuma felől faggatózik. Márpedig bőven akadnak ilyen rajongók, hiszen az említett lemezt 2019-re ígérte be az énekesnő, és azóta sem lett belőle semmi. Rihanna pedig Rihanna, így ő aztán nem magyarázkodik, inkább melegebb éghajlatra küldi azt, aki értetlenkedik. Főleg, hogy az anyagiak miatt nemigen kell aggódnia.

Augusztus végén kiderült, hogy ő korunk leggazdagabb énekesnője, a szórakoztatóipar egészén belül is csupán Oprah Winfrey tudta maga mögé szorítani. Jelenlegi vagyona meghaladja az 1,7 milliárd amerikai dollárt, bár hozzá kell tenni, hogy ez már nem az énekesnői karrierjének köszönhetően halmozódott fel. Egy évvel azután, hogy kiadta Calvin Harrisszel közös számát, Rihanna kozmetikai márkát alapított Fenty néven, azóta pedig úgy áramlik befelé a pénz, mintha vödörrel öntenék be az ablakán. A márka egyik sajátossága volt egyébként, hogy akkoriban különösen kevés, sminkeket forgalmazó cég figyelt arra, hogy fekete nők számára is megfelelő termékpalettával dolgozzon. Később aztán megérkezett saját fehérneműmárkája, onnantól pedig nem volt megállás. De azért az ő élete sem volt mindig fenékig tejfel.

A 2000-es évek közepén Rihanna Chris Brownnal járt, akivel meglehetősen viharos volt a kapcsolata. Egy veszekedésük például annyira eldurvult, hogy a rapper összeverte az énekesnőt. Az ügyből per lett, aminek a végén 2009-ben ötéves próbaidőre és hat hónap közmunkára ítélték Brownt, de ezzel nem ért véget a története, ugyanis azóta többször is volt már ügye nők ellen elkövetett erőszakos megmozdulásai miatt. Az énekesnő ezt követően Drake oldalán kereste a boldogságot, ám nem sokáig tartott a kapcsolatuk, már ami annak hivatalos mivoltát illeti. Sőt Rihanna 2018-ban egyenesen azt mondta, hogy ők ketten még csak nem is barátok már, de azért nincs köztük ellenséges viszony sem. Ezt követően összehozták Matt Kemppel és Travis Scott-tal is, velük azonban hamar kihunyt az a bizonyos tűz. Három évig járt viszont egy Hassan Jameel nevű üzletemberrel, akivel különösen privát viszonyt folytatott. Bár nem titkolta a kapcsolatot, minimálisra csökkentették az egymással való nyilvános megjelenést, és egyáltalán nem is meséltek a kapcsolatukról. Szerelmük tavaly januárban ért véget.

Rihannát egyébként a múltban többször is összeboronálták A$AP Rockyval, míg végül valóban össze is jött a rapperrel. Ami a viszonyukat illeti, nem bízzák a véletlenre a részleteket. A pletykák szerint tavaly novemberben kezdődött kapcsolat olyannyira jól működik, hogy a rapper azt nyilatkozta, Rihannában megtalálta a nagy őt, akiért képes még a monogámiára is. Hozzátette továbbá, hogy el tudná képzelni magát apaként – ennél pedig nem is kellett több.

A rajongók már régóta áhítoznak egy kis Rihannára, szemmel láthatóan jobban, mint az énekesnő maga. Miután készült róla néhány olyan fotó, amin a hasa nem látszódott, máris megkezdődtek a találgatások – amik például Kylie Jenner esetében be is jöttek.

Rihanna ugyan a Met-gála vörös szőnyegére is zsákruhába érkezett kedvese oldalán, később azonban átöltözött, és a szorosabb szerkó hamar eloszlatta a pletykákat, miszerint gyermeket várna, legalábbis egy időre.

Ami az énekesnőből lett sminkmágnás üzletasszonyt illeti, állítólag közös projekten dolgozik A$AP Rockyval, legalábbis a Just Jared fotósa látni vélte őket, ahogy együtt mentek stúdiózni. Meglehet, hogy valóban közös zenén dolgoznak, Rihanna azonban az utóbbi években főként smink- és ruhamárkája kapcsán teljesedett ki, sőt. Fehérneműit több híresség is felpróbálta egy-egy dögös kampány erejéig. Legutóbbi divatbemutatóján felvonult többek között Irina Shayk, Vanessa Hudgens és Gigi Hadid is.

Időnként persze minden ikon, így Rihanna is melléfog. Divatbemutatóit például bírálták már azért, mert amíg a modelljei bevonultak, részletek hangzottak el egy muszlim szent szövegből, illetve azért is, mert előfordult, hogy a nem fekete modelljei afrofonatot viseltek – írta meg a The Indian Express. Év elején ismét egy vallással kapcsolatos malőrt követett el, ekkor úgy vélte, ízléses volna hindu jelképpel a nyakában meztelenkednie. Van, amiért bocsánatot kért, van, amiért nem, az említett bakik ellenére azonban nincs oka panaszra, remekül mennek a bizniszei – van is, aki ezt szeretné kihasználni. Többek között a saját apja, aki Rihanna engedélye nélkül használta a Fenty nevet, mire az énekesnő végül be is perelte a szép szóra nem hallgató papát.

Meglehet tehát, hogy A$AP Rocky inspirációjával Rihanna is visszatér a zenei életbe, még ha nem is olyan intenzíven, mint annak idején. Ha azonban nem teszi meg, akkor sem valószínű, hogy kikopik a közéletből, és még csak azt sem lehet mondani, hogy mindent megtesz a figyelemért. Úgy tűnik, hogy ő egyszerűen csak Rihanna, aki önmagában annyira extra lett a szakmában, hogy szinte magától mozog a népszerűségét generáló gépezet. Vitathatatlan persze, hogy rengeteg munkája van a sikerben, de ha valaki, akkor ő biztosan nem az a híresség, aki maga generál botrányt azért, hogy a felszínen lebeghessen. Meglátjuk hát, hogy hagyja-e magától robogni a szekeret, vagy megnyomja a turbó gombot, és a zenei pályára is visszalép.

(Borítókép: Rihanna 2019-ben. Fotó: Samir Hussein / WireImage / Getty Images)