Megtalálta a rendőrség L. L. Junior volt zenésztársának elszöktetett lányát
Ahogy korábban az Index is megírta, a Fekete Vonat egykori tagja, Beat, azaz Fehér Tibor a rendőrséghez fordult, mert kedd este eltűnt a 16 éves lánya. A hírek szerint Tünde korábban levelezésbe kezdett egy fiúval, az apja szerint ő az, aki aztán elszöktette, feltehetőleg azért, hogy önkényesen a feleségévé tegye.
A zenész nagyon félt attól, hogy bántják és kihasználják az érintetlen Tündét, az is felmerült benne, hogy prostitúcióra kényszerítik majd. A sajtón végigfutott a hír, a kislány arcképe felkerült a rendőrség oldalára, mostanra azonban már nem lelhető fel ott, a rendőrök ugyanis megtalálták a lányt.
Beat erről a TV2 Tények című műsorában beszélt pénteken.
Pár perce kaptam a remek hírt, nagyszerű hírt! Meglett a kislányom!
– mondta a zenész, akivel korábban egy alapos anyagot forgatott a csatorna stábja, ám mire adásba került volna, szerencsére meg is találták a 16 éves Tündét.
A riportban elhangzik: a kislány négy nap után, péntek délután került elő, Beat a szekszárdi rendőrségen találkozhatott vele újra. A kétségbeesett apának a lelki támogatást barátja és egyben zenésztársa, L. L. Junior adta. Ezt meg is köszönte neki a riport végén látható videóüzenetben, ahogy a VIII. kerületi rendőrök profizmusáért is hálálkodott.
A TV2 stábja úgy tudja, Tünde jól van, és nyoma sincs bántalmazásnak.
A riportot itt tudja visszanézni: