Britney után szabadon, újabb világsztár kerülhet ki a gyámság alól
További FOMO cikkek
Ahogy azt korábban megírtuk, végre révbe ért a világhírű énekesnő, Britney Spears terve, hogy hosszú évek után végre kikerülhet apja gyámsága alól. Azonban nem ő az egyedüli híresség, akinek hasonló törekvései vannak. A még gyerekként ismertté vált Amanda Bynes ugyanis kilenc év után szeretne kikerülni szülei gyámsága alól, ezért beadott egy kérvényt. Bár elég szokatlan ez a lépése, mivel egy bíró még szeptemberben döntött arról, hogy 2023 márciusáig biztosan fenn fog állni a jelenlegi állapot.
A színésznő az 1990–2000-es években vált híressé, amikor is több produkcióban szerepelt, köztük televíziós műsorokban, illetve filmekben. A magyar nézők főképp a Miről álmodik a lány, a Micsoda srác ez a lány, illetve a Könnyű nőcske című filmekből ismerhetik, ám az Amanda show és a Tesóm nyakán című szériák főszerepét is ő alakította. Azonban az elmúlt években már nem színészi tehetségével hívta fel magára a figyelmet, hanem sokkal inkább a botrányos viselkedésével.
Amanda Bynest még 2012-ben kapták ittas vezetésen, ám végül két évvel később az ellene felhozott vádakat ejtették, három év próbaidőre bocsátották. 2013-ban ismét meggyűlt a baja a törvénnyel, ugyanis benzinbe áztatta a kutyáját, majd manhattani lakása előterében füvezett, így veszélyeztetéssel, illetve marihuánabirtoklással vádolták meg. Amikor a rendőrök beléptek a 36. emeleti otthonába, állítólag egy bongot dobott ki az ablakon. A bíró 2014 júniusában végül elutasította az ellene indított eljárást.
![Amanda Bynes, miután bongot dobott ki a lakása ablakán, és letartóztatták](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4206/42067/420671/42067120_63ed199fbe1036628f2e7dfc78c6f977_wm.jpg)
2013 nyarán újra bajba keveredett, mikor tüzet gyújtott egy idegen kocsifelhajtóján Thousand Oaksban, ezt követően őrizetbe vették. 72 órás megfigyelésre kórházba is került, hogy megvizsgálják a mentális állapotát. Bynes szülei nem sokkal a kórházi kezelés kezdete után kérelmet nyújtottak be, hogy lányuk gyámság alá kerüljön, amit ideiglenesen el is fogadtak.
Bynes mentális egészsége azonban ismét romlani kezdett a kórházi kezelést követően. 2014 őszén a Twitter-oldalán osztott meg egy bejegyzést, amelyben azt állította, hogy az apja lelkileg és szexuálisan is bántalmazta. A szülei ártatlannak vallották magukat, aminek következtében a színésznő egy újabb posztban ismerte el, hogy apja valóban nem bántotta soha.
Az agyamban lévő mikrochip késztetett arra, hogy ezeket mondjam, de ő intézte el, hogy belém rakják a mikrochipet
– állította akkor zavartan, ami azt eredményezte, hogy újra gyámság alá került.
A színésznő nem sokkal később bejelentette, hogy bipoláris zavart diagnosztizáltak nála, így szülei 2018-ban ismét beadtak egy kérvényt, hogy Bynes még legalább 2020 nyaráig gyámság alatt legyen, ami hatásosnak bizonyult a számára, mivel egy későbbi nyilatkozatában elmondta, szüleinek hála négy évig józan tudott maradni. Sőt, elnézést is kért korábbi kijelentéseiért, amik azon évek alatt hagyták el a száját, amikor még aktív droghasználó volt. Egy interjúban elárulta, kokaint és MDMA-t is fogyasztott, azonban nem vetette meg az Adderallt sem.
![Amanda Bynes még 2021 őszén](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4206/42066/420667/42066720_06c1c94961489792687822fc23c0ca45_wm.jpg)
Nincs egyedül
Ugyan azt gondolhatnánk, Britney Spears és Amanda Bynes esete különálló, ám jó néhány híresség van, akik hozzájuk hasonlóan gyámság alá kerültek. Köztük a The Beach Boys egyik alapító tagja, Brian Wilson, akit egy pszichológus, dr. Eugene Landy kezelt félre. Azért volt szüksége szakemberre, mivel meggyűlt a baja a kábítószerrel, ám paranoid skizofrénnek diagnosztizálták és túlgyógyszerezték. Dr. Landy ráadásul egyre nagyobb mértékben kezdte átvenni az irányítást a zenész élete felett, a törvényes gyámja is lett. Ám Wilson családja végül pert indított, aminek köszönhetően 1992-ben megtiltották, hogy kapcsolatba lépjen a zenésszel.
Hasonlóképp járt az Eagles basszusgitárosa, Randy Meisner is, akit kezdetben a gyermekei szerettek volna gyámság alá helyezni, ám ő hallani sem akart erről, mivel nem akarta, hogy túlságosan beleszóljanak az életébe. 2016-ban viszont, miután elhunyt a felesége, ő maga kérte egyik barátját, Arthur Fordot, hogy felügyelje az ügyes-bajos dolgait.
Az egyik első gyerekfilmsztár, Mickey Rooney is megjárta a gyámsággal, mivel utolsó évei alatt bántalmazták, illetve saját rokonai lopták meg. A színész végül segítséghez folyamodott, egy ügyvéd intézte el, hogy visszaszerezhesse az irányítást a vagyona felett. A folyamatot egy jogász felügyelte, aki arról is gondoskodott, hogy a színész családja ne tudjon annyiszor kapcsolatba lépni vele, így megakadályozva a visszaéléseket. Rooney családja azonban a haláláig küzdött azért, hogy visszaszerezze a gyámságot.
(Via TMZ, US Magazine, Toofab)