Meggyilkolhatták az LGT gitárosát, áll egy titkosszolgálati jelentésben

FCSIK19720430018
2022.03.24. 16:33 Módosítva: 2022.03.24. 16:33

Mint ismert, az LGT egykori gitárosa, Barta Tamás még 1974-ben, a zenekar amerikai turnéja közben disszidált. Los Angelesben telepedett le, ám 1982. február 16-án holtan találták otthonában. Máig tisztázatlan körülmények között lőtték le. Ugyan a mellkasában két golyót találtak, mégis öngyilkosságnak könyvelték el az esetet. Azóta is rejtély, pontosan mi történt.

Tisztulhat a kép

A Belügyminisztérium III/II-5C. alosztályának egyik, most nyilvánosságra került jelentése azonban tisztább képet festhet arról, milyen körülmények vezettek a legendás zenész halálához. A dokumentumra a Siess haza, vár a mama című dokumentumfilm készítői bukkantak rá, amikor anyagot gyűjtöttek a filmhez. Az irat, amelyet Szigorúan titkos! és Különösen fontos! megjegyzéssel láttak el, egy Bornemissza nevű ügynök – akinek kiléte nem ismert – és Lestány Tibor rendőr hadnagy megbeszélésének írásos változatát tartalmazza. A találkozóra még 1982. február 24-én került sor a Budapest Szállóban. 

Mint az iratból kiderül, Bornemissza a magyar maffia fejével, Szendrő Öcsivel is találkozott, ám nem érte szívélyes fogadtatás. A maffiavezér emberei ugyanis fegyvert az ügynökre szegezve próbálták kiszedni belőle, ki küldte őt, ám később szabadon engedték.

Így például hazaérkezését megelőzően gyilkolták meg Barta Tamást, az LGT volt szólógitárosát. Barta disszidálását követően Szendrő egyik vállalkozásánál állt alkalmazásban, de néhány hónapja bejelentette önállósulási szándékát. Szendrőék ebbe nem egyeztek bele, s döntöttek végleg Barta sorsáról

– áll a jelentésben, amelyből az derül ki, Barta Tamást meggyilkolták, mivel nem szeretett volna többé Szendrő Öcsi alkalmazásában állni.

A dokumentumban azt is részletezik, különös véletlen, hogy Bornemissza éppen akkor volt az Amerikai Egyesült Államokban, amikor Barta Tamás. Bár hivatalosan 1982. február 16. szerepel a gitáros halálának dátumaként, azonban a jelentésben az olvasható, hogy Bornemissza ügynök egy nappal előtte, február 15-én érkezett vissza Magyarországra, ami képtelenség.

Hibás dátumot adtak meg

Ez pedig arra enged következtetni, hogy vagy az iratban nem jó dátumot adtak meg, vagy pedig nem február 16-án halt meg Barta. A dokumentumfilm készítői mindenesetre próbálnak utánajárni, ki lehet az a bizonyos Bornemissza ügynök, ha pedig rájönnek, azt szintén megosztják majd a nyilvánossággal – írja a 24.hu.

(Borítókép: Barta Tamás gitározik az LGT együttes koncertjén a Gellért-hegyi szabadtéri színpadon 1972. április 30-án. Fotó: Csikós Gábor / MTI)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport