Rónai Egon: Egy egyetemi vizsgára nem kell ennyi anyag, mint egy műsorhoz

Mint arról az Index is beszámolt, április 19-én újraindul az ATV kvízműsora, az 500. A tudásalapú vetélkedőben szereplő játékosnak 500 kérdésre kell helyesen válaszolnia, hogy megnyerje az 50 milliós fődíjat. A vetélkedő két szereplővel indul, a Játékossal és a Kihívóval. Elsőként a Játékos az, aki sorra kapja a kérdéseket, ám ha háromra egymás után rosszul válaszol, kiesik. Onnantól a Kihívó folytatja a játékot. A vetélkedő legnagyobb nehézsége, hogy egy-egy kérdést mindössze öt másodperc alatt kell megválaszolnia a játékosnak.

A képernyőre 2019 után visszatérő produkció házigazdája az első évadhoz hasonlóan Rónai Egon lesz, aki most az Indexnek mesélt a műsor nehézségéről, a felkészülésről, de a csatornánál szintén kvízműsort vezető Gundel Takács Gáborral való esetleges rivalizálása is szóba került. 

Hosszú évekig nagy sikerrel működtek, aztán kikoptak a tévékből a tudásalapú vetélkedők. Van még igény  ezekre a műsorokra? 

Amikor elkezdtük három évvel ezelőtt csinálni, az egy bátor vállalás volt, hiszen valóban teljesen eltűntek a tévéből a tudásalapú vetélkedők. Az bizonyosodott be, hogy igenis van rá igény, hiszen rengetegen nézték az első évadot, és már sokan várták, hogy visszatérjen újra a képernyőre.

De a pandémia 2020-ban közbeszólt.

Igen, a koronavírus-járvány elején sokkal inkább a hírműsorokra voltak kíváncsiak az emberek, most pedig épp a hírektől fáradtak el kissé, és azt érezzük, nagyon jókor indul el a vetélkedő. A bizakodásra okot ad az is, hogy a tavaly sugárzott Géniusz is hatalmas sikerrel futott, sok százezres közönsége van annak még ma is, hogy ilyen tudásalapú játékok legyenek a tévében.

Miért lehet ennyire népszerű ez a formátum?

Amiért szükség van erre és népszerű, az pont az, amit képvisel. A nagy tudás és a műveltség becsülete igenis nagy tiszteletet, így közönséget érdemel.

A játékosok mellett önnek sem árt tisztában lennie egy-két dologgal. Hogyan készül az adásokra? Leül és felcsapja a lexikont? 

Három éve, az első adás előtt elkezdtem készülni, elkértem a kérdéseket, a kollégák átküldtek nekem több ezer kérdést. „Ezzel én most mit csinálok?” – fordult meg a fejemben. Egy felvételire vagy egy vizsgára az egyetemre nem kell ennyi anyag, nemhogy egy műsor első fordulójához. Erre nem lehet egyszerűen felkészülni. Annyi kérdést használunk, annyi lehetséges kérdés merülhet fel, hogy én ott az első nap rájöttem, hogy jobban működik, ha nem tudom a választ és inkább beszállok én is a játékba.

Tulajdonképpen akkor ön is játszik?

Én konkrétan velük együtt játszom. Ugyanúgy nem tudom, hogy mi lesz a kérdés, és hogy mi a válasz. Ott kapásból fel kell olvasnom, és annyi, hiszen öt másodperce van válaszolni. Minél hosszabban és lassabban olvasom fel a kérdést, a játékosnak annál több ideje van gondolkodni. Nekem emiatt nagyon pörögve kell olvasnom a kérdést, utána pedig én is velük együtt töröm a fejem, hogy mi lehet a jó válasz. Amikor válaszol, vagy tudok rá reagálni, mert tudom, hogy rossz, vagy nem tudok, mert lövésem sincs róla, mi a helyes megoldás. 

Ön kipróbálná magát a vetélkedőben? Belebújt már a játékosok bőrébe?

Ha ki is próbálnám, nem jutnék az első fordulónál tovább. Ez egy nagyon fura dolog, mert az, hogy te tudsz valamit, az ide nagyon kevés. Ez egy állóképességi, idegi játék is. Kicsit olyan, mint egy vívóverseny, tehát kevés az, hogy felkészülsz, hogy a kezedben van a tudás, kevés az, hogy pontosan tudod, milyen helyzetre készülj. Amikor ott állsz, az ott az idegek harca. Bírni kell az ellenféllel szemben, aki ott áll és fixíroz végig, mert ő a kihívód, és csak azt várja, hogy hibázz. Az öt másodperc pedig borzasztóan kevés. 

A műsor egy amerikai produkció adaptációja, ott a legsikeresebb játékos a 241. kérdésig  jutott, míg itthon 155 a rekord. Lehetséges megcsinálni az 500-at?

Senki, soha nem tudta még elérni a világon az 500. kérdést, és szerintem nem a tudás hiánya miatt. Alapvetően a kérdések sem annyira nehezek, hanem rengeteg témakört ölelnek fel, és gyors reakcióra van szükség. Pontosan amiatt, amitől valaki mondjuk olimpiai bajnok lehet a sportban, nagyjából az kell itt is. Állóképesség, idegrendszer, türelem, magabiztosság, reakcióképesség, és a tudás. Az 500 minden idők legnehezebb műveltségi vetélkedője, hiszen ez az a játék, amelyben bár rengeteg nyertes van, de teljesen a végéig senki sem jutott még el. Nem gondoljuk pedig, hogy ez lehetetlen lenne, csak ehhez egészen kivételes képességek kellenek.

Amikor három éve elindult az első évad, önnek ez a politikai és közéleti műsorokat követően egy teljesen új terep volt, a csatornánál viszont ott van Gundel Takács Gábor is, aki komoly tapasztalattal bír ezen a területen. Tudott tanácsot adni? Rivalizálnak, hogy ki a nagyobb kvízmester?

Először is nem gondolom magam kvízmesternek, ezt a fajta versenyt én nem szívesen vívnám meg. Amiatt sincs rivalizálás, mert ugyanannak a csatornának egymáshoz viszonylag hasonló tudást igénylő, de mégis különböző műsorát csináljuk. Ha mi itt egymással kezdenénk el harcolni, annak kevés értelme lenne, ugyanazt a szekeret toljuk. Ráadásul Gundinak valóban nagyon komoly játékvezetői múltja van. Ő ezt rutinosan csinálja, nekem pedig olyan ez, mint a gyereknek a játékboltban, még most is öröm és egy élmény, hogy itt vagyok és ilyen elképesztő tudású emberekkel játszhatok. 

Mi a legnagyobb kihívás az ön számára a műsorban?

Ez nekem is egy állóképességi játék, szó szerint is, ugyanis egy nap alatt három adást is felveszünk, ami azt jelenti, hogy nyolc-kilenc órát állok a kamerák előtt a színpadon. Tehát az is fárasztó, eközben pedig ugyanazzal a sebességgel kell nyomni a műsort, hiszen a játékos és a néző számára teljesen lényegtelen, hogy én hány órát állok ott, tőlem ugyanazt várják. A végére már nekem is kóvályog a fejem az elhangzott kétszáz kérdéstől.

Hát még egy játékosnak mennyire kóvályoghat…

El tudom képzelni. Szoktunk beszélgetni a felvételek után, hogy emlékeznek-e még azokra a kérdésekre, amik elhangzottak, és vannak olyanok, akik nagyon nehezen tudják utólag megmondani, hogy mire adtak jó, és mire rossz választ. Annyira koncentrálnak és a következő kérdésre összpontosítanak, hogy idejük nincsen feldolgozni a történteket. Volt olyan, hogy a 22 éves játékosunkkal próbáltam beszélgetni, ő meg csak állt, nézte a táblát, és láttam rajta, hogy zavarom, mert koncentrál, és hagyjam azzal, hogy hogyan érzi magát, honnan jött és hova megy, mit csinál majd a pénzzel. Azért ez egy teljesen másik tudatállapot egyes játékosoknál. Nekem erre figyelnem kell és tiszteletben tartanom.

Az átlagember viszont a munka után hazaérve este pihenésre vágyik. Nekik nem pörög rá az agyuk erre a feszített tempóra?

Ez egy ötvenperces időtöltés, ami szerintem több élményt is ad a nézőnek, lehet szurkolni valakiért, és csúnya módon valaki ellen is, mert a másik annyira jó lenne, ha át tudna menni a kihívóból, ahhoz pedig a másiknak ki kell esnie. Szimpátia, ellenszenv, akarom, hogy maradjon, vagy nem akarom. Ez önmagában valamiféle választásra készteti a nézőt, és még ott vannak a kérdések. Ezek az öt másodpercek arra is jók, hogy a fotelből azt mondja a néző, hogy ezt mégis hogy nem tudja a játékos, mert ezt még ő is tudja. Igen, a fotelben, de egészen más ott tudni, mint itt a stúdióban, amikor nagy a tét, világítanak a lámpák és a kamera előtt áll az ehhez nem hozzászokott játékos.  

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)