Élő adásban kapott össze a ValMar duó: Nekem ez félig trauma, ember!
További FOMO cikkek
- A vidéki élet olyan kihívásokat gördített Árpa Attiláék elé, amilyenekre maguk sem számítottak
- Bódi Guszti Thaiföldről bejelentkezve köszönte meg, hogy díjat kapott Orbán Viktortól
- Delhusa Gjon megmagyarázta, hogy honnan szerzett rendőrségi igazolványt
- Váratlanul elkezdtek prédákra vadászni a mókusok
- Újabb hírek érkeztek Károly király állapotáról, folytatják a kezelését
Vasárnap este folytatódott a Sztárban Sztár kilencedik évada, amelynek második adásában – Zdroba Patrik előző heti kiesése után – tizenegy előadó igyekezett bizonyítani a színpadon. A műsor lényege ugye, hogy a versenyzőknek adott énekesek bőrébe bújva kell prezentálniuk a kiosztott dalokat, mégpedig úgy, hogy a produkció minél inkább hasonlítson az eredetire. Mint ismert, az idei évad egyik újdonsága, hogy négy fő helyett öttagúra bővült zsűri bírálja a látottakat: Lékai-Kiss Ramóna, Papp Szabi és Kökény Attila mellett Tóth Andi és Marics Péter pontozza a játékosokat, akik közül a győztes végül megkapja majd a Magyarország legsokoldalúbb előadója címet. A show házigazdája Till Attila, akinek érdemes követni a közösségi oldalát, a műsorvezető ugyanis az adás előtt és az adás közben is gyakran bejelentkezik egy-egy kulisszavideóval.
A showman ezúttal a zsűri öltöző-lakókocsijából csekkolt be, ahol épp Marics Pétert sminkelték, miközben Papp Szabi és Kökény Attila pezsgőt bontott a hangulat megalapozásához – a bejegyzés kommentárja legalábbis erre utal.
Tóth Andi ruhája nem sokat takart
Bonnie Tyler dalával robbantak a színpadra a versenyzők, amelynek végén Till Attila is becsatlakozott a produkcióba – ahogy ő fogalmazott, sportos 007-es ügynökként érkezett, hogy megmentse a világot, ha már a játékosok arról énekelnek, hogy szükségük van egy hősre. Mondjuk ettől azért első blikkre elég távol állt abban a lila melegítőben, amit sikerült a stylistcsapatnak ráadnia, de még így is volt, aki túltett rajta.
Látom, Maricséknál kiment a divatból az alsónemű. Maricson nincs se trikó, semmi…
– kezdte Tilla, miután megpillantotta a döntnökök szerelését, akik közül leginkább Tóth Andi ruhája, vagy inkább ruhátlansága volt a legmeglepőbb. Bátor lépés a TV2-től egyetlen pántba tekerni az énekesnőt azok után, hogy legutóbb a Dancing with the Stars című műsorban egy hasonlóan veszélyes öltözetből előbuktak Gabriela Spanic keblei. Na de talán pont emiatt extrán be is biztosították, hogy Tóth Andi melleiről véletlenül se csússzon le a smaragdszínű szalag – más kérdés, hogy egy 12-es karikával ellátott adásba mennyire fér bele, hogy valakinek ennyire szabadon legyen a felsőteste. Az kétségtelen persze, hogy Tóth Andinak tökéletes az alakja, amin ez az extrém viselet valóban fantasztikusan állt, de tény, hogy ez ismét remek apropót adott arra, hogy a sajtóorgánumok többségénél aznap este a szakmája helyett a megjelenése legyen a téma, pedig ő állítólag pont az ellenkezőjének örülne jobban.
A többiek megjelenésében nem volt semmi kirívó, leszámítva azt, hogy Marics Petin a zakón kívül valóban nem volt felül semmi. Lékai-Kiss Ramóna egy mélyen dekoltált felsőt vett fel, amit egy blézerrel tett elegánsabbá, Papp Szabi amilyen bohém, olyan tarkán ékezett, Kökény Attila pedig egy csillogó szettet választott a második adásra. A zsűri még egy kicsit vitatkozott azon, ki a legszigorúbb és a leglágyszívűbb közülük, majd Tarján Zsófi produkciójával megkezdődött a verseny.
Sipos Tomi pink babzsáknak öltözött
A Honeybeast énekesnője James Brown Living in America című számával érkezett, amivel azonnal be is robbantotta a hangulatot a stúdióban. A zsűri állva tapsolt, és hát nem véletlenül: egyrészt Tarján Zsófi a maszkmestereknek köszönhetően gyakorlatilag teljesen eltűnt a produkcióban, másrészt hangban is szenzációsan hozta a soul keresztapjának titulált előadót. Az énekesnő láthatóan teljes magabiztossággal vette birtokba a színpadot, és olyan lazán hozta James Brown mozgását és lépéseit, hogy öröm volt nézni. Egy pillanatra sem esett ki a szerepéből, az arcán mindvégig megmaradt az énekes jellegzetes mosolya. Bár ritka, hogy az adásokban az első produkciót 10 ponttal jutalmazza mindenki, erre a tökéletes startra a döntnökök mind maximumot adtak.
Sipos Tamás produkciója már inkább volt vicces – az Irigy Hónaljmirigy oszlopos tagjának ugyanis Ciaraként kellett rappelnie és twerkelnie a színpadon. Eleve már a testalkata sem passzolt a kiosztott feladathoz, emellett hangban sem igazán sikerült túl nőieset megütnie, az a pink kezeslábas pedig, amit ráadtak, inkább tette parodisztikussá, mint szexivé a megjelenését. Becsületére váljék, hogy komolyan vette a dolgot és tényleg igyekezett minden lépést, vonaglást és popsirázást hozni, amivel persze óriási derültséget okozott a zsűri tagjai között – Papp Szabin látszott, hogy konkrétan nem hisz a szemének, de Lékai-Kiss Ramóna is szájtátva nézte a produkciót, míg Kökény Attila és Marics Peti időnként egymásba kapaszkodva dőlt a nevetéstől.
Mirigyesként persze Sipos már megszokhatta az ilyen reakciókat, így feltehetőleg nem érintették olyan rosszul a szókimondó kritikák, amiket az értékelésnél kapott, pedig bizony volt néhány meredek kijelentés, amelyek közül az elsőt nem is a zsűritől, hanem Tillától kapta.
Sajnos nekem nem Ciara, hanem egy rózsaszín babzsák jutott eszembe
– kezdte sűrű elnézést kérve a műsorvezető, amire nem sokkal később Papp Szabi rákontrázott:
Figyelj, hát ez borzalmas volt!
A Supernem frontembere azért azt is hozzátette: „Ez azért egy elég kemény pilates dance volt, az összes mozdulatot próbáltad megcsinálni, amire az emberi test egyáltalán képes.” Kökény is próbálta menteni a helyzetet, kiemelve, ő azért is állt fel, mert ha csak a táncot és a szövegelést vesszük, ebben azért iszonyatos meló van, ám a védőbeszédet azonnal el is rontotta azzal a kijelentéssel, hogy szerinte Sipos úgy néz ki, mint Mexikóban a maja törzs vezetője. „Figyelj Tomikám, nem tudom azt mondani, hogy szexi vagy, mert a hasad is olyan aranyos…” – folytatta Kökény, ám mintha ezzel már picit túllőtt volna a célon, így azonnal vissza is kanyarodott ahhoz, mekkora munkát tehetett ebbe a produkcióba az énekes, aki a kritikák ellenére egyébként nem is kapott olyan rossz pontszámokat.
Molnár Tibor cicázása tökéletes volt
Kiss Ernő Zsolt érkezett a színpadra, akinek Szikora Robit kellett volna megidéznie. Első blikkre viszont inkább tűnt valamiféle fiatal Richard Gere-hasonmásnak, majd miután belekezdett a produkciójába, Flipper Öcsivé változott. Bár látszott, hogy nagyon igyekezett énekben is hozni a feladatot, ám valahogy mégsem sikerült az R-Go frontemberének jellegzetesen magas hangszínét és affektáló stílusát elkapnia. A másik probléma, amit egyébként a zsűri is kiemelt, hogy nagyon teátrális lett az előadása – ahogy Kökény Attila fogalmazott: pont a lazaság és a jampiság hiányzott Szikora affektálása mellett. Ezzel egyébként többen egyetértettek, Tóth Andi még annyit tett hozzá, hogy szerinte a tánccal nem volt gond.
Halastyák Fanni az ausztrál Tones and I énekesnő egyik dalával érkezett, a múlt heti kudarc után pedig ezt a feladatot most nagyon jól meg is ugrotta. A külső rendben volt, a hangutánzás is remekül ment, és az énekesnő láthatóan most sokkal magabiztosabban is állt a mikrofon mögé, mint az előző adásban. A zsűri meg is dicsérte, hiszen ha valakit lehúznak, kétesélyes a folytatás, Nemazalány pedig azt az utat választotta, hogy márpedig ő megmutatja, tud olyan szintet hozni, ami a döntnököknek is megfelel. Tóth Andi szerint talán pont ezért kifejezetten jót is tett neki az előző körben kapott kritikák sora.
Schoblocher Barbara után, aki az első adásban Kovács Kati bőrébe bújva vitte időutazásra a nézőket, most Molnár Tiboron volt a sor, hogy visszarepítsen minket a múltba. Ez pedig maximálisan sikerült is, Rátonyi Róbertként tökéletes előadást láthattunk tőle – Tóth Andi meg is jegyezte, hogy most legalább kiderült, Trap kapitány nemcsak jó énekes, hanem zseniális színész is egyben, ugyanis olyan játékosan, minden részletre ügyelve adta elő a Jaj, cia! című dalt, hogy attól tényleg leesett az ember álla. Bár a zsűritagok közül Lékai-Kiss Ramónától nem kapott rá 10 pontot,
abszolút megérdemelte volna a napi győztes címet.
Gubik Petra eltűnt
Az AC/DC frontembere után sem kapott egyszerűbb feladatot Gubik Petra, akinek azúttal Lizzót kellett alakítania. Ehhez ugyanis – ami mindenképp extra tehernek számít – egy hatalmas, kitömött szettbe bújtatták az előadót, aki konkrétan el is tűnt a jelmezében. Így ha nem is tudta pontosan olyanná változtatni a hangját, mint Lizzóé, azért ebben a feladatban tényleg volt meló, amelynek végeredményeképp egy abszolút kerek produkciót pakolt Gubik a színpadra. A zsűri ugyan elvitázgatott azon, mennyire sugározta azt a magabiztosságot, ami az eredeti előadóra olyan nagyon jellemző, és mennyire sikerült ténylegesen elénekelnie magát a dalt, Kökény Attila végül azzal zárta az elemzést, hogy szerinte minden tökéletes volt, a látottakat pedig maximumponttal értékelte. Rajta kívül még Lékai-Kiss Ramónától kapott 10-est, Marics Péter 9, Tóth Andi és Papp Szabi pedig 8-8 pontot adott a teljesítményére.
Schoblocher Barbara egyik régi ikonját jelenítette meg a második körben: Britney Spears Baby One More Time című dalát hozta, és meglepő módon sikerült elkapnia az énekesnő jellegzetes hangját, mozgásban viszont nem vagyok biztos benne, hogy helytálló, amit a zsűri szajkózott: Britney-nek ugyanis valahogy jóval feszesebbek és pontosabbak a mozdulatai tánc közben, míg Schoblochernél ez picit inkább talán nehézkesnek tűnt. Tóth Andi is mintha valami ilyesmire célozgatott volna, amikor kiemelte, hogy Britney akkor táncolt tökéletesen, amikor playbackelt, éneklés közben szerinte ő sem tudta volna úgy letolni a koreográfiát, ahogy az például az eredeti klipben is látható. Kökény Attila emellett azt is hangsúlyozta, hogy eddig még senkinek sem sikerült úgy lehoznia Birtney Spearst, mint a Blahaloisiana énekesnőjének, és egyben visszautalt az előző évad parodisztikus Spearsére, amit ha valaki látott, valószínűleg sosem fog elfelejteni – Zámbó Krisztiánnak ugyanis akkor nem igazán sikerült ezt a feladatot megugrania. A 9. évad Britney-je egyébként Tóth Andi kivételével mindenkitől maximumpontot kapott.
Kamarás Iván következett, aki Hiro bőrébe bújva rappelt a második körben. Tilla szerint ebben a szerepben a színész úgy festett, mint valami kiöregedett felnőttfilmsztár, amit persze poénnak szánt, de abban azért van valami, hogy ha egy jóval fiatalabb előadót kell megjelenítenie valakinek a színpadon, az a generációs különbségek miatt azért hathat furán. Papp Szabi szerint inkább volt Kamarás olyan, mint Kozsó, pedig hát Hiro sem mozogja túl a sztorit a Párizs című dal klipjében, ám feltehetőleg pont a már említett korkülönbség miatt tűnhetett úgy, hogy keménykedés helyett inkább valamiféle esetlenség jellemző a produkcióra. Ettől függetlenül Kamarás Iván, aki Cher után ismét olyan feladatot kapott, amivel rendesen kimozdították a komfortzónájából, becsülettel elvégezte a munkát. Abban nem vagyok biztos, hogy maximumot érdemelt volna, de végül mindenkitől 10 pontot kapott.
Judy repült és kicsit emiliózott
Úgy tűnik, a visszatérése után Oláh Ibolyának nagy sikere van. Az előző héten ő lett a napi győztes, és most sem végzett rossz helyen: a zsűri és az első körös nézői szavazatok után második lett a sorban. Oláhnak ezúttal Edith Piafot kellett megjelenítenie a színpadon, ami azért lehet picit nehezebb neki, mert van egy elsőre felismerhető, egyedi tónusú hangja, amit egyáltalán nem egyszerű elváltoztatnia. Úgy tűnik azonban, hajlandó megdolgozni azért, hogy tökéletesen teljesítse a feladatokat – ha olykor előbukkanni látszott a produkcióban a saját hangszíne, azonnal visszakényszerítette magát a szerepébe, és bár nem tud franciául, a dalszöveget is szépen bemagolta. A döntnökök el voltak ájulva tőle, Marics Peti szerint konkrétan megállt a levegő a stúdióban, amikor énekelt.
Judynak is sikerült elkápráztatnia a zsűrit. A Groovehouse énekesnője Pink egyik dalát hozta, olyan mutatvánnyal, amire valószínűleg senki nem számított. Az eleve tériszonyos versenyző felfüggesztett karikákon egyensúlyozva pörgött a levegőben, mindezt úgy, hogy csak a keze volt biztosítva, és közben pedig természetesen énekelt. Ez abszolút egy olyan produkció volt, ami többirányú összpontosítást is igényel – a végén Judy be is vallotta, hogy azért
egy-két helyen kénytelen volt emiliózni,
amikor kiesett a fejéből a dalszöveg. Ezt viszont senki nem rótta fel neki, Tóth Andi kivételével mindenkitől maximumpontot kapott.
Papp Szabi odacsapott ValMaréknak
A ValMar duó Milója azúttal női előadót kapott, Zsédát kellett utánoznia, ami az énekesnő egyedi hangszíne miatt egy nőnek sem egyszerű feladat. Ennek ellenére Valkusz láthatóan mindent megtett azért, hogy a legtöbbet kihozza a dologból – bár lehet, hogy szerencsésebb lett volna, ha szoknyát adnak rá, a magassarkú mellett ugyanis egy ilyen testhezálló dressz még inkább feszélyezhet egy férfi előadót, de ha bevállalta, igazából nem lehet kifogásunk ez ellen.
Mindenképp becsülendő, hogy míg a zsűri sírva nevetett a produkció alatt – Marics Peti hangját konkrétan végig lehetett hallani –, addig Valkusz Milán teljesen komolyan letolta, amit kellett. Igyekezett kecsesen mozogni, illetve vonaglani a színpadon, és ha nem is Zsédáén, de konkrétan női hangon énekelt – bár utólag visszahallgatva a felvételt, mintha lett volna némi rásegítés is a dologban, hogy jobb legyen a hangzás, de így is nagyon extra és egyben vicces is volt az egész.
Az értékelésnél persze megkezdődtek a szurkálódások. Till Attila elsőként Milo cipőméretébe és magasságába kötött bele, miközben a zsűri igyekezett magához térni a viháncolásból.
Ez büntető volt!
– kezdte Papp Szabi, ám úgy tűnik, Marics, aki láthatóan képtelen volt felocsúdni a mulatozásból, még ennél is erősebben odaszúrt a barátjának:
Milyen undormány lábaid vannak már!
Ezt követően kicsit diskurálgattak azon, hogy Valkusz Milán magassarkúja olyan 46-os lehet, ám Papp Szabi szerint így is pontosan úgy néz ki, mint Zséda. Till Attila erre azonnal felcsattant: „Normális vagy? Hát néz minket a Zséda!”, mire Papp hirtelen megpróbálta komolyra fordítani a szót és azzal folytatta, Milo milyen totális átéléssel adta elő a produkciót, amit ő nagyra értékel. Valkusz erre megjegyezte, hogy hát ugye erről szól a műsor, mire Marics azonnal felharsant: „Miért vagy ilyen büszke? Álljál már le!” Na, itt márMilónak sem kellett több, hogy csuklóból visszavágjon:
Nekem ez félig trauma! Mi az, hogy mire vagyok büszke, ember?
De ezen a ponton Papp Szabi már rájuk szólt: „Srácok, ezt majd otthon! Ezt majd otthon!”, de Marics Peti nem igazán tudta abbahagyni, és azon kezdett filózni, vajon mikor lett ilyen homokóraalkata a zenésztársának. Még egy darabig ment az adok-kapok, mindenki próbált humorizálni, miközben azért persze dicsérték is Valkuszt, Tóth Andi azt is kiemelte, hogy ő még nem látott férfit ennyire jól játszani női szerepben.
Milo végül mindenkitől maximumpontot kapott és a nézői szavazatok beforgatása után ő lett a második adás napi győztese. A veszélyzónába ezúttal meglepő módon a zsűri által leginkább méltatott Tarján Zsófi került, mellette Schoblocher Barbara is újoncnak számított ebben a körben, Kamarás Iván pedig már visszatérőként állt a hölgyek mellé. A döntnökök végül a Blahalouisiana énekesnőjét mentették meg a kieséstől, az utolsó körös nézői szavazatok eredményeképp pedig a TV2 új sorozatában is szereplő Kamarás Iván maradt versenyben, és
Tarján Zsófinak kellett búcsúznia.
Az adás végén kiosztották a következő heti feladatokat, sajnos megint több olyan előadót választottak, akiket már nem először utánoznak a Sztárban Sztár története során. A jövőben talán azt is érdemes lenne megfontolni, hogy ne csak a kiosztott előadókat leplezzék le előre, hanem a dalokat is, amiket elénekelnek majd a versenyzők, mert úgy rögtön lehetne összehasonlítási alapja a nézőknek is, ha ismerik az eredeti felvételt, illetve klipet. Ellenkező esetben igazából nem is tudják reálisan megítélni, hogy valóban sikerült-e minden szempontból megoldani a feladatot, és a szavazatokat nem ez alapján küldik.
(Borítókép: Németh Kata / Index)