Kiderült, miben halt meg a híres rapper, Coolio

GettyImages-1394818910
2023.04.07. 07:58

A rapper – akit leginkább a Gangsta’s Paradise című dal miatt ismernek – tavaly szeptemberben halt meg 59 évesen. A kiérkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani, amit gyanújuk szerint szívleállás okozott. Pár nappal később felvetődött, hogy esetlegesen egy asztmás roham okozhatta a halálát

Coolio egykori menedzsere, Jarez Posey most elmondta, hogy pontosan mi volt az oka a zenész halálának. Elmondása szerint a rapper 

kábítószerekkel – konkrétan fentanillal, heroinnal és metamfetaminnal – adagolta túl magát. 

A volt menedzser szerint mindez a boncolás által derült ki, amelynek eredményéről nemrég tájékoztatták a családot. A halottkém balesetnek nyilvánította a történteket (tehát nem vetődött fel a gyilkosság vagy öngyilkosság gyanúja) – számolt be a BBC

Coolio (valódi nevén: Artis Leon Ivey jr.) Pennsylvania államban született, és az 1980-as években, eredetileg még tűzoltóként dolgozva kezdett el könnyűzenével foglalkozni. Az 1990-es évekre már az egyik legjelentősebb rapperré vált,

és 1995-ben Grammy-díjat is nyert a Gangsta’s Paradise című számával,

amelyet mind a mai napig a világ egyik legsikeresebb rapdalának tartanak, és amelyet már több mint 1,2 milliárd alkalommal tekintettek meg a YouTube-on. 

Coolio öröksége korábbi sajtóhírek szerint több mint 300 ezer dollár lehet, de a rapper nem hagyott végrendeletet maga után.

(Borítókép: Coolio 2022. április 30-án Las Vegasban. Fotó: Greg Doherty / Getty Images)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport