A ValMar koncertje káoszba, a Black Eyed Peasé tombolásba torkollott a Fezenen
További FOMO cikkek
- Meghalt Eminem szeretve gyűlölt édesanyja
- Matthew Perry halála után Matt LeBlancért aggódnak a barátai
- Harvey Weinsteint sürgősen kórházba kellett szállítani
- Egészségüket kockáztatják a nők, akik műkörmöshöz járnak?
- Visszahívták a forgalomból a Harry Potter-filmek kardjának másolatát, mert sérti a japán fegyvertörvényt
A Fejér vármegyeiek körében igen kedvelt fesztiválnak számít a Székesfehérváron megrendezett Fezen, amelyen ugyan kezdetben főleg rock-, metál- és azok alfajaiban tevékenykedő előadók, zenekarok kaptak lehetőséget a bizonyításra, ám az utóbbi években jóval színesebb lett a paletta. A fesztivál ugyanis az elmúlt esztendőkben a fellépői között tudhatta például a Faithless elektronikus zenekart, illetve a napjainkban már retrónak számító Shaggyt és DJ BoBót. Hogy milyen mértékben hígult a felhozatal, illetve mennyire igyekszik megfelelni a Fezen a jelenlegi zenei igényeknek, arról a fesztivál második napján, július 27-én az Index is megbizonyosodhatott.
A Fezen területére belépve egy jóval családiasabb környezet fogadja az odalátogatókat, mint – mondjuk – a Sziget vagy a Balaton Sound esetében. Ez amiatt is lehet, mivel a fesztiválozók nem feltétlenül csak a fiatalabb generációból kerülnek ki, hanem a közép- és időskorúak is képviseltetik magukat, akik közül sokan az óvodás, kisiskolás gyermekeiket szintén magukkal viszik az eseményre. A fesztivál ezért sokkal inkább hasonlít egy városi rendezvényre, ami a kihelyezett sörpadok és a megannyi ételes, italos bódé miatt is így érződhet. A churrostól kezdve a gíroszon és hamburgeren át a Pumukli ihlette gofriig minden kapható, és hasonló árfekvéssel kell számolni, mint a többi fesztivál esetében – egy kürtőskalács például 2500 forint, míg egy hamburgerért akár 3900 forintot is elkérnek.
A fesztiválozók szórakozását egyébként a zenei aláfestés mellett igyekeztek másképp is biztosítani, így csocsóasztalt helyeztek el a pihenőszekció közepére, ahova olyan padokat tettek, amelyek raklapokból voltak összetéve. Emellett kitelepült a helyszínre például a Magyar Jégkorong Szövetség, akiknek a standjánál bárki kipróbálhatta, mennyire bánik ügyesen a hokiütővel. Egy délutáni program keretében pedig a kosárlabdázók, a jégkorongozók és a futballisták egy játék kedvéért csaptak össze, és nyolc sportágban mérték össze az erejüket, köztük dartsban. Sőt, külön bódé szolgált arra a Fezenen, hogy katonákat toborozzanak – bár nem sokan tolongtak a lehetőségért –, illetve hogy a Frizulógus nevet viselő standnál fesztiválra illő hajkoronát kapjanak.
Ottjártunkkor a Frizulógustól nem messze, egy nagyobb sörsátorban szolgáltatta a talpalávalót a Deák Bill Blues Band, akik ahhoz képest, hogy még csak délután hat körül járt az idő, szép tömeget verbuváltak össze. Bár az énekes, Deák Bill Gyula a koncert szinte egészében ült, elmondása szerint az idő kikezdte a térdét, amit a közönség megértett, és a továbbiakban kérnie sem kellett a tapsot.
Káoszba fulladt a koncert
A csütörtökön a Fezenre kilátogatók nagy része, különösen a fiatalabbak, a ValMar koncertjére volt a leginkább kíváncsi, így már a kezdés előtt szép tömeg gyűlt össze a színpad előtt. Kislányok a fülükön fejhallgatóval, apjuk nyakában ülve várták, hogy a Marics Peti és Valkusz Milán alkotta duó felbukkanjon a színpadon, ami ugyan húsz perc késéssel, de végül megtörtént, és egész jól bemelegítették a közönséget a hátralévő fellépőkre.
Igazából mi is a Black Eyed Peasre jöttünk
– viccelődött a koncert egy pontján Marics Peti.
Mint korábban már megírtuk, Marics a Budapest Parkban tartott koncertjén egy ugrás következtében szenvedett bokatörést, ami miatt le kellett mondania néhány koncertet, ám megígérte, amint megkapja a járógipszet, visszatér. Ennek fényében kíváncsiak voltunk arra, hogy a már megszokottak szerint fogja-e végigtombolni a rendelkezésre álló egy órát. Látszólag úgy tűnt, a sérülés ellenére már magabiztosabban lépked, és nem okoz neki problémát a mindennapi életben, viszont látványosan nem ugrált annyit, amennyit egyébként egy koncerten szokott, ám nem ez volt az egyetlen, ami másképp alakult a fellépésen.
Marics Peti és Valkusz Milán ugyan együtt kezdték el a show-t, néhány számot követően utóbbi elhagyta a színpadot. Zenésztársa végül elárulta, hogy Valkusz napszúrást kapott, amire egyébként a koncert elején utalt is egy megjegyzéssel, miszerint sebzetten érkeztek a Fezenre. Maricsnak így egyedül kellett lenyomnia a fellépés hátralévő részét, ami nem kis melót jelentett, hiszen amellett, hogy Valkusz részét is neki kellett előadnia a dalokban, a közönséggel való kommunikálás szintén rámaradt, de megpróbálta kihozni belőle a maximumot.
A helyzeten valamiképp tovább rontott, hogy a koncert elején Valkusz és Marics bejelentették, hogy érkezik majd egy vendégfellépő, Manuel, akivel két közös daluk hangzott el a fellépésen, ám ő egyszer sem jelent meg a színpadon.
Ne haragudjatok, hogy kicsit ilyen bakisan sikerült ez az este
– szabadkozott Marics Peti, aki a koncert végeztével még vagy fél órán át fotózkodott a kordonnál álló rajongókkal, némileg kárpótolva őket, hogy a show nem sikeredett úgy, ahogy azt szerették volna – ami sajnálatos, mert egészen színvonalas lett volna, ha Valkusz nem esik ki, és nem a társának kell egyedül mentenie a menthetőt.
A Black Eyed Peas haknizik, vagy mégsem?
A ValMart követően a Halott Pénz vette be a Fezen Nagyszínpadát, akik még Maricséknál is nagyobb tömeget tudtak megmozgatni, ami valószínűleg főleg annak volt köszönhető, hogy az ő koncertjük később kezdődött, így mindenkinek volt ideje odaérni munka után. Marsalkó Dávidék pedig nem okoztak csalódást, és még azokat is rávették arra, hogy velük énekeljék slágereiket, akik nem kifejezetten Halott Pénz-fanok, így kifejezetten jó hangulatba hozták a már Black Eyed Peasre váró fesztiválozókat. A zenekar koncertjének végeztével ugyanakkor csak a kemény mag maradt meg a színpad előtt, és igencsak eloszlott a tömeg, ami érthető volt, mivel a Black Eyed Peas csak 45 perccel később kezdett, ám még így sem voltunk biztosak abban, hogy ők visszatérnek majd.
Az amerikai banda végül hat perccel a kiírt időpontot követően lépett színpadra, és addigra már majdhogynem teljesen megtelt a nézőtér. Bár a színpad oldalánál állva a szomszédból jövő zenét jobban lehetett hallani – pláne, amikor épp a közönséghez beszélt az egyik énekes –, viszont szemből igen jó volt a hangzás. A will.i.am, apl.de.ap, Taboo és J. Rey Soul énekesnő alkotta zenekar egyből az egyik leghíresebb számával, a Let's Get It Starteddal indított, ami eléggé beindította a bulit. A koncert során előkerültek még olyan klasszikusok, mint a Pump It, amit lángcsóvák kísértek a színpadon, illetve a Don't Stop The Party. Az együttes a legutóbbi, 2019-es, VOLT Fesztiválon nyújtott fellépéséhez képest jóval több új szerzeményt adott elő, ami nem túl meglepő, mivel a fezenes fellépésük a legújabb albumuk megjelenése kapcsán indított turnéjuk részét képezte. A show-nak érdekes színfoltja volt, amikor a közönség együtt énekelte el a Boldog szülinapot! című dalt a két héttel ezelőtt 48. életévét betöltő Taboonak, és megmosolyogtató látvány volt látni, hallani, amint a bandatagok a magyar nyelvvel küszködnek – a csinos lány és csinos srác szavakat szerették volna kimondani, ami csak többé-kevésbé sikerült nekik.
Erről a turnéállomásról viszem haza a legszebb emlékeket
– kedveskedett a magyar közönségnek will.i.am.
A Black Eyed Peast látva ugyanakkor egyesekben megfogalmazódott az a kérdés, hogy a már 2000-es évek eleje óta aktívan tevékenykedő együttes a hasonló fellépésekre csak haknizni jár-e, ami igen túlzó kijelentés lenne. A Black Eyed Peas valóban 20 évvel ezelőtt élte a fénykorát, de a dalaikat ma is milliók fújják, illetve ha másért nem, a nosztalgia kedvéért sokan szívesen látogatnak el a fellépéseikre. És ahogy Michael Jackson vagy Tina Turner sem fog soha kimenni a divatból, úgy valószínűleg a Black Eyed Peas is egy életre beírta magát a zenetörténelembe.
(Borítókép: Black Eyed Peas. Fotó: Kaszás Tamás / Index)