Eltüntette a szakítás után megjelent posztját Tóth Gabi

2023.08.13. 17:32
Napokkal a szakítás bejelentése után Tóth Gabi a közösségi oldalán törte meg a csendet, ahol egy posztban árulta el, hogy mit érez ezzel kapcsolatban. A poszt azóta azonban eltűnt az énekesnő Facebook-oldaláról.

Néhány nappal az után, hogy Krausz Gábor a közösségi oldalán bejelentette, hogy Tóth Gabival különválnak útjaik, beindult a találgatás, hogy a szakítás óta hogyan telnek az énekesnő napjai. A csendet végül Tóth Gabi törte meg, aki a közösségi oldalán árulta el, hogyan érzi magát.

Köszönöm azoknak az ismerőseimnek, akik valamilyen formában kifejezték a támogatásukat felém... és azoknak is, akikből olyan mélységeket váltott ki, amilyen szintre soha nem szeretnék lemenni...

– írta bejegyzésében az énekesnő.

A posztot egy nappal annak megjelenését követően azonban már nem lehet elérni, Tóth Gabi vélhetően törölte vagy elrejtette – vette észre az atv.hu.

Az énekesnő egyébként korábban nyilvános bejegyzésben a Muzsikás együttes Széki magyar, a Misié című dalából is közzétett egy részletet, ami így szól:

Jaj, Istenem, hogy éljek meg, 

Hogy a világ ne szóljon meg

Szól a világ, mit hajtok rá 

Úgy ég a tűz, ha tesznek rá

Egész világ rólam beszél

De azt mind elfújja a szél.

Mint arról az Index is beszámolt, szerdán bombaként robbant a hír, hogy Krausz Gábor és Tóth Gabi hat év után elválnak. A közösségi oldalaikon azt írták, gyermeküket továbbra is közösen nevelik.

Bár több információt egyelőre nem akartak közölni a nyilvánossággal, a sztárséf posztjában szereplő „fricska” szó alapján sokan arra következtettek, hogy a különválásnak köze lehet a Fricska nevű táncegyütteshez is, az énekesnő ugyanis a formációval közösen koncertezik.

Szombat este a Fricska zenekar a közösségi oldalán arra kérte az embereket, hogy ne zaklassák tagjait Tóth Gabi és Krausz Gábor válásával kapcsolatban. Mint írták, a kérdésekkel az együttesével megegyező nevű tánczenekarhoz forduljanak, ugyanis nekik semmi közük sem az ügyhöz, sem Tóth Gabihoz.