Kolosi Péter: Nagyon nagy versenyre számítok ősszel
További FOMO cikkek
- Blake Lively szexuális zaklatással vádolta meg a Velünk véget ér rendezőjét
- Térkép helyett katalógus: így lett az IKEA bútoraiból túraútvonal
- A vidéki élet olyan kihívásokat gördített Árpa Attiláék elé, amilyenekre maguk sem számítottak
- Bódi Guszti Thaiföldről bejelentkezve köszönte meg, hogy díjat kapott Orbán Viktortól
- Delhusa Gjon megmagyarázta, hogy honnan szerzett rendőrségi igazolványt
Ahogy az Index is megírta, szerdán délelőtt leplezte le őszi műsorstruktúráját az RTL Magyarország, a már korábban bejelentett formátumok mellett olyanokat is beharangozva, amelyek először kerülnek képernyőre hazánkban. A programkínálat első blikkre valóban nagyon színesnek tűnik, amire szükség is van abban a kiélezett versenyben, amely a két legnagyobb kereskedelmi csatorna között a nézettségért zajlik. Az RTL Magyarország tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese, Kolosi Péter a sajtóesemény után nagyon bizakodóan nyilatkozott az Indexnek, szerinte abszolút jó úton haladnak, hogy tartósan az élre kerüljenek.
Ez a harmadik hónap, amit ismét megnyer az RTL – ha nagyképűen akarnék fogalmazni, azt mondanám, hogy visszaállt a világ rendje. De persze azért nem erről van szó, nagyon nagy versenyre számítok természetesen ősszel is. Ennek megfelelően nagyon sok és nagyon változatos programkínálattal készültünk, amelyben benne vannak a legnagyobb RTL-es sikerek legújabb évadai, de nagyon sok újdonságot is kapnak a nézők gyakorlatilag minden műfajban
– fogalmazott kérdésünkre Kolosi Péter.
Az ízek és hangok is főszerephez jutnak
A csatorna egyik, az őszi kínálatban is szereplő közkedvelt műsora már augusztus 21-én elindult: A Konyhafőnök jubileumi szériájában immáron 10. alkalommal követhetik a nézők a hobbiszakácsok tüsténkedését, akik közül egyvalaki a végén 10 millió forinttal távozhat a konyhából. Most azonban nehezebb a dolga a civil játékosoknak, a zsűri – Fördős Zé, Sárközi Ákos és Rácz Jenő – ugyanis rengeteg csavarral tűzdeli meg a versenyt. Több újdonság is várható, ezúttal például a séfek is összecsapnak – akinek a versenyzője győz a Fináléban, megnyeri az Aranykupát.
A főzés mellett a tehetségkutatás is folytatódik: szombat este startol a The Voice, amely az X-Faktor helyébe lépve kerül képernyőre az őszi szezonban a csatornán. A formátum ikonikus székeiben Miklósa Erika, Trokán Nóri, Curtis és Manuel foglalnak helyet, a műsort pedig Istenes Bence vezeti majd. A The Voice és az X-Faktor között ugye a legnagyobb különbség az, hogy a coachok – mivel háttal ülnek – először nem látják, csak hallják a versenyzőket, akiket a hangjuk alapján, a fülükre és a megérzéseikre hagyatkozva válogatnak be a csapataikba. A Válogatókat a Párbaj és a Kiütés, végül pedig az Élő show követi majd. A műsor különlegessége, hogy a versenyzők már az első fordulótól élő zenei kísérettel adják elő a produkcióikat.
Kolosi Péter kérdésünkre annyit mondott, nagyon bízik a The Voice sikerében. „Én már láttam az első adást, és határozottan ki merem jelenteni, hogy van olyan erős, mint az X-Faktor” – fogalmazott a szakember.
A „gyilkosok” köztük vannak
Újdonságnak számít Magyarországon a The Traitors – Gyilkosság a kastélyban című taktikai-pszichológiai krimi-reality, amiről egyelőre túl sok részletet nem árultak el, még az is titok, hogy pontosan mikor kerül képernyőre. A műsor a sokak által kedvelt, klasszikus közösségi játszmán, a „gyilkosos játékon” alapszik. Huszonkét híresség érkezik egy, az Agatha Christie-regények világát idéző kastélyba. A műsorvezető titokban kijelöl közülük néhány „gyilkost”, akik vadászni kezdenek az ártatlanokra – akivel „végeznek”, annak azonnal el kell hagynia a játékot. Az ártatlanok feladata a nyomozás, vagyis hogy leleplezzék a kettős játékot űző gyilkosokat. A nagy kérdés az, hogy ki kerekedik felül: a gyilkosok, vagy az előlük menekülő ártatlanok?
A The Traitors – Gyilkosság a kastélyban az RTL Nederland „De Verraders” című műsorán alapszik és már számos országban bizonyított, többek között az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Franciaországban, Spanyolországban és Belgiumban.
Szerintem ez az ősz egyik legérdekesebb, legizgalmasabb formátuma. A Covid után jelent meg Európában, Hollandiából származik, és elképesztően sikeres. Ott is celebekkel kezdték, de annyi évad készült azóta, hogy már nem hírességekkel csinálják, mert elfogytak a holland celebek, hiszen az sem egy túl nagy ország. Ez egy krimi, egy szerepjáték – vannak benne árulók meg becsületes emberek, és igazából arról szól az egész, hogy rá kell jönni, ki az áruló a szereplők közül. Napközben feladatokat kell megoldani, éjjel meg zajlanak a »gyilkosságok«, mindez egy igazi kastélyban
– mondta Kolosi Péter, hozzátéve: „A műsort itt forgatjuk, Magyarországon, ugyanabban a kastélyban, ahol az izraeli változat is készült.”
És hogy miért pont Árpa Attila lesz a The Traitors műsorvezetője?
„Ez a műsor tényleg neki való” – jelentette ki a szakember. „Hosszasan gondolkodtunk, és persze próbafelvételek is megelőzték a végleges döntésünket. De abszolút bebizonyosodott, hogy erre a szerepre ő a legmegfelelőbb.”
Csak az üthet, akinek az orvos engedi
A sport sem marad ki az őszi műsorszüretből, még ha nem is profi versenyzők mérkőzéseit követhetik a nézők. Ezúttal hírességek húznak bokszkesztyűt, hogy összecsapjanak a Sztárbox ringjében – idén ősszel teljes bajnoksággal, három súlycsoportban, negyeddöntők, elődöntők és döntők során mérkőznek meg a játékosok egymással. Ahogy az előző két Sztárbox esetében, az esemény szakmai supervisoraként most is Kovács Kokó István olimpiai, világ- és Európa-bajnok sportoló segíti a sztárok felkészülését, valamint szakkommentátorként vesz részt az összecsapásokon Horti Gábor szakkommentátorral együtt. A Sztárbox műsorvezetői Héder Barna, Szujó Zoltán és Csobot Adél.
Azt gondoltuk, jó, ha Csobot Adél személyében lesz egy új arc is a Sztárboxban, hiszen a többi műsorvezető már 2004-ben és 2005-ben is benne volt. Az elmúlt húsz évben egyébként tényleg sokat gondolkodtunk azon, hogyan hozzuk vissza ezt a műsort. Annak idején leginkább az volt a problémánk, hogy bár nagyon sikeres volt, három hónapot kellett készülni arra, hogy aztán egyetlen este alatt lemenjen az egész. Szerettük volna ezt valahogy csúnya szakszóval »szerializálni«, amire most megtaláltuk a megoldást – magyarázta Kolosi Péter, hozzátéve: – Szerintem egyébként a bokszolók listája is magas színvonalú, minden várakozásomat felülmúlja. Ráadásul ahhoz, hogy valaki ezt a bajnokságot megnyerje, háromszor is ringbe kell szállnia.
A Sztárbox a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontból jelentkezik majd hetente. A női könnyűsúly versenyzői Berki Mazsi, Dobos Evelin, Janicsák Veca, Járai Kíra, Megyeri Csilla, Nyári Dia, Sáfrány Emese, Szabados Ági, a férfi középsúly versenyzői Frohner Fecó, ifj. Schobert Norbert, Istenes Bence, Józan László, Kabát Péter, Kállay-Saunders András, Molnár Áron, Rácz Jenő, a férfi nehézsúly versenyzői pedig Árpa Attila, Brasch Bence, Curtis, Dobrády Ákos, KKevin, Nagy Ervin, Pintér Tibor, Szegedi Fecsó lesznek. Hogy volt-e olyan híresség, akit felkértek, de nem vállalta a műsort, arra Kolosi Péter annyit mondott:
Mindig van olyan, aki nemet mond a felkérésre. Sőt azt is fontos elmondani, hogy olyan is volt, aki egyébként elvállalta volna, ám az orvos utána eltanácsolta. Tehát mi ezt tényleg komolyan vesszük, és mivel egy valódi sporteseményről van szó, ha valami miatt orvosilag ellenjavallt valakinek a szereplése, akkor az természetesen nem játszhat.
Curtis a párjával is képernyőre kerül
Folytatódik a Nyerő Páros: idén ősszel újabb hírességek bizonyíthatják, mekkora az összhang a kedvesükkel, és ki az, akinek a szerelme mindent túlél, elnyerve a sztárpárshow trófeáját. A műsorvezető Sebestyén Balázs és segítője, Kabát Péter a jól megszokott humor mellett izgalommal, drámával, feszültséggel és elképesztő feladatokkal várja a nézőket. A hetedik évadban ismét nyolc híresség költözik be a megújult villába – a szerdai sajtótájékoztatón közülük négyről rántották le a leplet:
- Curtis és párja, Judy,
- Varga Miklós (Joe) és párja, Csenge,
- Voksán Virág és párja, Laci,
- Vastag Csaba és párja, Evelin
is szerepel majd a műsorban. Úgy tűnik tehát, hogy Széki Attila Curtis számára meglehetősen sűrű lesz az őszi szezon, hiszen a The Voice egyik coachaként, a Sztárbox ringjében és a Nyerő párosban is láthatják a nézők.
A Sztárbox kemény lesz, az edzésekre most kezdek igazán ráállni, mert a fesztiválszezon alatt a fellépések miatt kevésbé tudtam. Úgyhogy most ez van napirenden. De jó lesz, várom már. Remélem, nem unnak meg a tévénézők, hogy állandóan engem látnak majd
– mondta a sajtótájékoztató után az Indexnek Curtis, aki ugyan az ellenfeleit látva még nem igazán tudja felmérni az erőviszonyokat, de nagyon kíváncsi, ki hogyan készül fel, és hogy zajlanak majd a mérkőzések. „Az, hogy Kokó ott van a szakmai stábban, azért ad egy súlyt meg egy rangot ennek az egésznek. Biztos, hogy mindenki normálisan fog hozzáállni a mérkőzésekhez – rajtam kívül” – jegyezte meg viccesen.
Tavaly Curtist a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorban láthatták a nézők, amit végül meg is nyert. A győzelemig viszont nagyon sok viszontagságon kellett keresztülmennie, amit a képernyő előtt a párja is végigkövethetett. Ennek ellenére most újra belevágott egy, a szereplők számára szintén sok nehézséget tartogató versenybe, a Nyerő Párosban ráadásul a kedvesével együtt kell a feladatokat teljesítenie.
Judy mondta, hogy menjünk. Ő jobban érezte a ritmust, de egyébként jó volt, hogy ott volt velem és támogattuk egymást. Azért a dzsungelben voltak nehéz periódusok, amiket az emberek nem láttak a tévé előtt, azért az egy nagy támasz volt, hogy most ott volt mellettem a műsorban
– fogalmazott Curtis.
Pont azt mondtam Atinak, hogy bármikor újrakezdeném. Én nagyon-nagyon élveztem. És pont azért szerettem volna kipróbálni egyébként, mert kíváncsi voltam, hogy mit tudunk együtt és mire vagyunk képesek
– tette hozzá Judy. „Előzetesen egyébként azt mondták, hogy ez a műsor vagy megerősíti a párkapcsolatot, vagy pont hogy felgyorsítja talán, ami amúgy sem működött eddig. Én azt gondolom és úgy érzem, hogy minket inkább megerősített. Hál' istennek sikerült új barátokat is szerezni a műsorban, már csak ezért is megérte egyébként bevállalni. Nagyon sok jó emberrel találkoztunk, akikkel a mai napig tartjuk a kapcsolatot.”
És ez még nem minden...
A világ számos országát már meghódította, idén ősszel pedig az RTL képernyőjére érkezik a LEGO* Masters – egy látványos vetélkedő, amelyben a párban versenyző játékosok hétről hétre új kihívásokat kapnak, hogy megmutathassák fantáziadús terveiket és technikai képességeiket, minél különlegesebb alkotásokat építve kizárólag LEGO-kockák segítségével. Az építményeket a LEGO szakértő zsűrije bírálja el, a fináléban pedig egy páros elnyeri a LEGO Masters címet és a győztesnek járó 10 millió forintos fődíjat is.
A város királynői, azaz a The Real Housewives of Budapest is újdonság a csatornán. A műsoron keresztül betekintést nyerhetnek a nézők Budapest királynőinek mindennapjaiba, amit fényűző partik, páratlan villák és pezsgő társasági élet jellemez. A végére pedig az is kiderülhet, hogy A város királynőiben több van, mint csillogás.
Érkezik a Kanapéhuszárok című műsor, ami egy, a világon már 25 országban hatalmas nézettségi sikerrel bemutatott televíziós formátum, az angol Channel 4 kínálatában a mai napig nézettségi listákat vezető Gogglebox magyar verziója. A heti műsor ötlete nagyon egyszerű: nézzük, ahogy mások tévét néznek, ami azért érdekes, mert az erős humorral és kritikai éllel kiválasztott civil szereplőik pont ugyanúgy gondolkodnak, sírnak vagy nevetnek együtt a tévében történtekkel, ahogy azt milliók teszik otthon a képernyők előtt, amit a Kanapéhuszárok most megmutat. A műsor, amit más országokban televíziós Facebook-nak is neveznek, valódi emberek valódi érzelmeit mutatja be, ráadásul a Magyarországon fogható valamennyi televíziós és streamingszolgáltató kínálatából szemezgetve. Most először az RTL képernyőjén akár TV2-es, Netflixes vagy Duna TV-s tartalmakat is megmutatnak, hiszen ez adja a teljes képet a valósághoz: hogy mit és hogyan is nézünk a tévében.
A nagy visszatérők
A Házasodna a gazda is újra képernyőn lesz ősszel – az RTL társkereső realityjének hatodik évadában is négy gazda párkeresését követhetik nyomon a nézők hétköznap esténként – olyan is lesz közöttük, aki a külföldi birtokán fogadja majd a jelentkezőket. A Survivor is visszatér – a világ egyik legkeményebb túlélő-showjának idén a Fülöp-szigetek ad otthont, ahol civilek csapnak össze, próbára téve fizikai és mentális tűrőképességüket, hogy elnyerjék a 20 millió forintos fődíjat.
Az RTL képernyőjére érkezik az RTL+ felületén már elérhető Gyertek át! – Sztárvetélkedő hatodik évada is. Sebestyén Balázs csipkelődő, pikáns humorral teli műsorát megújult formában láthatják a nézők, két négyfős csapat küzdelmét nyomon követve. Összecsap majd többek között Geszti Péter, Csonka András, Szabó Zsófi, L.L. Junior, Lukács Mikike, Hargitai Bea, Németh Kristóf, Megyeri Csilla és párja, Molnár Zsolt, Dombóvári István, Musimbe Dennis, Puskás-Dallos Peti, Kabát Peti, Bódi Sylvi, Schumacher Vanda, Kamarás Norbi, Papp Szabi, Joshi Bharat, Hajdu Steve, Zámbó Krisztián és Fekete Pákó is.
Idén új nagyhalak érkeznek a Cápák között csapatába, Orbók Ilona és Dr. Varga Eszter személyében két női Cápával bővül azon üzletemberek köre, akik befektetőként jelennek meg az RTL üzleti show-műsorában. De a csapat már jól ismert tagjai közül Balogh Levente, Balogh Péter és Moldován András is szerepelnek a műsorban. Ráadásul a szokásostól eltérően már ősszel elindul a hatodik évad, az adások szeptember 3-tól minden vasárnap 19 órától kerülnek képernyőre.
Még ebben az évben megérkezik az Éden Hotel az RTL+-ra, de a realityt később a társaság legnagyobb csatornáján is láthatják a nézők. A Mexikóban forgó produkció egyben egy stratégiai játék is, amelyben a játékosok feladata, hogy mielőbb párt találjanak maguknak, mert aki egyedül marad, kiesik a 20 millió forintos fődíjért zajló versengésből.
Ősszel kerül adásba A mi kis falunk 8. évada, az RTL+-ra pedig jön a Valami Amerika című sorozat, amely a Valami Amerika-filmekből megismert világban játszódik, de ezúttal egy új testvér-trió áll a történet középpontjában: Marci (Ember Márk), Zita (Trill Beatrix) és Balázs (Király Dániel). A testvérek körül megjelennek majd új és régi szereplők, például Bala (Csuja Imre) és bandája. A sorozatban – akárcsak a filmekben – a zene is hangsúlyos szerepet kap, sőt a show-biznisz világát bemutatva egy zenei tehetségkutató műsor kulisszái mögé is betekinthetnek majd a nézők. A nézők ezúttal 10 epizódon át követhetik nyomon a szereplők történeteit.
(Borítókép: Kolosi Péter. Fotó: Kaszás Tamás / Index)