Veszélyben érzi magát Michael Jackson lánya

2023.09.01. 13:43
Többedjére jelent meg egy ismeretlen férfi Paris Jackson otthonánál, ahol a kerítésen átmászva az ablakokon bámult be. Az énekesnő-színésznő távoltartási végzést kért ellene.

A TMZ információi szerint augusztus 23-án egy férfi belopózott Michael Jackson egyetlen lányának, Paris Jacksonnak Los Angeles-i ingatlanára. A betolakodót a hátsó udvara körül észlelte, majd azonnal értesítette a hatóságokat. Elmondása szerint ugyan nem ismeri a hívatlan vendéget, de nem először járt nála, és korábban le is tartóztatták a behatolót emiatt. Mint közölte, a férfi évek óta zaklatja őt, ám ettől az incidenstől annyira megrémült, hogy további lépéseket tett. 

A nyilvánosságra került bírósági dokumentumok szerint az énekesnő-színésznő két nappal a betörés után távoltartási végzést kért a férfi ellen. A benyújtott kérvény alapján azt szeretné, hogy 100 méteres távolságot tartson tőle, az otthonától, az autójától, illetve minden helyszíntől, ahol megjelenik. Sőt, azt kívánja elérni, hogy még a közösségi médián keresztül se léphessen kapcsolatba vele. 

A portál úgy tudja, az illető 2019 decembere óta küld a sztárcsemetének nem kívánt üzeneteket, és attól tart, egyre arcátlanabb lesz, így retteg egyedül tartózkodni az otthonában.

A TMZ emellett megtudta, két nappal azután, hogy Jackson távoltartási végzést kért a betolakodó ellen, újabb bejelentés érkezett a hatóságokhoz egy férfiról, aki megjelent a birtokán. A betolakodó a bejárati ajtajához lépett, ám szerencsére akkor ő éppen nem tartózkodott a házban.