Ördög Nóra: Előbb-utóbb mindenkinek előjön az igazi énje

Október 7-én és 8-án egy premierhétvégével startol a TV2 képernyőjén az Ázsia Expressz negyedik évada, amelynek az egyik különlegessége, hogy a műsor idén kontinenst váltott: a párosokat ezúttal Közép-Amerikába repítette a csatorna, hogy megküzdjenek egymással a 10 millió forintos fődíjért. A realityt ennek megfelelően át is nevezték: Ázsia Expressz – Felfedezzük Amerikát címmel kerülnek majd adásba az epizódok, amelyeket a stáb és a szereplők tavasszal forgattak Mexikó és Guatemala vadregényes vidékein.

Április közepén az Index is csatlakozott az akkor épp Guatemalában forgató csapathoz, ahol bepillantást nyerhettünk abba, milyen kemény meló összerakni egy olyan televíziós műsort, amelynek folyamatos mozgásban veszik fel a jeleneteit. A stáb munkáját ráadásul ilyenkor az is nehezíti, hogy egy teljesen más kultúrában, több ezer kilométerre a megszokott környezetüktől kell rögzíteniük a kalandot, amelyre idén Kucsera Gábor és Tóth Dávid, Kempf Zozo és Pető Brúnó, Hegyes Berci és Vágner Fanni, Nagy Alekosz és Varsányi Réka, Völgyi Zsuzsi és Kunovics Katinka, Sipos F. Tamás és fia, Dani, valamint Kecskés Enikő és Kafi Rea Milla modellek vállalkoztak.

A helyszínen a csatorna kiemelt kreatív producere, Katona Andor több részletet is elárult a műsor gyártásának menetéről – ezekről ebben a cikkben olvashat részletesen –, illetve az Ázsia Expressz állandó műsorvezetője, Ördög Nóra is rendelkezésünkre állt egy beszélgetés erejéig. A tévést többek között arról faggattuk, hogy

• milyennek látja Mexikót és Guatemalát;
• mennyire érzi magát biztonságban ezen a környéken;
• mennyire érzi szükségét, hogy a külföldi forgatásokra a családja is vele tartson;
• mekkora feladat műsorvezetőként egy ilyen öthetes túrát végigcsinálni;
• és mit gondol az idei évad szereplőiről.

Járt már ezen a vidéken?

Guatemalában nem, Mexikóban viszont már ez a negyedik alkalom – bár korábban nem ezekben a városokban voltam, úgyhogy ilyen szempontból nagy élmény. Mexikóváros például elképesztően bejött, és az is, hogy láthattam az ország vidéki oldalát, ami nagyon színes. Virágkoszorús csajok szaladgálnak tarka ruhákban, készítik és isszák a mezcalt, és minden este összegyűlnek az utcán a helyiek – nem azért, hogy a turistákat szórakoztassák, hanem mert ezek tényleg valós kis közösségek. Nagyon szeretem ezt az országot, a hangulatát, a kultúráját, az ételeiket, nyilván nem véletlenül voltam itt már többször. A mexikóiaknak annyira jó az ízlésük, ezt nem is lehet tanítani, valahogy benne van a nép zsigereiben. Olyan stílusosan alakítják ki még a kis kávéházaikat és a szállodáikat is, mindenben tetten érhető valamiféle megmagyarázhatatlan kis plusz, amitől intelligenssé válik az egész, még akkor is, ha sok a probléma és nagy a szegénység az országban.

Ezt az oldalát is megtapasztalta?

Persze, mondjuk turistaként azért ezzel kevésbé szembesül az ember. Bár amikor három évvel ezelőtt Tulumban voltunk, egy olyan lakást béreltünk, ami gyakorlatilag egy nyomornegyed közelében volt. Hiába volt tip-top az ingatlan, mégis mindig ott állt egy fegyveres őr, és mindig elmondták, hogy azt a városrészt kerüljük el jó messzire. Aztán egyszer valahogy mégiscsak átbóklásztunk rajta biciklivel. Nem lett semmi baj, de azért ott nyilván láttuk, hogy

a csillogó világon túl viszonylag közel egy teljesen más arcú Mexikó is létezik.

Most is többször végighallgattuk a helyiektől, mennyire rossz a közbiztonság, és hát az ország elég komoly gyilkossági és bűnözési statisztikával rendelkezik. Viszont ez nagyon ritkán irányul a turisták ellen, ők vannak leginkább biztonságban. Amíg más helyeken általában az a szabály, hogy ne hívjuk fel magunkra a figyelmet, itt sosem volt probléma, ha ordított rólunk, hogy nem a helyiek közé tartozunk. Így voltunk valószínűleg a legnagyobb biztonságban.

Akkor nem is tartotta olyan veszélyesnek, hogy itt forgassanak?

Háromszor voltam Mexikóban, és soha nem tapasztaltam olyasmit, ami veszélyt jelentett volna. A bankkártyáinkat le kellett tiltani, miután hazaértünk, mert valahogy mindig hozzájutottak a kártyaadatokhoz illetéktelenek, de más intenzív atrocitás egyébként nem ért minket.

A szereplőket egy külön stáb védi a helyszínen. Önre ki vigyáz?

A mi csapatunkhoz is tartozik egy biztonsági ember. A mexikói védőnk, Hector nagyon a szívünkhöz nőtt. Ő egyébként nagyon jól beszélt angolul is, valószínűleg ezért tudtunk kialakítani vele ilyen jó kapcsolatot. Azon túl, hogy egy higgadt, bölcs erőnek számított mellettünk, mindig megragadta az alkalmat, hogy pluszinformációkat csepegtessen az országról. Rengeteg helyi sztorit mesélt, és nagyon odafigyelt, hogy mindig biztonságban érezzük magunkat – voltak esetek, amikor ez kifejezetten megható volt.

Például?

Azt hiszem, akkor lopta be magát végérvényesen a szívembe, amikor egyik este egy kisvárosba érve elindultunk a többiekkel vacsorázni. Megkérdeztem, szeretne-e velünk tartani, amitől kissé elbizonytalanodott – ezt én úgy könyveltem el, hogy biztosan nagyon fáradt, így azt mondtam neki, maradjon nyugodtan a szálláson és pihenjen, többen leszünk, nem lesz semmi probléma. Elküldtem neki a telefonom lokációját, hogy tudja követni, merre járok, és megígértem, ha visszaérek, azt is jelezni fogom. Ebben maradtunk, épp ezért óriási meglepetés volt, hogy miután végeztünk a vacsorával és kijöttünk az étteremből, Hector ott állt az ajtó előtt. Annyira a szívén viselte, hogy biztosan rendben legyen velem minden, hogy utánunk jött, és képes volt órákat várakozni az utcán emiatt.

Nem újdonság, hogy a férje és a gyermekei is elkísérik a külföldi forgatásokra. Rájuk ki vigyáz?

Az egész csapat konvojban halad együtt, egyébként velük is van egy biztonsági ember.

A családja vagy ön igényli jobban, hogy itt legyenek?

Remélem, hogy mindnyájan egyformán.

Végig tudná csinálni nélkülük ezt az öt hetet?

Biztos, hogy nagyon rossz lenne. Eddig két hét volt a leghosszabb idő, amit külön töltöttünk, aminek a vége azért már eléggé szenvedős volt. Épp ezért ennél többet nem nagyon szeretnék a családomtól távol lenni. Szerencsére a gyerekek elég anyásak, és annak ellenére, hogy az utazás részükről is áldozat, mert az otthoni életüket kell maguk mögött hagyni, nagyon élik a kalandokat. Beleszülettek és talán bele is szoktak.

Az egész napos forgatások miatt azért elég sokat kell várakozniuk, hogy anya velük lehessen.

Ez most kicsit erről szól, és ez mindnyájunknak egy tanulási folyamat. Az első Ázsia Expressz-forgatáson még nem igazán tudtuk, mire számítsunk, és bár a gyerekek mindenhol jól elfoglalták magukat, a férjem eléggé nehezen viselte. De mostanra megértettük az egésznek a ritmusát, hogy melyik naptól mit lehet várni, és hogy miként zajlik az egész, így már ők is otthonosan mozognak ebben a közegben. Emlékszem, amikor a TV2 közölte a nemzetközi gyártó céggel, hogy végre megvan a műsorvezető, csak hát van egy kis hendikepje, jön vele a családja, egy két és fél és egy három és fél éves gyerek – akkor azért mindenkinek elkerekedett a szeme. De mostanra az összes aggály eltűnt, és mindenki számol azzal, hogy én nélkülük nem megyek. A kinti stáb is már ismerősként várja őket.

Negyedszer kerül képernyőre az Ázsia Expressz. Műsorvezetőként mennyire lehet ezt rutinból csinálni?

Az utazás részét lehet, azzal már nincs gond, mit csomagoljon ennyi időre az ember. Maga a műsor viszont mindig nagyon más, mert mindig új helyszíneken járunk. Az emberben pedig van egyfajta kíváncsiság, így olyan az egész, mint egy adventi kalendárium, amelynek egymás után bontogatjuk ki az ajtajait, izgatottan várva, hova megyünk legközelebb, és ott mit fogunk látni. Rengeteget utazunk, de most már azt is fel tudom mérni, hol lesznek azok a pontok, amelyeknél már én is kicsit elgyengülök. Ez általában az utolsó előtti szakasznál következik be, olyankor már nagyon hiányoznak az otthoni ízek és a saját ágyam, de a végére azért mindig sikerül átlendülni ezeken. A döntő egyébként is mindig nagyon izgalmas, azt már fél lábon is kibírja az ember, aztán amikor befejezzük a munkát, mindenkit elkap egy furcsa érzés és gyászolni kezdi az egészet, sajnálva, hogy véget ért.

Most, hogy mi is testközelből láthattuk a forgatásokat, nem kérdés, hogy kemény melóról van szó. Jut egyáltalán idejük a munkán kívül másra?

Az etapok végén van egy-egy pihenőnap, ami nagyon fontos, hogy a stáb regenerálódni tudjon. De azért ez éppen csak a túlélésre elég. A forgatási napokon maximum egy közös vacsora fér bele a családdal, de azért erre törekszem, mert nagyon fontos, hogy tudjunk váltani egymással néhány mondatot. Még akkor is, ha egyébként hullafáradt vagyok. Meg nyilván sok időt töltök azzal a szűkebb, ötfős csapattal, akikkel szorosan együtt dolgozunk és utazunk mindig –

kicsit mintha ők is a családom lennének.

Rengeteget beszélgetünk, és nem csak munkahelyi dolgokról. Kicsit úgy élem meg az egészet, mint az élsportolók – az otthoni dolgok ilyenkor nagyon távolinak tűnnek, és az, hogy itt csak egyvalamire kell koncentrálnom, kicsit le is egyszerűsíti a mindennapjaimat. Normál esetben ugye millió szálon fut az élet, ezernyi dologra kell figyelni egyszerre, ebben az öt hétben viszont nagyon tiszta a helyzet, hiszen kizárólag erre az egy műsorra kell fókuszálnunk, ami egy felszabadultabb, nyugodtabb állapotot teremt. A hosszú autóutakat sem feltétlenül arra használom, hogy az otthoni e-mailekre válaszoljak, ehelyett az egyperces videóim vágásával szórakoztatom magam.

Ezek az egypercesek elég nagyot mennek a közösségi felületeken. És már azon sem akad fenn senki, hogy a gyermekei is szerepelnek benne.

Tavaly kezdtem az egypercesek gyártását, de korábban is vlogoltunk a családi utazásainkról. A gyerekeink szereplése ebben egy megosztó téma, amiről mindenkinek van véleménye, és én is sok helyen elmondtam már a mi álláspontunkat ezzel kapcsolatban. Nem hiszem, hogy bárki tudná, milyen valójában Nánási Pálnak vagy Ördög Nórának lenni, így azt sem hiszem, hogy hitelesen tudnak véleményt formálni az életünkről, a döntéseinkről, a gyerekeinkről. Mi sem tesszük mások életével kapcsolatban. Az ismertségünk egy adottság, a férjemmel próbáljuk a lehető legtermészetesebben kezelni. Ha mi látszunk, ők is, ha nem, ők sem – ebben is van azért egy balansz.

Visszatérve, magát a munkát – a hajnali keléseket vagy a hosszas ácsorgásokat a tűző napon – mennyire érzi megerőltetőnek?

Azért én a VIP-részlegen mozgok ahhoz képest, amit a szereplőknek végig kell csinálniuk, persze sok olyan kollégát tudnék mondani – főleg férfiakat egyébként –, akik valószínűleg már a második napon hazamennének, mert nem lennének hajlandóak ilyen korán kelni. A versenyzők mellett a stáb részéről is embertelen munka van az egészben – így ha egy kis diszkomfort érzet van bennem, két perc múlva elszégyellem magam, és arra gondolok, hogy az operatőröknek sokkal keményebbek ezek a forgatások.

Itt nekem van a legkevesebb okom arra, hogy nyafogjak.

Nyilván extrák a körülmények egy stúdióban rögzített műsorhoz képest, de a másik oldalon pont ugyanannyi élményt is ad a sok utazás, mint amennyi nehézsége van. Meg azért a hőssé válást is megéljük kicsit a szereplőkkel együtt – azt, hogy végig tudtuk csinálni ezt az öt hetet az extrém hőség, a bőröndözések és a szokatlan helyzetek ellenére. Mindemellett csodálatos helyekre jutunk el a forgatások alatt, sokszor olyanokra, ahova turistaként valószínűleg nem lehetne.

A negyedik évadot milyennek látja? Mennyire működnek a szereplők?

Idén is jók az alapanyagok, mostanra pedig már kellően csípősre össze is értek az ízek. A verseny első szakaszában nagy volt a barátkozás, nem voltak hatalmas egymásnak feszülések – kicsit meg is ijedtem, hogy elromlott a gépezet, ha már az extrém körülmények sem hozzák ki a szereplőkből azokat a dolgokat, amelyektől izgalmas lesz egy reality –, de a békés állapot aztán nem tartott sokáig. Minden szakasznak megvoltak a gyújtópontjai és a hősei, meg persze olyan érdekességei, amelyek miatt szurkolni, rajongani, izgulni tudnak a nézők. Így a verseny vége felé járva pedig már nagyon erősen előjöttek bizonyos dilemmák, például hogy a régi barátságok, szövetségek vajon erősebbek-e, mint a játékszellem. A környezet is csodálatos, de a lényeg azért mindig a párosok között zajlik. Szerintem nagyon izgalmas ez az évad.

Mennyire ismerte a szereplőket a műsor előtt? Van esetleg, akiről megtudott olyasmit, ami nagy meglepetést okozott?

Voltak, akiket elég jól ismertem, mint Hegyes Bercit a Dancing with the Starsból, de például Pető Brúnóval korábban sosem találkoztam. Egy ilyen műsor azért sok mindent kihoz az emberből. Van, akiről megtudtam új dolgokat, és olyan is, akiről a műsor elején gondoltam valamit, ami a forgatások alatt megváltozott. Ilyen hosszú ideig azért senki sem tudja leplezni az alapvető tulajdonságait, előbb-utóbb mindenkinek előjön az igazi énje.

(Borítókép: Az Ázsia Expressz negyedik évadának forgatása, 2023. április, Guatemala. Fotó: Pogonyi Nóra / Index)