A nevelőnő, akit száműzött a brit királyi család

A királyi család magánéletébe belelesni legalább akkora izgalommal ér fel, mint amikor gyerekként rátaláltunk a gondosan elrejtett karácsonyi ajándékunkra a szekrényben. A família tagjai már kiskoruktól kezdve megtanulják, hogy a lehetőlegkevesebb információt osszák meg a nyilvánossággal, és még akkor is leplezzék az érzéseiket, amikor életük legnehezebb szakaszában vannak – mint ahogy az ifjúHarry és Vilmos herceg is tette, amikor meghalt az édesanyjuk, Diana hercegné. Ebből kifolyólag pedig ha a palota egyik legnagyobbra tartott alkalmazottja tud beszámolóval szolgálni a külvilágnak arról, hogyan kell elképzelnünk a család mindennapi életét, azok az információmorzsák igencsak felértékelődnek. 

A királyi szolgálatot teljesítő dolgozók ugyanakkor nagy bizalmat élveznek, amivel nem célszerű visszaélni, mivel meglesznek a következményei. A 78 éves korában elhunyt Marion Crawford, aki II. Erzsébetet és Margit hercegnőt nevelte fel, saját bőrén tapasztalhatta meg, milyen az, amikor a bizalom elvész, és nem marad más helyette, csak megvetés. 

Bizalmi viszony alakult ki

Marion Crawford 1932-ben került az ifjú hercegnők mellé dadaként, tanítóként, amikor a néhai királynő öt-, húga pedig kétéves volt. Hamar a bizalmasukká vált, és életük több fontos pillanatában is mellettük lehetett, köztük akkor, amikor nagybátyjuk, VIII. Eduárd lemondott a trónról, így apjuk, VI. György lett a király, majd ő segítette őket elbújni a második világháború alatt a windsori kastély alagsorában, amikor német bombázók robogtak el felettük. II. Erzsébettel volt akkor, amikor először találkozott későbbi férjével, Fülöp herceggel a Dartmouth Tengerészeti Főiskolán. Sőt, az elsők között láthatta születése után az akkor még herceg Károlyt. Kétségtelen, hogy a hercegnők és a dada kapcsolata kifejezetten szoros maradt – bár akissé szabadszájú Margit hercegnő korábban tett olyan megjegyzéseket, miszerint ő szegényesebb oktatást kapott, mint a nővére. 

A mindig halk szavú nevelőnőt a kötelességtudat hajtotta – még az esküvőjét is képes volt elhalasztani, hogy még tovább a királyi család szolgálatában maradhasson. Így csak 38 éves korában ment férjhez, gyermeke nem született. A hercegnőket, akik Crawfie-nak becézték őt, viszont szinte a sajátjaiként szerette. A származásuk ugyan arisztokrata volt, igyekezett némi normalitást csempészni a mindennapjaikba, amivel gyakran kihúzta a gyufát. Megesett, hogy nyilvános fürdőkbe vitte őket úszni, együtt utazott velük a londoni metrón vagy épp bevásárolni mentek a szupermarketbe. Mindezekért szóbeli megrovást biztosan kapott, de a későbbiekben még rosszabb bánásmóddal kellett szembenéznie. 

Milliókat ajánlottak neki

A dada 17 évet szentelt az életéből a királyi szolgálatnak, amely II. Erzsébet esküvőjét követően ért véget, ám ezután már senki nem volt rá kíváncsi a családból – bár tény, hogy tett azért, hogy megorroljanak rá. A 40-es évek végén a Ladies' Home Journal amerikai magazin tulajdonosai keresték meg őt, és 85 ezer dollárt – ami ma körülbelül 407 millió forintnak felelne meg – ajánlottak fel neki, cserébe, hogy cikkeket jelentetnének meg az általa elmondott információk alapján. A jól fizető üzlet híre Erzsébet anyakirályné – II. Erzsébet és Margit hercegnő édesanyja – fülébe is eljutott, aki levélben írt a nevelőnőnek:

Határozottan úgy gondolom, hogy nem kéne cikkeket írnia a gyerekekről, mivel a nálunk bizalmi pozícióban lévő embereknek lakatot kell tenniük a szájukra. Ha abban a pillanatban, hogy befejezte Margit tanítását, elkezdene írni róla és Lilibetről, akkor soha többé nem szabadna bíznunk senkiben

– fogalmazta meg az anyakirályné, aki ennek ellenére beleegyezett abba, hogy a magazin fizetett tanácsadójaként működjön közre, amennyiben a neve nem jelenik meg a cikkeknél.

A probléma abból adódott, hogy Crawford nem nézte át tüzetesen a szerződést, amit aláírt: az tartalmazott egy olyan záradékot, miszerint az anyakirályné beleegyezése nélkül is közzétehetnek szinte bármit. Ehhez valószínűleg elég volt az akkor még hercegnő Erzsébet jóváhagyása, vagy még az sem szükségeltetett hozzá, ám a leginkább aggodalomra okot adó kitétel szerint a dada információi alapján írt cikkeket a saját neve alatt publikálhatták. Az pedig csak olaj volt a tűzre, hogy 1949-ben Crawford egy íróval közreműködve látott neki memoárja megírásának, amelyet látva Erzsébet anyakirályné csak annyit mondott: elment az esze. Még ez sem szabhatott gátat a cikkek napvilágra kerülésének, amelyek óriási szenzációt keltettek akkoriban – és később a dada The Little Princesses, azaz A kis hercegnők című önéletrajzi kötetébe is belekerültek. 

Száműzték a famíliából

A kötet megjelenésekor még mindig csak 1950-et írtunk, a televízió éppen elindult hódító útjára, az internet pedig még a kanyarban sem volt, így azon információknak, amelyeknek jelenleg a birtokában vagyunk a királyi családdal kapcsolatban, a töredéke állt rendelkezésre akkor. Ezt alapul véve nem véletlen, hogy Crawford cikkei, illetve a megjelent memoár mindamellett, hogy nagy botránnyal járt – tekintve, hogy korábban még a palota egyik alkalmazottja sem árult el bensőséges információkat a famíliáról –, kíváncsisággal töltötte el az embereket. Sőt, a The Little Princesses az egyetlen mű, amely hitelesen meséli el, hogyan telt II. Erzsébet és Margit hercegnő gyermekkora. 

A memoárban felelevenítette például, amikor II. Erzsébet még gyerekként egy francia óra alatt egy ezüst tintatartó tartalmát a saját fejére öntötte. Mint írta, a tinta csak úgy csurgott le az arcáról, míg szőke fürtjeit kékre változtatta. Visszaemlékezett arra is, hogy a néhai királynő igen rendszerető volt, és képes volt felkelni az éjszaka közepén, hogy megnézze, a cipői és a ruhái rendben vannak-e. Ahogy a kötetben megfogalmazta, a két hercegnő gyakran viaskodott egymással. 

Lilibet gyors volt a bal horgával. Margit inkább közelharcos volt, alkalmanként harapni is tudott. Nemegyszer láttam olyan kezet, amin a királyi fogak nyomai voltak

– fogalmazta meg. 

Bár a kötet napjainkban már történelmi jelentőséggel bír, és talán a királyi családban is akadnak olyanok, akik hálásak Crawfordnak a beszámolókért, abban az időben árulónak nevezték őt. Szolgálata leteltét követően elhagyta korábbi lakhelyét, a Kensington-palotát, és férjével, a korábban katonaként dolgozó George Buthlay-val elmenekült a skóciai Aberdeenbe, ahol minden boldogsága szertefoszlott. Párja 1977-ben halt meg, ami olyan mélyen érintette őt, hogy öngyilkosságot kísérelt meg. Szomszédai úgy emlékeztek rá mint egy magányos özvegyasszonyra, aki a kandalló előtt ücsörögve nézegette emlékekkel teli gyűjteményét. 1988-ban, 76 éves korában hunyt el. A temetésére sem Erzsébet anyakirályné, sem II. Erzsébet, sem Margit hercegnő nem küldött koszorút. Sosem bocsátották meg, amit tett – holott később Angela Kelly, a néhai királynő öltöztetője kétszer is engedélyt kapott arra, hogy könyvet írjon II. Erzsébetről. 

Kincseket találtak

Egyes információk szerint Crawford a királyi szolgálata alatt felhalmozott emlékgyűjteményét II. Erzsébetre hagyta – az sosem fordult meg a fejében, hogy eladja őket. Úgy tudni, az emlékek között szerepeltek a királyi hercegnőkről készült fényképek, születésnapi és karácsonyi képeslapok mindkettőjüktől, illetve levelek Erzsébet anyakirálynétől. A dada a végrendeletében úgy határozott, hogy otthonát annak minden holmijával együtt ügyvédje, George Smith családja örökli, akik gyakran látogatták meg, miután idősek otthonába került. Smithék a házban találtak egy dobozt, benne mindenféle üdvözlőlappal és kézzel készített karácsonyi képeslappal, amiket még II. Erzsébet és Margit hercegnő ajándékoztak neki.

Az ügyvéd – felismerve, milyen kincsekre bukkantak – megkereste a Buckingham-palotát, akiktől azt az információt kapta, hogy megtarthatja őket, ám titoktan kell tartania II. Erzsébet haláláig. Smith állta a szavát, a gyermekei csak akkor bukkantak az emlékgyűjteményre, miután ő is elhunyt. Az ereklyék némelyike a következő hónapban új gazdára lelhet, mivel a Smith család által talált kincsek közül 17, köztük a hercegnők által készített karácsonyi lapokkal, a Spink aukciósház által kerül kalapács alá.