30 kilót fogyott egy szerepért, a világ legjobbjának választották

GettyImages-1676531501
2023.11.04. 07:10
Matthew McConaughey 54. életévét tölti be november 4-én, és van is mire visszaemlékeznie az elmúlt évtizedeket tekintve. Az egyik legfoglalkoztatottabb színésznek mondhatja magát, aki nem egy olyan szerepben tűnt már fel eddigi pályafutása során, amelyek máig emlékezetesek.

Legyen szó A Wall Street farkasa Mark Hannajáról vagy a Csillagok között Joseph Cooperéről, Matthew McConaughey-nek zseniális színészi játékokat köszönhet a filmvilág. Ifjú éveiben ugyanakkor még egyáltalán nem kacérkodott ezzel a hivatással, mivel az érettségit követően egy ausztrál ügyvédi irodában kezdett dolgozni. Később az Egyesült Államokba visszautazva iratkozott be egy főiskolára, hogy filmrendezést tanuljon, majd megkapta első szerepét is a Tökéletlen idők című alkotásban. A diploma megszerzését követően Los Angelesbe költözött, ez a 90-es évek elején volt, amikor is szerződést kötött egy ügynökséggel. Már az első meghallgatásán főszerepet kapott a Bárhol, bármit, bármikor nevezetű filmben, amelyben Drew Barrymore oldalán szerepelt. 

A 90-es években indult csak be igazán a szekér a színész számára, és olyan nagy hírességek elől csaklizta el már akkoriban a lehetőségeket, mint például Brad Pitt. A Ha ölni kell könyv írója, John Grisham például egy szupersztárt – akár Pittet – képzelt el a kötetből készült filmadaptáció főszerepére, ám egy kis győzködéssel mégis McConaughey-ra esett a választás. Nem valószínű, hogy emiatt haragos viszony alakult volna ki a felek között, ami részben annak köszönhető, hogy a színésznek viszonylag hamar sikerült felhelyeznie magát a térképre. Eddigi pályafutása során a filmvilág krémjével szerepelhetett egy alkotásban, köztük például Jennifer Lopezzel, Jodie Fosterrel, Morgan Freemannel vagy épp Anthony Hopkinsszal. 

A magyar tévénézők főleg az olyan produkciókból ismerhetik őt, mint a Bolondok aranya, az Excsajok szelleme, az Anyám nyakán, A Wall Street farkasa, a Csillagok között, illetve a Mielőtt meghaltam. Utóbbi kedvéért egyébként McConaughey 30 kilót dobott le, mivel a filmben egy AIDS-beteg férfit alakít. Ezen alakításával többek között egy-egy Oscar-, Golden Globe- és Screen Actors Guild-díjat zsebelhetett be. Amennyiben még több érdekességet szeretne megtudni a ma 54. születésnapját ünneplő színészről, töltse ki alábbi kvízünket!

(Borítókép: Matthew McConaughey szeptember közepén látogatta meg a  The Empire State Buildinget / Fotó: Getty Images)