Van, aki valósággal retteg a pirosba öltözött, fehér szakállú úrtól

GettyImages-1353603077
2023.12.06. 18:26
Hiába tűnhet úgy, hogy minden gyermek a bőréből kiugorva várja azt, hogy december 6-án megérkezzen a Télapó, és a nagylelkűségének köszönhető édességcsomag, temérdek olyan ember van, aki nemhogy ki nem állhatja a fehér szakállas fickót vagy a karácsonyt, de egyenesen Mikulásfóbiája van. Mit érdemes tudni erről az iszonyról, és mire érdemes még odafigyelnünk az ünnepek alatt?

December 6. Magyarországon köztudottan Miklós napja, amely egybeesik a Mikulásnak, vagy egyesek által Télapónak tulajdonított ünneppel, amikor a legtöbb gyermek csizmája megtelik édességgel, vagy éppen virgáccsal – függően attól, éppen ki hogyan viselkedett. 

Természetesen nem mindenki olyan szerencsés, hogy ujjongva várhatja a piros ruhás öregember érkezését, hiszen sok család egyáltalán nem engedheti meg magának azt, hogy a karácsony mellett egy másik nap alkalmával is komoly kiadásokba verje magát, a Télapó személye mégsem csak az ő körükben nem arat osztatlan sikert. 

A Mikulás személye ugyanis pontosan olyan félelmet, rettegést és undort válthat ki, mint egy pók vagy egy kígyó látványa, a magasság, vagy éppen a bezártság. Ez a fóbia nem más, mint a Santaphobia, magyarul Mikulásfóbia, amely nem más, mint az

irracionális rettegés a télapótól. 

Míg az ünnepi szezont általában öröm és derű jellemzi, a Santaphobiában szenvedők számára a hosszú, fehér szakállas, vidám alak látványa intenzív szorongást és aggodalmat válthat ki.

Gyerekkori trauma válthatja ki, de van megoldás

A félelem gyökereit leginkább rossz gyerekkori élményekre vezetik vissza. Ez gyakran egy traumatikus találkozás miatt lehet az iskolában vagy egy áruházban megjelenő, maszkot viselő Mikulással. Az ismeretlen vörös ruhás és fehér szakállú alak gyakran túlzott jelenléte ugyanis maradandó nyomot hagyhat az érzékeny egyénekben. A fóbia kialakulásában emellett komoly szerepet játszhatnak a rémisztő Mikulásokat ábrázoló filmek vagy történetek, amelyek az eredetileg kedves, a gyerekeket ajándékkal elhalmozó alakot teljesen más köntösbe bújtatják, és rossz tulajdonságokkal ruházzák fel.

A Santaphobia, mint sok más specifikus fóbia, a szorongásos zavarok közé sorolható. A félelem gyakran irracionális, aránytalan a valós veszélyhez képest, ami elkerülési magatartáshoz vezethet, így akár agressziót is kiválthat. A pszichológusok szerint ez a félelem összefüggésbe hozható azokkal az általános érzésekkel, amiket a maszkokkal eltakart alakok kiváltanak, amelyek

az agy félelmi válaszát aktiválják.

Emiatt talán mélyen átéreznünk sem kell azok helyzetét, akik a Santaphobiával küzdenek, hiszen nekik az ünnepi időszak extra nehézségekkel lehet tele. Számukra a társas események, az elkerülhetetlen céges ünnepi rendezvények, és még a mindennapi bevásárlások is szorongást okozó helyzetekké válhatnak. Ráadásul mindez egészen novembertől, ugyanis már ekkor roskadoznak a boltok polcai a karácsonyi édességektől, de a plakátok és tévéreklámok is harsányan hirdetik a karácsony közeledtét és a Télapó érkezését.

A félelem a Mikulástól vagy a Télapóval való találkozásától hozzájárulhat ezen egyének elszigetelődéséhez az ünnepi időszakban, ami potenciálisan befolyásolhatja az általános jóllétüket. Természetesen ahogyan minden fóbiára, erre is vannak kezelési módok. Ez a Santaphobia esetében általában terápiás beavatkozásokat, például kognitív viselkedésterápiát jelent. A fokozatos expozíció és a negatív gondolatminták átstrukturálása révén az egyének megtanulhatják kezelni a félelmüket és csökkenteni a Mikuláshoz kapcsolódó szorongásukat. Természetesen esetükben is elengedhetetlen a barátok és a család támogatása, de

a félelem eredetének megértése és a megküzdési mechanizmusok felfedezése is kulcsfontosságú szerepet játszik a kezelési folyamatban.

– írja a Huffington Post

Rengeteg karácsonyhoz köthető fóbia van

Azonban nem a Mikulás személyéhez köthető az egyetlen karácsonyi fóbia, egyesek számára temérdek más tényező is rémálommá változtatja az előttünk álló időszakot. Mint az köztudott, a karácsony, így az egész december, a színekről és a csillogásról szól, ami sokak számára remek hangulatot varázsolhat, ám gondot okozhat a szelafóbiásoknak, akik félnek a villogó fényektől. A fóbiák – mint azt a Mikulástól való rettegés is jól mutatja – gyakran negatív asszociáción keresztül alakulnak ki. A szelafóbiában szenvedő személy például migrént vagy más rohamot tapasztalhat a villogó fények hatására, amelyek leggyakrabban traumatikus emlékeket idéznek elő gyermekkorból vagy akár egy átélt katonai konfliktusból. 

Meglehetősen furcsának tűnhet, de van, aki a fagyöngy alatti csóktól is egyenesen irtózik. Nem újdonság, hogy a hagyomány szerint balszerencse megtagadni a fagyöngy alatti csókot, ám egy cyssanophobiában szenvedő személy mégis szívesebben kockáztatja a balsorsot, mivel ez az iszony a fagyöngy alatti csóktól való félelemre utal. Valójában persze a félelem kevésbé kapcsolódik a fagyöngyhöz, hiszen számukra sokkal inkább az okozza a problémát, hogy valakivel ilyen közeli kapcsolatba kerüljenek.

Nem kevésbé különös a famíliafóbia sem, amely elnevezés beszédes, és egyszerű kitalálni, hogy a családtagoktól és a rokonoktól való irtózásra, félelemre utal. Hiszen ugyan egész évben sikerült elkerülni őket, de amikor eljön a karácsony, megérkeznek a rokonok is. A famíliafóbia vonatkozhat a közeli családtagokra, például a testvérekre, vagy a távolabbi rokonokra is. Legyen szó igényes sógorokról, kínos nagybácsiról, vagy arról, hogy a zaklató szülők megérkezésekor újra védtelen gyereknek érzi magát az ember. Ez a félelem azonban konstanssá válva testi tünetekhez, és mentális betegségek kialakulásához is vezethet.

És ha valaki nem rettegne a Mikulástól, a fényektől vagy a rokonoktól, annak is rejtegethet ijesztő, vagy kellemetlen pillanatokat akár a mai nap, akár az ünnepek alatti időszak. Vannak olyanok, akiknek az ajándékokhoz köthető fóbiájuk van – ez a ghabhphobia. Ők olyan szorongással küzdő személyek, akik utálják a rájuk fordított figyelmet, ami azután irányul rájuk, miután ajándékot kaptak. Ez pedig sokszor még egy nem szorongó embert is zavarba hozhat, hiszen a bontogatás után elvárják tőlünk a meglepődést és az örömöt... Mindez érthetően elveheti az ajándékozás élvezetét és nagylelkűségét is, ám egyeseknek valóban nehéz perceket okozhat az eszeveszett bontogatás. 

(Borítókép: urbazon / Getty Images Hungary)