Megbűnhődhet a BBC a Diána hercegnével készített interjúért

GettyImages-618242606
2023.12.20. 05:51
Ismét jogi hercehurcába keveredett a BBC a korábban a csatorna egyik munkatársa, Martin Bashir által Diána hercegnével készített, azóta elhíresült Panorama-interjú kapcsán. A közeljövőben akár büntetőeljárás is indulhat ellenük, mivel különböző dokumentumokat rejthettek el, amelyek azt támasztanák alá, a BBC vezetése tudott arról, hogy Diána hercegnét megvezették.

A BBC egyik újságírója, Martin Bashir még 1995-ben készített interjút Diána hercegnével, ami világszenzációnak számított, mivel korábban senki nem beszélt olyan nyíltan az érzéseiről a királyi család tagjai közül, mint ő. A műsort 30 millióan nézték, így minden idők legnézettebb tévéműsorává vált Nagy-Britanniában, és ezt a rekordot azóta is tartja. A hercegné száját olyan súlyos kijelentések hagyták el a beszélgetés során, miszerint hárman voltak az akkor még herceg Károllyal kötött házasságukban. Utalva ezzel arra, hogy egykori férje megcsalta őt Kamilla királynéval, illetve beszélt arról is, hogy II. Erzsébet legidősebb fia alkalmatlan a trónra. 

Bár a hercegné pont azáltal tudta belopni magát a nép szívébe, hogy közvetlen volt, és egynek mutatta magát közülük, mégis sokakban merült fel a kérdés, hogy ez a kitárulkozás annak volt-e köszönhető, hogy elege lett a sok sérelemből, vagy rávezették őt arra, hogy meg kell nyílnia. Hogy a két verzió közül melyik volt fajsúlyosabb, azt máig vitatják.

Vilmos herceg korábbi elmondása szerint ugyanakkor ő a BBC-t okolja édesanyja haláláért, és már a csatorna is bocsánatot kért a hercegné testvérétől, illetve a királyi családtól a történtek miatt. A Panorama műsorban levetített interjú felborzolta a kedélyeket és nagy hatással volt a famíliára. Az akkor még 95 éves Erzsébet anyakirályné például direkt arra a hétre helyezte át csípőműtétjét, amikorra időzítették a megjelenést, hogy ha esetleg meghalna az operáció közben, akkor inkább róla szóljanak a hírek.

Az interjú kapcsán vizsgálatot is elrendeltek, mivel erős volt a gyanú, hogy Martin Bashir újságíró megtévesztette a hercegnét annak érdekében, hogy beszéljen. Lord Dyson, a Legfelsőbb Bíróság egykori bírája 2021-ben elmarasztaló jelentést tett közzé, és arra a következtetésre jutott, hogy a BBC eltitkolta Bashir álnok viselkedését, aki a hercegné bizonytalanságát kihasználva vette őt rá a beszélgetésre. A Panorama-interjú körül azonban máig nem halt el a botrány. A legújabb információk szerint pedig továbbra is vaj lehet a BBC füle mögött. 

A BBC tagad

Még 2020-ban derült ki, hogy Martin Bashir bankszámlakivonatokat hamisított annak érdekében, hogy elhitesse a hercegnével, a közvetlen környezetében néhányan pénzért cserébe kínálják fel ezüsttálcán a titkait. Emellett azt hazudta, poloskát raktak Vilmos herceg órájába, amin keresztül lehallgatják őt, így Diána bizalmatlanná vált mindenkivel szemben. Annak ellenére viszont, hogy az ügyben korábban már úgy határozott Lord Dyson bíró, hogy a Panorama-interjút készítő újságíró valóban etikátlanul járt el, a BBC felelőssége kapcsán van még mit vitatni. Úgy tudni, a csatorna már 100 ezer fontnyi közpénzt költött el egy jogi hercehurcára, hogy titokban tartsák a Martin Bashir újságíró Diána hercegnével készített interjújához kapcsolódó e-mailek ezreit.

Mint megírtuk, annak következtében lett komolyabb visszhangja az ügynek, hogy Andy Webb dokumentumfilm-készítő-újságíró nemrég azt állította, úgy véli, a BBC nem hozta nyilvánosságra az összes bizonyítékot. Az igazság feltárása érdekében az információszabadságra vonatkozó törvényre hivatkozva bekérte a BBC vezetői és információs irodája közötti összes e-mailt, amelyeket 2000 szeptembere és novembere között küldtek el. Ugyan az erre az időszakra vonatkozó iratokat nem kapta meg, eljuttattak hozzá egy 67 oldalas dossziét, amelyben 1995-ből és 1996-ból származó feljegyzések és jegyzőkönyvek voltak, amelyek részletesen ismertették a Bashir módszereivel kapcsolatos belső vizsgálatot. Ezzel együtt viszont fontos iratokat tartottak vissza, azzal magyarázva, hogy azért tették mindezt, mert Martin Bashir egészségügyi gondokkal küzd, így nem tudtak egyeztetni vele. Egy olyan feljegyzés viszont előkerült, amelyben azt állították, Diána hercegné testvére, Earl Spencer összejátszott Bashirrel, ám ezt a vádat ő határozottan tagadta.

A BBC már több mint két éve ellenáll Webb kérésének, azóta felbéreltek egy jogi csapatot is. Kezdetben azt állították, nincsenek a birtokukban további, az ügyben relevánsnak tekinthető levelezések, ám végül mégis ráakadtak 3200 e-mailre, amelyek nyilvánosságra hozatalát megtagadták. Arra hivatkoztak, irreleváns és jogilag védett információkat tartalmaznak – majd végül beleegyeztek abba, hogy 477 e-mailt eljuttatnak hozzá. A dokumentumfilmes ugyanakkor azt sérelmezi, hogy a BBC közpénzt kótyavetyélt el, illetve kérdésként megfogalmazódott benne, a nagy kiadások ellenére vajon miért szeretnék továbbra is titokban tartani a levelezéseket. Mint kiderült, az ügyben ugyanakkor történt előrelépés.

Büntetőeljárást jelenthet a megtévesztés

A Daily Mail legújabb információi szerint egy bíró arra utasította a BBC-t, hogy adjon át több ezer e-mailt, amelyekből fény derülhet arra, a csatorna vezetése tudott-e arról, Bashir milyen módszerrel vette rá az interjúra Diána hercegnét. Amennyiben bebizonyosodik, hogy tudtak a megtévesztésről, büntetőeljárás indulhat ellenük, amiért több ezer iratot rejtettek el a nyilvánosság elől, amelyekből egyértelművé válna, hogy benne volt a kezük a hercegné megvezetésében. Ahogy a brit információs hatóság, az Information Commissioner's Office (ICO) a napokban közölte, nyomozás indul annak a panasznak a kivizsgálására, miszerint a BBC megsértette az információszabadságról szóló 2000. évi törvényt (FOIA). Ha a csatorna valóban így tett, korlátlan összegű pénzbírsággal sújthatják őket. 

A panaszt Andy Webb nyújtotta be a brit információs hatósághoz, azt sérelmezve, hogy a csatorna megsértette az információszabadságról szóló 2000. évi törvény 77. szakaszát, ami bűncselekménynek minősíti, hogy nem lehet megváltoztatni, megsemmisíteni vagy épp elrejteni közérdekű információkat, hogy azáltal megakadályozzák azok nyilvánosságra hozását. A hatóság szóvivőjének nyilatkozata szerint Webb ügye a nyomozócsoporthoz került, akik áttekintik a benyújtott dokumentumokat. 

Régóta gyanítottam, hogy amit a BBC tett, az több, mint a bizalom elárulása. Most megtudhatjuk, hogy ez igaz-e

– közölte Andy Webb, míg a BBC szóvivője az alábbi nyilatkozatott tette az ügy kapcsán: 

Teljességgel elutasítjuk ezeket a vádakat, beleértve minden olyan felvetést is, amely szerint a BBC törvénytelenül járt el. Többször jeleztük Webb úrnak, hogy Martin Bashir jelentős egészségügyi problémái miatt 2020-ban nem tudtunk dokumentumokat nyilvánosságra hozni, mivel nem tudtunk vele konzultálni az érdemi kérdésekben

– jelentették ki, hozzátéve, tudják, hogy hibát követtek el.