18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Hugh Hefner utolsó felesége kitálalt a Playboy-villa sötét világáról

GettyImages-457877406
2024.01.28. 09:02
Január 23-án memoárt adott ki Hugh Hefner harmadik felesége, Crystal Hefner, akivel egészen a haláláig alkotott egy párt. A kötetben a villabeli élete mellett többek között kitálalt a Playboy atyjának fura szokásairól, illetve arról, mit követeltek meg a kastély lakóitól.

Crystal Hefner – aki Crystal Harris néven látta meg a napvilágot – még 21 éves korában, 2008-ban találkozott először Hugh Hefnerrel, aki az első együtt töltött éjszakát követően meghívta őt, hogy költözzön a Playboy-villába. A kapcsolatuk nem volt felhőtlen, mivel a fiatal lány egy rövid időre elmenekült, és összejött dr. Phil amerikai tévés fiával, Jordan McGraw-val. Végül azonban újra Hefnernél kötött ki, aki 2012-ben feleségül vette őt, így ő lett a harmadik neje – bár állítása szerint sosem kérte meg a kezét, illetve nem is egyezett bele a házasságba, csak ajándékba adott neki egy gyűrűt. A húszas évei nagy részét a kastélyban töltötte, amiért cserébe örökké tartó hűséggel, feltétel nélküli szeretettel, valamint a testével és a szabad akaratával kellett fizetnie.

A 91 éves Hefner 2017-ben bekövetkezett haláláig együtt voltak, ám az özvegy január 23-án megjelent, Only Say Good Things: Surviving Playboy and Finding Myself című memoárja szerint nem volt aranyélet a villa falai között. Ahogy a kötet kapcsán kifejtette, a címét az ihlette, hogy volt férje a halála előtt közölte vele, csak jót mondjon majd a róla, ezt az ígéretét azonban meg kellett szegnie, hogy a mérgező környezetet maga mögött hagyva fel tudjon épülni. Mint kiemelte, úgy érzi, a Playboy-kastélyban eltöltött évei alatt mintha kimosták volna az agyát, mivel sosem volt szerelmes Hefnerbe, akit ráadásul narcisztikusként írt le:

Úgy szerettem ezt az öregembert, ahogy az idősebbeket szokás szeretni.

Ahogy Crystal Hefner a kötetben írja, a Playboy-villába való beköltözését megelőzően is több nehézséggel kellet már szembenéznie. Apja, Ray Harris 12 éves korában elvesztette a harcot a rákkal szemben. Ő pedig évekkel később abortuszon esett át, miután középiskolás szerelme teherbe ejtette, majd egy másik párja miatt kezdett önpusztításba, aki kábítószert és sok pornót fogyasztott, illetve ivott is. Egyetemi éveire benőtt a feje lágya, pszichológia szakon tanult egy San Diegó-i oktatási intézményben, amit végül a villába való beköltözés miatt hagyott ott, és azóta sem fejezte be tanulmányait. Elmondása szerint az élet a kastélyban nem volt egy tündérmese, amivel mindenki tisztában volt, aki ott lakott.

Mielőtt ő lett a Playboy-császár első számú barátnője, Holly Madison töltötte be ezt a szerepet, akinek – állítása szerint – még az árnyékától is félt, mivel zavaros körülmények között távozott. Mint megfogalmazta, a Girls Next Door sorozatban gyakran próbálták meg őket összeugrasztani a producerek, ám valós feszültség nem volt köztük. A széria kapcsán emellett kiemelte, míg Hefner a hatodik évadért epizódonként 400 ezer dollárt zsebelt be, addig ő semmit nem kapott érte. A Marrying Hef tévés műsorért összesen 2500 dollárt fizette ki neki, néhai férje viszont 800 ezer dollárt kaszált. 

A könyvben azt írja, mindemellett számos egészségügyi kockázattal is járt, hogy éveken át a kastélyban élt, mivel a villa szó szerint megbetegítette őt. 

Nemcsak Lyme-kórom volt, hanem mellimplantátum okozta betegségem is, illetve a vérképem és a tüneteim is mérgező penészgombákra utaltak

– fejtette ki, utalva arra, hogy a Playboy-villa szellőzőnyílásaiban feketepenész volt – holott Hefner mindig ragaszkodott ahhoz, hogy a kastély jobb hely, mint bárhol a külvilágban lenni. 

Kimondatlan szabályok

Ahogy a memoárban részletezi, a Hefnerrel együtt élő lányoknak számos íratlan szabálynak kellett megfelelniük, köztük például állandóan imádatot kellett kifejezniük a férfi iránt, ami a legfontosabb feladatuk volt. A második kikötés a plasztikai műtétekre vonatkozott, amelyeknek alá kellett vetniük magukat, neki például a mellműtét mellett volt orrműtétje és zsírleszívása is. Mint hozzátette, világossá tették számára, hogy meg kell tennie, ha a villában akar maradni. Hefner némi juttatást, heti ezer dollárt is adott „barátnőinek”, akiknek ügyelniük kellett arra, hogy a legjobb formájukat hozzák. Nem lehetett francia manikűrjük, csak valamilyen természetes színnel lakkoztathatták ki a körmüket, illetve a férfi azt is megjegyezte, ha lenőtt a hajuk. Mint írta, egészen a fejbőréig ki kellett szőkíttetnie a haját, hogy ne látszódjon az eredeti, barna hajszíne. Állítása szerint akkor még azt hitte, Hefner kérései normálisak, mivel ezáltal tűnnek majd még gyönyörűbbnek a szemében. 

Hefner ráadásul képes volt zsaroláshoz is folyamodni, hogy megőrizze a villa titkait, így amikor egy férfi magát álcázva felvette, amint Crystal Hefner bevallja, milyen rossz az élet a kastélyban, 15 ezer dollárt fizetett az illetőnek, hogy megsemmisítse a felvételt. A videón egyébként még finoman is fogalmazott, mivel ma már úgy tartja, egy börtönnel ért fel a villa. Autóval csak rövid ügyintézés céljából hagyhatták el azt, éjszaka pedig kijárási tilalom volt érvényben. A kötet szerint egyik összeveszésüket követően a fiatal lány a kapu felé rohant, de Hefner nem hagyta, hogy elmenjen, fogolyként tartották ott – ekkor menekült dr. Phil tévés fiának a karjaiba, majd pénz és lehetőségek hiányában újra a Playboy-villa ajtaján kopogtatott. 

Függőséggel küzdött

A könyv szerint – ahogy arról már korábban több másik Playboy-lány is beszámolt – Hugh Hefner a kábítószer- mellett gyógyszerfüggőséggel is küzdött. Tucatjával írták fel neki a fájdalomcsillapítókat, amivel a kastélyban mindenki tisztában volt, csak sosem beszéltek róla. Ahogy a memoárban megfogalmazta, bár Hefner opiátfüggő volt, ez a világ nagy része előtt titokban maradt. Sőt, ők is csak később tudták meg, hogy valójában mennyi fájdalomcsillapítót szedett – amit eredetileg a hátfájására kapott –, amikor már a filmezéssel töltött esték alatt is folyton elaludt, így ellenőrizték a készleteit.

Mint kiemelte, Hefner saját maga is szeretett filmeket készíteni, a hálószobájának falán lyukak voltak megfigyelhetőek, ezeken keresztül rögzítették, mi történik a helyiségben. Egy fekete könyvet vezetett, amelybe azon nők nevét írta le, akik a szobájában jártak. A volt Playboy-lány a memoárban hozzátette, kérdőre vonta néhai férjét a videófelvételekkel kapcsolatban, mire válaszként azt kapta: „Régebben sok filmet rögzítettem. VHS-t. Több órányi videóm volt, sok száz szexvideó”. Ekkor megkérdezte tőle, a másik fél is tudott-e arról, hogy videóra veszi őt, mire Hefner azt felelte: „Az én hálószobám. Az én házam”. A könyv szerint ugyanakkor a férfi végül a Pamela Andersont és Tommy Lee-t érintő botrány miatt félelmében megsemmisítette a felvételeket, mivel a vad orgiákat tartalmazó videókon A-listás hírességek szerepeltek, továbbá politikusok és cégvezetők, akik közül néhányan házasok voltak már. 

Öt lány lebzselt körülötte

Crystal Hefner állítása szerint volt férje a Viagra rabja volt, és csak a pirulákat beszedve volt hajlandó szexelni – amit egykori neje személytelennek írt le –, ráadásul óvszer nélkül. Gyakran tartott orgiákat, és azt szerette, ha legalább öt nő van egyszerre a hálószobájában. Ahogy Crystal Hefner a könyvben megfogalmazta, megkönnyebbülés volt számára más nőket toborozni, hogy ne ő legyen az egyetlen, akinek le kell feküdnie vele. Mint írta, miután az ikrek, Kristina és Karissa Shannon elmentek, az ő feladata volt, hogy új lányokat találjon – szinte csak ebből a célból hagyták el a házat –, míg máskor Hefner választott. Mint írja, akadtak olyan lányok, akik epekedve várták, hogy kiválasszák őket. Bár szíve szerint inkább lebeszélte volna őket erről, de abban bízott, hogy felnőttek, így saját maguknak kell vállalniuk a felelősséget, ha belevágnak.

Semmi szexi nem volt benne. Ez nem a szeretkezésről szólt. A hatalomról, az irányításról és a befolyásról volt szó. Egy előadás volt, aminek egy részében szerepet vállaltam 

– írta, kiemelve: „Amber és én úgy tettünk, mint a nők minden pornófilmben. Este az volt a dolgunk, hogy Hugh Hefner úgy érezze, ő a férfi. Ez az ő fantáziája volt, és a mi dolgunk volt, hogy megerősítsük abban, ez minden, amire valaha vágytunk vagy szükségünk volt, hogy ez a mi fantáziánk is, hogy minden nő erről képzeleg”.

Emellett azt is kijelentette, a férfi kifejezetten rossz volt az ágyban, nem ismerte az intimitást, csókról pedig szó sem lehetett – első szeretkezésük közben például értetlenül bámulta a mennyezeti tükröt. Ahogy megfogalmazta, Hefner egész életében egy percet sem szánt arra, hogy rájöjjön, hogyan járhat valaki más kedvében, ami abban nyilvánult meg, hogy nem értett a szexhez. Pontosabban úgy fogalmazott, hogy néhány tini jobban teljesített, mint ő, ám senki nem mert neki szólni erről. Crystal Hefner a könyvben kijelentette, néhai férje az egybekelésük után is igényelte, hogy a szex csoportos tevékenység legyen. Kiemelve, csak néhányszor próbált meg romantikusan viselkedni vele, ami kínos helyzeteket szült, mert nem tudta, hogyan csinálja. Amikor Hefner a Playboy-lányokkal egy limuzinban utazott, mindig hozott magával egy eldobható fényképezőgépet, és azt várta el tőlük, hogy villantsák meg a mellüket, húzzák fel a szoknyájukat és mutassanak meg mindent, amit sokan meg is tettek – a kastély padlásán több ezer efféle fotóra bukkantak. 

A memoár szerint az együttlétek során a szexjátékok is előkerültek, amelyek csak a show részét képezték. Hefner viszont olykor lelökte magáról a lányokat, utalva arra, hogy inkább „egyedül fogja befejezni a munkát”. A szex alatt babaolajat használtak, és Madonna Dress You Up dalát hallgatták. Az olaj ugyanakkor nem várt egészségügyi következményekkel járt, mivel mindannyian hüvelyi fertőzést kaptak tőle. Bár próbálták elmagyarázni neki, elengedte a füle mellett, és inkább fizetett egy orvosnak, hogy ellátogasson a villába, és adjon nekik antibiotikumot.

Az utolsó szavai

Mint ismert, Hugh Hefner 2017. szeptember 27-én, 91 éves korában halt meg vérmérgezés következtében. Halálának pontos körülményeiről volt neje is beszámolt a memoárjában, kifejtve: 

Agresszív E. coli-fertőzést diagnosztizáltak nála, amely nagyon ellenálló volt az antibiotikumokkal szemben, és nehezen volt kezelhető

– írta, hozzátéve, ott volt mellette a halálos ágyán, és fogta a kezét, amíg intravénásan adták be neki az antibiotikumot, ekkor hangzottak el az utolsó szavai is: 

Jól vagyok.

Ahogy a könyvben olvasható, Crystal Hefner jövőbeni tervei között szerepel, hogy találjon magának egy megfelelő társat, akivel családot alapíthatnak, végleg eltörölve a Hefner vezetéknevet a nevéből, mivel a múltja ezen részével örökre végzett. 

(Borítókép: Hugh Hefner és Crystal Hefner 2014. október 25-én. Fotó: Charley Gallay / Getty Images)