James Blunt: A politikusok szigetelnek el minket egymástól

James Blunt már-már hazajáró vendégnek számít Magyarországon, ugyanis korábban háromszor is koncertezett nálunk. Legelőször 2008-ban, majd 2014-ben és 2018-ban lépett fel Budapesten. 2020-ban szintén szórakoztatta volna a magyar közönséget, ám a Papp László Budapest Sportarénába szervezett esemény a koronavírus-járvány következtében elmaradt, a koncertet végül nem is pótolták be. A brit énekes 2022-ben a VeszprémFesten zenélhetett utoljára a hazai rajongóknak. A március 5-én az MVM Dome-ban megrendezett, negyedik budapesti fellépése pedig egy novemberig tartó turné részét képezi, amely a Who We Used To Be című, 2023-ban megjelent lemezét mutatja be.

Blunt a You're Beautiful című dalával robbant be anno 2005-ben a köztudatba, ami az első lemezén kapott helyet. A Back to Bedlam nevezetű albumot további hat követte, legutóbb a Who We Used to Be, amely igen komoly témákat feszeget az apaságtól kezdve a veszteség feldolgozásán át a párkapcsolati anomáliákig. A két héttel ezelőtt 50. születésnapját betöltő énekessel a budapesti koncert előtt az Index is interjút készíthetett, amely során arról beszélt:

• hogyan hat a zenei ízlésére, hogy Ibizára költözött, 
• a katonaságban töltött évek miképp formálták a humorát,
• mit gondol az Ukrajnában és Izraelben lévő háborús helyzetről,
• miből táplálkozik, ha dalszerzésről van szó. 

Örül, hogy újra Budapesten lehet?

Nagyon is, lenyűgöző város, tényleg izgalommal tölt el. 

A napokban töltötte be az 50. életévét, mennyire meghatározó ez az ön számára? 

Ezt sokan kérdezik tőlem, és talán ez az egyik legnagyobb hátránya a szakmámnak, hogy akárhányszor megemlítenek, emlékeztetniük kell arra a számra is, ami hozzám köthető. Úgy gondolom, jobban nézek ki a koromnál, és egyáltalán nem stresszel, hogy hány éves vagyok. Fiatalos munkát végzünk, sokat szórakozunk, egy lakóbuszban töltöm az időm nagy részét többünkkel egyetemben, együtt járjuk a világot. A számok iránt érzett megszállottság számomra nem tűnik túl relevánsnak, vagy csak túl éretlen vagyok ahhoz, hogy emiatt aggódjak. 

A legutóbbi albuma tavaly jelent meg, amelyen énekelt többek között az apaságról és a veszteségről. A dalokon érződött, hogy az egész lelkét beletette, és még inkább megmutatta a belső világot. 

Így van, a való életről írok dalokat, és mindarról, ami körülöttem történik. Egy fiatal ember vagyok, akinek fiatal családja van, és olyan zenéket szerzek, amelyek a gyerekeimnek szólnak, mert végső soron ők azok, akikről gondoskodnom kell. Régebben magamról is írtam dalokat, amikor még én álltam a saját univerzumom középpontjában, és hajtott az ambíció, hogy valaki lehessen belőlem. Jelenleg viszont főleg a gyerekeimről írok, az édesapámról, aki öregszik, így róla is gondoskodnom kell. Nem éneklek a lányról, aki elhaladt mellettem a metrón, de az All the Love I Ever Neededben arról igen, hogy van egy nő, aki elég bátor volt ahhoz, hogy hozzám jöjjön feleségül. Ezek valósághű dalok igaz személyekről, de abban talán igaza van, hogy ezek a szerzemények már főleg a felnőttkort helyezik kontextusba, mintsem azt, hogy valaki csak buzgón magáról írjon dalokat. 

Melyik dal a legkedvesebb önnek az albumról?

Mindegyiknek teljesen különböző jelentése van a számomra. A Saving a Life a kedvencem a lemezről, nagyon megrendítő, olyasvalakikről szól, akik küzdenek az életben, és én – mint a barátjuk – sehogy nem tudok segíteni rajtuk. A The Girl That Never Was egy fájdalmas dal a családalapítás magasságairól és mélységeiről, a Dark Thought pedig régi barátomról, Carrie Fisherről szól. Sok időbe telt, mire megírtam. 

Mi tud inspirációt adni az alkotáshoz jelenleg?

Az emberek körülöttem, a barátaim, a családom. Életünk során barátokat szerzünk és vesztünk el, olykor jól cselekszünk, vagy éppen rosszul, így mindig van miért ünnepelni és gyászolni – meg minden, ami a kettő között van. 

A családjával már egy ideje Ibizán élnek, milyen hatással van az életére az ottani kultúra? 

Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy nem csak egy helyet hívhatok az otthonomnak, mivel sokat mozgok. Az igazi otthonom egyébként a turnébuszom, amit 16 férfival osztok meg. Nem a legfényűzőbb helyek egyike a mindennapi élethez. A nyarakat rendszerint Ibizán töltjük, aztán télen felmegyünk a hegyekbe. Abban a korban élünk, amikor mindenki kénye-kedve szerint kiválaszthatja, hol szeretne élni. Az pedig különösen nagy örömmel tölt el, hogy egy olyan szigeten élhetek, mint Ibiza. A spanyolok nagyon nyitott és vendégszerető emberek. 

Zeneileg is hatással van önre Ibiza?

Teljes mértékben. Először azért utaztam oda, mert imádom az éjszakai klubokat, aminek aztán az lett a vége, hogy én is építettem egy klubot a kertem végébe. A jelenlegi dalaimban pedig már visszaköszön, hallható az ottani zenei stílus. 

Az már köztudott, hogy sokszor öniróniával és humorral operál. Ez minek köszönhető?

Azt hiszem, a katonaságnak. Sok évvel ezelőtt, amikor katonaként szolgáltam, így kommunikáltunk egymással a többiekkel. A seregben durva vagy azokkal az emberekkel, akiket szeretsz, sőt még azt megelőzően, a bentlakásos iskolában is. Aztán amikor belevágtam a zeneiparba, azt tapasztaltam, hogy mindenki borzalmasan bánik a másikkal, ahogy általánosságban a közösségi médiában is így viselkednek egymással az emberek. Ami engem illet, számomra ez visszavezethető arra, hogy talán sokan szeretetből csinálják, mások pedig nem, úgyhogy teljesen komfortosnak érzem, amikor kissé bolondnak, szórakozottnak állítom be magam – ezáltal pedig olykor másokat is. 

Legalább annyira fontos egy előadó számára, hogy ne csak tehetséges, hanem hiteles is legyen?

Egyértelműen. Ezt a saját dalaimon is tapasztalom. Amikor próbálok rocksztárként viselkedni, egy olyan előadót utánozva, akit csodálok, az a dal nem fog közönséget vonzani, mivel tudják, hogy az nem én vagyok. Azonban ha úgy írok egy dalt, hogy nem gondolok a közönségre, csak saját magamra, azáltal teljesedem ki. Amikor belenézek a tükörbe, szembesülök magammal, és arról tudok írni, amit őszintén érzek, ezekhez a dalokhoz pedig már tudnak kapcsolódni az emberek, mert saját magukat is hallják bennük.

A jelenlegi turnéja novemberig fog tartani, mennyire kíséri figyelemmel a világ történéseit, amikor éppen úton van? 

Nagyon is. Sok dolog van, ami ránk is közvetlen hatással van. Legyen szó akár a pandémiáról, ami mindnyájunknak gátat szabott. Az egyik kedvenc hely, ahol játszani szoktam, Libanon, de a jelenlegi körülmények között nem mehetünk oda. Ahogy az is sokszor eszembe jut, hogy a politika, a politikusok szörnyű éhséget éreznek a hatalom iránt, ami a legtöbbünknek nem adatott meg. Csak egy boldog életet akarunk, és azt, hogy a szomszédunk is így élhessen. A politikusok viszont nagyobb területre, hatalomra és kontrollra vágynak, ami elszigetel minket egymástól, és azt az üzenetet hordozza magában, hogy tartanunk kell a különbözőségeinktől, a szomszédainktól és azoktól az emberektől, akiknek más a bőrszínük, a vallásuk, a nemük vagy épp a nemi identitásuk. Pont azt szeretem a munkámban, hogy miközben járom a világot, ugyanazokat a dalokat éneklem el angolul rengeteg embernek, idegenek előtt, akik csak úgy összegyűltek, ami elképesztően ritka, mióta a közösségi média és a politika elszeparál minket. Idegenként jönnek oda, majd egymás mellett állva ugyanazokkal az emberi érzelmekkel kapcsolódnak a dalokhoz, mint én vagy akárki más, legyen brit vagy sem. Ez az, ami igazán varázslatos, és csak arra tud emlékeztetni, mennyire szerencsés vagyok, hogy olyan munkám lehet, ami összehozza az embereket, és ami azt is felfedi, hogy a világ megosztottsága inkább kreált, mintsem valóságos.

Korábban említette, hogy évekig katonaként szolgált. Hogyan érinti a jelenlegi háborús helyzet Ukrajnában és Izraelben?

Egészen pusztító, általában kapzsi, hataloméhes férfiak állnak a dolog középpontjában. Szerintem akár még az is jobb lenne, ha ön lenne felelős pozícióban helyettük. Bárki más jobb választás lenne. 

Ha küldhetne egy üzenetet az előbb említett országok polgárainak, mi lenne az? 

Úgy gondolom, talán mindenre igaz az, hogy ismernünk kell mindkét oldalt, gyakran pedig a középutat kell választani. Remélem, hogy a jövőben csak olyan vezetőket választunk, akik inkább jó emberek kívánnak lenni, nem pedig a hatalomra szomjaznak. 

(Borítókép: James Blunt az MVM Dome-ban megrendezett koncertjén 2024. február 5-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)