Letöltendő börtön várhat Herczeg Zoltánra, és még milliókat kellene fizetnie
További FOMO cikkek
- Matthew Perry halála után Matt LeBlancért aggódnak a barátai
- Harvey Weinsteint sürgősen kórházba kellett szállítani
- Egészségüket kockáztatják a nők, akik műkörmöshöz járnak?
- Visszahívták a forgalomból a Harry Potter-filmek kardjának másolatát, mert sérti a japán fegyvertörvényt
- Van, hogy naponta többször lelotyózza papagája a 89 éves Judi Denchet
Mintegy két héttel ezelőtt vádat emelt Herczeg Zoltán divattervező ellen a Fővárosi Főügyészség. Ahogy arról az Index beszámolt, két év után kábítószer birtoklása miatt indítványoz börtönbüntetést a divattervező ellen a vádhatóság.
Most Herczeg Zoltán egy Facebook-bejegyzésben közölte, hogy kézhez kapta a vádiratot.
Ma megérkezett a hivatalos vádemelés az ügyészségről, melyben 2 ÉV 8 HÓNAP LETÖLTENDŐ BÖRTÖNBÜNTETÉST, illetve 3 évre a közügyektől való eltiltást indítványoznak rám
– fogalmazott a divattervező, hozzátéve, hogy a bűnügyi költségeket is neki kell majd állnia, ami már most hárommillió forint felé rúg.
Korábban az Index megkeresésére Rab Ferenc, az ügyészség szóvivője közölte, hogy a divattervezővel kábítószer birtoklásának bűntette miatt, míg az ügy elsőrendű vádlottjával, egy 61 éves férfival szemben kábítószer-kereskedelem miatt végrehajtandó börtönbüntetést indítványoz az ügyészség.
A vádirat lényege szerint egy 61 éves budapesti férfi 2022 tavaszától kezdve több alkalommal marihuánát adott el barátjának, az ügy másik vádlottjának. 2022. október 21-én az eladó 91 gramm marihuánát értékesített társának 350 ezer forintért. Az összesen átadott kábítószer mennyisége meghaladja a csekély mennyiség felső határát, azonban nem éri el a jelentős mennyiség alsó határát. A 61 éves férfi csekély mennyiségben maga is fogyasztott marihuánát és kokaint.
Amint arról korábban az Index is beszámolt, 2022. október 21-én letartóztatták Herczeg Zoltán ismert divattervezőt, miután kábítószergyanús anyagot találtak a lakásán. A divattervező a kihallgatásakor a drogfogyasztást ugyan elismerte, azonban tagadta, hogy terjesztette is volna a szert.
Decemberben szabadlábra helyezéséért, valamint enyhébb kényszerintézkedésért nyújtott be fellebbezést, amelyet a bíróság elutasított, így a karácsonyt is a rácsok mögött töltötte. Ügyét 2023 februárjában újratárgyalták. A nyomozó hatóság kezdeményezésére a Fővárosi Főügyészség indítványozta Herczeg Zoltán letartóztatásának meghosszabbítását április 23-ig, majd házi őrizetbe került.
Idén januárban egy interjúban közölte, hogy a jövőben felhagy a divattervezéssel, és lakásfelújításokkal és a fenntarthatóság, a klímavédelem népszerűsítésével kíván foglalkozni.