Néhány ezres belépővel indult, Pumped Gabó táncolta halhatatlanná a Soundot

2024.07.05. 06:10
Ha Zamárdi és nyár, akkor Balaton Sound – szerdán ismét elstartolt a népszerű elektronikus zenei fesztivál. Az első nap James Hype csapott oda a lemezlejátszóknak, csütörtökön pedig Paul Kalkbrenner szolgáltatta az ütemet a napi lépésszám begyűjtéséhez – míg a folytatásban többek között Marshmello és Timmy Trumpet is felborzolja majd a Balaton állóvizét. A héten a magyar tenger partján így garantált az őrült partihangulat, mai kvízünkben pedig a tegnap esti buliból ébredezők mellett az otthon maradók is tesztelhetik fesztiváltudásukat.

Idén is temérdek világhírű előadóval kényezteti el látogatóit a Balaton Sound, amely évek óta a magyar tenger legnagyobb zenei fesztiválja. A márka erejét jól mutatja, hogy még az is tudja, miről van szó, akitől a bulizás és az elektronikus zene is meglehetősen távol áll, hiszen ki ne emlékezne Pumped Gabó táncára – amelyet az Index tett közzé, és azokra az évekre, amikor a legtöbb fesztiválozó sárban tocsogva is végigtaposta a hetet, vagy éppen a fellépésre, amely alatt még a föld is megmozdult

Ezek közül akár még az összes megtörténhet idén is, legalábbis az erős szerdai nyitányból kiindulva, amelyen a hazánkban még sosem játszó James Hype pörgette fel a tömeget, olyannyira, hogy lehet az ikonikus óriáskereket már el sem kellett indítani. Az első este helyszíni beszámolója ide kattintva olvasható. 

A fesztiválról mendemondákat vélhetően mindenki hallott már, azt azonban csak kevesen tudják, honnan indult az elektronikus zenei fesztivál, hogyan nézett ki a kezdeti években a Balaton-part legnagyobb bulija, ahogyan azt sem feltétlen, hogy a magyar zenekarok közül melyiknek volt lehetősége még színpadra lépni, a szépen lassan minden fellépőt DJ-re cserélő fesztiválon. 

Mai kvízünkben ezeknek is utánajárhat, így nemcsak Paul Kalkbrenner, Timmy Trumpet vagy Marshmello csap nagy bulit Zamárdiban, de az ön otthonába is beköszönthet a partihangulat! Kitöltésre fel!