Gwyneth Paltrow azon aggódik, hogy gyerekei szorongani fognak

2024.07.21. 11:58
A Chris Martinnal való házasságából származó Apple és Moses már nagykorú, így a színésznő anyai karrierje lassan véget ér. De így is van, ami miatt aggódik.

Gwyneth Paltrow egyik új Insta-fotója – amelyen 20 éves lánya, Apple és 18 éves fia, Moses szerepel vele együtt – sokaknál „kiütötte a cukiságmérőt”. A gyerekek ugyanúgy hasonlítanak anyjukra, mint apjukra, a Coldplay frontemberére, Chris Martinra. Paltrow és Martin 2003-ban házasodtak össze, majd 2014-ben elváltak, amit a színésznő „tudatos szétválásnak" nevezett.

A színésznő a megosztással egy időben a rajongói kérdésekre válaszolva elmondta: csodálja és szereti a gyerekeiben, hogy nagyon jól ismerik önmagukat,  viszont tart attól, hogy ők is szorongóak lesznek, mint generációjuk több tagja.

A Daily Mailben olvashatjuk, hogy Moses májusban fejezte be a középiskolát, és ősztől a Rhode Island-i Brown Egyetemre fog járni. Paltrow ennek apropóján azt is megosztotta a nyilvánossággal, egyre jobban foglalkoztatja, hogy véget ér az eddigi életét kitöltő anyai szerep, hiszen a gyerekek felnőttek.

Eddig a válás ellenére elég harmonikusan nevelték Martinnal a gyerekeket, de ennek most vége szakad, hiszen egy 20 és egy 18 éves fiatal felnőttről van szó. Viszont egészen mostanáig mind a ketten próbálták a gyerekeket megóvni a válás traumájától, mert Paltrow szerint nem is maga a szeparáció a baj, hanem az utána meglévő vagy meg nem lévő kapcsolat, a szülők viszálykodása. Ez az, ami igazán rossz hatással van a gyerekekre, nem a különköltözés.