Egy nap alatt ketten is történelmet írtak
További FOMO cikkek
- A vidéki élet olyan kihívásokat gördített Árpa Attiláék elé, amilyenekre maguk sem számítottak
- Bódi Guszti Thaiföldről bejelentkezve köszönte meg, hogy díjat kapott Orbán Viktortól
- Delhusa Gjon megmagyarázta, hogy honnan szerzett rendőrségi igazolványt
- Váratlanul elkezdtek prédákra vadászni a mókusok
- Újabb hírek érkeztek Károly király állapotáról, folytatják a kezelését
Hosszú napnak ígérkezett a kaliforniai Anaheimben a Disney által augusztus 9. és 11. között megrendezett D23 esemény utolsó napja, amelyen további programokon vehettek részt az érdeklődők. Mint ismert, a rendezvényt – amelyen 2022 után idén is a helyszínről tudósíthatott az Index – a Disney-fanoknak szervezik, akik hosszú évek óta, generációkon átívelve rajonganak a Walt Disney által megteremtett mesevilágért. A D23 zárónapján többek között olyan előadások között lehetett válogatni, mint például Donald kacsa eredeti hangjával vagy épp korábbi Disney-legendákkal, köztük Don Hahn Golden Globe-díjas producerrel való csevegés – utóbbival tavaly készítettünk interjút, amelyet ide kattintva tud elolvasni.
A sajtó két egyéb programon is részt vehetett, előbb a Disney Experiences fejével, Josh D’Amaróval és a világ számos pontján megtalálható Disneylandekkel foglalkozó kollégáival lehetett meghallgatni egy beszélgetést, amelynek gerincét az eseménysorozat második napján bejelentett attrakciók jelentették – valamivel bővebben kifejtve. A második programon ugyanakkor a sajtó által korábban feltett kérdésekre válaszolt a The Walt Disney Company vezérigazgató-helyettese, Alan Bergman, a Lucasfilm elnöke, Kathleen Kennedy, a Marvel Studios elnöke, Kevin Feige, a Walt Disney Animation Studios kreatívigazgatója, Jennifer Lee és a Pixar kreatívigazgatója, Pete Docter.
Az előadás során többek között arról kérdezték Bergmant, hogyan tudják megtalálni a tökéletes egyensúlyt abban, hogy elegendő filmet dobjanak piacra minden évben. Mint kiemelte, Bob Iger, a The Walt Disney Company vezérigazgatója jó döntést hozott azzal, hogy több filmstúdiót is beleolvasztott a cégbe, köztük a Marvelt és a Pixart, így jelenleg összesen hét filmstúdiót tudhatnak magukénak. Hozzátette, amennyiben azt veszi figyelembe, milyen színes lett így a vállalat felhozatala, könnyen megállapítható, hogy a legeredetibb történetekkel dolgoznak, és az említett stúdiók megkaparintása kifizetődő üzletnek bizonyult – példaként említve a Marvel-filmeket.
Ha a mennyiséget nézzük, a Marvel évi három tartalmat gyárt, a Lucasfilm egyet vagy kettőt, a Disney és a 20th Century Fox hármat-négyet, míg a Searchlight Pictures öt kisebb költségvetésű filmet. Megőriztük ezeknek a márkáknak az erősségét, de hozzá kell tennem, hogy mindez semmit nem ér a tehetséges emberek nélkül, akik ott dolgoznak
– mondta, megjegyezve, stratégiailag minden évre lebontják, hogy az esztendők mely szakaszában milyen produkciókkal akarnak előrukkolni. Kiemelve, a nyár végén például egy Marvel-filmmel készülnek, majd júniusban egy Pixarral, novemberben pedig egy Disney-alkotással.
Mindemellett a Pixar kreatívigazgatója, Pete Docter is beszámolt az Agymanók második részét ért siker kapcsán, miután a produkció a legsikeresebb animációs filmmé vált, elérve a több mint egymilliárd dolláros bevételt. Elmondása szerint minden filmjüket egy jó adag kutatómunka előzi meg, ami inspirálja őket a forgatókönyvírás tekintetében is. Bár azt egy rejtélynek tartja, hogy miért lett ekkora siker az Agymanók 2., valószínűnek gondolja, hogy az első rész sikerült annyira jól, hogy az emberek kíváncsiak voltak a másodikra is.
Valamilyen gátat áttörhettünk Szorongással. A világ tele van szorongással, amit ugyan rossz kimondani, de pontosan ezt lovagoltuk meg. Próbáltuk elmagyarázni, megérteni, és egy olyan eszközt az emberek kezébe adni, amely segít nekik abban, hogy beszélni is tudjanak róla egy szórakoztatóbb formában. De azon faktor mellett sem szabad elmenni, hogy a karakterek is fantasztikusak
– mondta, megemlítve, ezt a hullámot meglovagolva készítették el a film spin-offját, a Dream Productionst, amelynek első epizódjából az fog kiderülni, hogy a produkció főszereplője, az Agymanókból is ismert Riley álmai hogyan képződnek éjszakánként.
Újabb karakterek a tarsolyban
Mint azt a Lucasfilm elnöke, Kathleen Kennedy A Mandalóriból készülő film, A Mandalóri és Grogu kapcsán kifejtette, a sorozat elkészülte után kezdtek el gondolkodni azon, hogy mit kezdjenek a Star Wars-univerzummal. Hozzátette, eredetileg az volt a tervük, hogy egy szériához készítenek két, három, négy évadot, majd visszatérnek a filmekhez. Elmondása szerint izgalmasnak tartja a jövőre nézve, hogy csak úgy ugrálni tudnak a platformok között, és szabadon készíthetnek sorozatból filmet és fordítva. Ahogy megemlítette, a Zsivány Egyes – Egy Star Wars-történet című filmből például sorozatot készítenek, ami A Mandalórival ellentétes eljárás lesz, és valószínűleg a nézők is másképp fogják fogadni.
Míg a Marvel Studios elnöke, Kevin Feige arról beszélt, kezdetben többnyire a szerzői jogok döntötték el, hogy mely sztorikkal és karakterekkel foglalkoznak, ám mivel már mindnek a birtokában vannak, főleg attól függ, hogy milyen filmet készítenek, hogy épp mihez van kedvük. Mint mondta, a Marvel kapcsán pedig a nézőkben már kialakult egy olyan kép, hogy életszakaszuktól függően tudják, épp mely produkció a számukra megfelelő.
Ez teszi lehetővé számunkra, hogy mindenféle történetet elmeséljünk, ami csodás. A Deadpool és Wolverine miatt az emberek megint kezdenek érdeklődni a mutánsok iránt, illetve érkezik az új A fantasztikus négyes is. Ezek a karakterek a Marvelnél töltött 24 és a Disney-nél lehúzott több mint 15 évem során nem álltak mindig rendelkezésre, de már igen, így elmesélhetjük a történetüket
– jelentette ki, hozzátéve, több karakterrel is szeretnének foglalkozni a jövőben.
Legendákat avattak
A D23 utolsó napjának záróprogramját jelentette a Honda Centerben tartott Disney Legends-díj-átadó, amelyen összesen 14 személyt jutalmazott meg a világcég a munkássága kapcsán. Közéjük tartozott Colleen Atwood, Angela Bassett, Martha Blanding, James L. Brooks, James Cameron, Jamie Lee Curtis, Miley Cyrus, Steve Ditko, Harrison Ford, Mark Henn, Frank Oz, Kelly Ripa, Joe Rohde és John Williams. 37 évvel ezelőtt rendezték meg először a díjátadót, amelyet idén Ryan Seacrest vezetett, és először fordult elő, hogy a Disney+-on közvetítették a gálát. Sőt, kétszeresen is történelem született az este folyamán, mivel Colleen Atwood az első jelmeztervező lett, aki megkapta ezt az elismerést, míg Miley Cyrus a legfiatalabb, akit valaha kitüntettek a díjjal.
Ahogy az esemény kezdetén a The Walt Disney Company vezérigazgatója, Bob Iger megemlítette, a díj a legnagyobb, amit a Disney adhat, és a jó teljesítményt jutalmazzák vele, amellyel az adott személyek örökre beírták magukat a történelemkönyvükbe. Az elismerések átadása ehhez mérten kifejezetten érzelmesre sikerült, és szinte az összes díjazottat illetően elmondható, hogy a közönség mindent megtett annak érdekében, hogy még szebbé varázsolja az estéjüket. Miley Cyrusnál el is tört a mécses attól a nagy ovációtól, amit kapott. Az ő esetében a korábban a Disney Chanelen futó Hannah Montana főcímdala, a Best of Both Worlds is felcsendült. Sőt, igazi sztárparádé kerekedett, mivel díjat adott át többek között Danny DeVito, Lindsay Lohan, a szintén Disney Legends-díjjal jutalmazott Harrison Ford és Jodie Foster. Egyetlen díjazott viszont nem tudott megjelenni a helyszínen, John Williams zeneszerző, ám kárpótlásul egy orchestra adta elő a legnépszerűbb szerzeményeit, ezzel zárva az estét és erre az évre a D23-at is.
(Borítókép: Miley Cyrus Los Angelesben 2024. február 2-án, Colleen Atwood 2015-ben. Fotó: Neilson Barnard, Steve Granitz / Getty Images)