Orbán Viktor összemérte bicepszét a Sztárbox versenyzőjével
További FOMO cikkek
- Brian May berágott az állatvédőkre, lemondott alelnöki tisztségéről
- Majka durván beleszállt Puzsér Róbertbe
- Elvis Presley lányának gyerekkorát megkeserítette az apja halálának gondolata
- Havasi Balázst százmilliók nézték a kínai tévé legnézettebb műsorában
- Lemondta koncertjét a Foo Fighters a hűtlen Dave Grohl gyerekbotránya után
Szeptember 7-én, szombaton került sor a Fidesz szokásos évi kötcsei piknikjére, amit holdudvarával együtt a Dobozy-kúriánál tartott a kormánypárt. Az eseményre, ahonnan az Index is tudósított , Orbán Viktor délután fél 2 körül érkezett, majd miután hosszasan válaszolt az újságírók kérdéseire , a sajtó előtt elzárt területen – ahogy minden évben – beszédet mondott a meghívottaknak.
A résztvevők között a politikusok mellett előadóművészek is voltak, többek között Nagy Feró és Németh Kristóf is megjelent Kötcsén. A Barátok közt című sorozatból is ismert színész, aki idén az RTL Sztárbox című műsorában száll majd ringbe, egy adandó alkalommal lecsapott a miniszterelnökre, hogy összemérje a saját bicepszének nagyságát a miniszterelnökével.
A Sztárboxban bokszolok. Csinálunk egy bokszolós képet? Bicepszeset csinálsz velem?
– támadta le a kormányfőt a színész, aki egyáltalán nem állt ellen a felkérésnek.
Na, gyere! Álljunk ide...
– mondta Orbán Viktor, majd nekivetkőzött, hogy mindenki jól lássa, milyen méretekkel rendelkezik befeszítve a bicepsze. Ezután megkérdezte, ki lesz Németh Kristóf ellenfele a műsorban. A színész elmondta, hogy egy 35 éves gengszter-rapper sráccal mérkőzik majd meg – Lmen Prala az illető egyébként, de a nevét valamilyen oknál fogva végül nem árulta el a miniszterelnöknek.
@viktor_a_tiktokon Bicepszverseny barátok közt #orbanviktor #miniszterelnok #follow #fyp #Magyarország #Kötcse #Sztárbox #NémethKristóf ♬ 热血摇滚帅气出场 Pie of the tiger - Funkworld
A Sztárbox szeptember 1-jén indult az RTL-en. Németh Kristóf és Lmen Prala férfi nehézsúly kategóriában rögtön a második adásban, azaz ma este száll ringbe. A mérkőzésekről – ahogy múlt héten – ezúttal is beszámolunk majd az Indexen.