Már idén együtt karácsonyozhatunk Katalin hercegnével
További FOMO cikkek
- Matthew Perry halála után Matt LeBlancért aggódnak a barátai
- Harvey Weinsteint sürgősen kórházba kellett szállítani
- Egészségüket kockáztatják a nők, akik műkörmöshöz járnak?
- Visszahívták a forgalomból a Harry Potter-filmek kardjának másolatát, mert sérti a japán fegyvertörvényt
- Van, hogy naponta többször lelotyózza papagája a 89 éves Judi Denchet
Az év eleje leginkább arról maradt emlékezetes a brit királyi család számára, hogy két prominens tagjuk, III. Károly és Katalin hercegné is bejelentették, meg kell műteni őket – ami rendhagyó lépés volt, mivel a famíliában nem szokás nyíltan beszélni a magánéleti problémákról. Az operációt követően pedig mindkettejük esetében azt állapították meg az orvosok, hogy rákos megbetegedéssel küzdenek. A király és a hercegné így az ezt követő hónapokban főleg a gyógyulásra koncentrált, és semmit nem lehetett tudni az állapotukról. Az uralkodó áprilisban már visszatért a közszolgálathoz, míg a trónörökös neje nem tett arra vonatkozó kijelentéseket, pontosan mikor lehet számítani a visszatérésére.
Vilmos herceget lépten-nyomon arról faggatták az egyes rendezvényeken, hogy érzi magát a felesége, ám ő rendszerint kitért a válaszadás elől. A napokban ugyanakkor a hercegné maga jelentkezett egy videóval a közösségi felületeiken, amiben az elmúlt hónapok nehézségeiről számolt be. Mint kijelentette, rákkezelése befejeződött, ám még hosszú út áll előtte, és ügyelnie kell az egészségére. Elmondása szerint ez az időszak ráébresztette őt sebezhetőségére, illetve az élet apró örömeire, amelyeket mindennél jobban becsül. Úgy fogalmazott, már várja, hogy újra nekivágjon a munkának az elkövetkezendő időszakban, ám azt nem részletezte, mely eseményeken tervez részt venni.
Mint ismert, azóta, hogy a hercegné bejelentette, rákkal küzd, csupán kétszer jelent meg a nyilvánosság előtt. Az elmúlt hónapokat ugyanis a norfolki Anmer Hallban töltötte pihenéssel és a gyógyulásra való koncentrálással. Legutóbb júliusban, a wimbledoni teniszbajnokságon lehetett látni, ahol ő adta át a trófeát a győztes Carlos Alcaraznak, álló ovációval fogadták a megjelenését. Azt megelőzően pedig júniusban, a III. Károly születésnapját ünneplő Trooping The Colouron járult a nép elé, az érkezését ráadásul a közösségi platformjaikon is bejelentette. Bár az utóbbi rendezvényen való részvételével kapcsolatban sokan kétkedtek, mivel nem ment el az esemény főpróbájára – emiatt elnézést is kért az ír gárdától, amelynek tavaly az ezredese lett –, ami akár egy árulkodó jel is lehetett volna azt illetően, hogy idén kihagyja. Végül a királyi család többi tagjával egyetemben hintóval érkezett az ünnepségre, amelynek végeztével együtt álltak ki a Buckingham-palota erkélyére. A hercegnét és III. Károlyt ráadásul egymás mellé állították, ezzel is azt sugallva, hogy betegségük miatt még inkább egymás támaszaivá váltak.
A hercegné a legutóbbi bejelentésében ugyanakkor igen ködösen fogalmaz annak kapcsán, mikor lesz még látható idén a nyilvánosság előtt, amit nyilván az állapotától tesz függővé. Egyes információk szerint két olyan alkalom lesz még az évben, amikor közszolgálatot fog teljesíteni. Bár november elején kihagyja az Earthshot Prize idei díjátadóját, úgy tudni, a november 11-én tartott Remembrance Day, azaz a fegyverszünet napja – aznap írták alá az első világháborút lezáró compiègne-i egyezményt – alkalmából szervezett ünnepségen már részt vesz. Továbbá szintén folytathatja azt az évek óta tartó hagyományt, hogy a westminsteri apátságba istentiszteletet szervez karácsony idejére, Together at Christmas néven. Ugyan hivatalosan még nem erősítették meg egyik megjelenést sem, árulkodó lehet, hogy a hercegné az utóbbi időszakban egyre több találkozót szervez a magántitkárával, Tom White-tal és a kommunikációs titkárával, Lee Thompsonnal.
A hercegné krónikája
A Kensington-palota még az év elején hozott nyilvánosságra egy közleményt, amelyben azt írták, Katalin hercegné hasi műtétre szorul. A beavatkozás jellegét ugyan nem árulták el, azt közölték, hogy 10-14 napot fog kórházban tölteni, majd otthonában lábadozik tovább, és valószínűtlen, hogy húsvét előtt visszatér a közfeladatokhoz. A vártak szerint a hercegné végül két hét után hagyhatta el a kórházat, majd előbb a Sandringham birtokon lévő Anmer Hallban pihent, jelenleg pedig a windsori birtokon található Adelaide Cottage-ban gyógyul. A Kensington-palota akkori nyilatkozatában úgy fogalmazott, csak abban az esetben fognak bővebb tájékoztatást adni a hercegné állapotáról, amennyiben abban érdemi változás áll be. Ennek következményeképp hónapokon át hallgatásba burkolóztak, és még az egyes eseményeken megjelenő Vilmos herceg sem csepegtetett el semmilyen információt.
Végül annak hatására kezdtek el terjedni a különböző pletykák és összeesküvés-elméletek, hogy a trónörökös személyes okokra hivatkozva váratlanul úgy döntött, hogy nem vesz részt a néhai II. Konstantin görög király tiszteletére tartott szertartáson a windsori kastélyban. A palota akkor közölte, Katalin hercegné gyógyulófélben van, ám egyre többen aggódtak miatta, mivel utoljára karácsony napján jelent meg a nyilvánosság előtt a norfolki Sandringhamben. Sokan fellélegeztek, amikor az operáció után, március 5-én először látták újra a hercegnét, egy autóban, az édesanyjával, a windsori birtok közelében. Közeledve a munkába állása kapcsán korábban kijelölt időponthoz, húsvéthoz, egyre több kérdést vetett fel, hogy mikor számíthatunk a visszatérésére. Mivel nem érkeztek információk az állapotáról, hajmeresztő elméletek garmadája született az interneten.
Volt, aki azt állította, kómába került, elvált Vilmos hercegtől, plasztikai műtétet – pontosabban arcplasztikát – hajtottak rajta végre, rosszul vágták le a haját, valamint hogy ő lett a brit The Masked Singer (Álarcos énekes) egyik versenyzője. Egyesek azt boncolgatták, a jövőbeli királyné beleunt a hercegnéi szerepkörbe, ezért új foglalkozásba kezdett. Más felhasználók arról írtak, titokban brazil fenékfeltöltése volt, és a fennmaradt szabadidejét a befuccsolt, glasgow-i Willy Wonka Experience-en töltötte. Emellett sokan azt sem tartották elképzelhetetlennek, hogy a brit Celebrity Big Brother egyik versenyzője, emiatt van a világtól elzárva a villába való bevonulása előtt. Emellett napvilágra került egy felvétel, amelyen az látható, amint egy Vilmos hercegre hajazó férfi és egy Katalin hercegnére hasonlító nő sétálgat egy bolt környékén, nem messze a windsori otthonuktól. A videó jelentősen felkavarta az állóvizet, és csak újabb találgatásokat szült, azt sugallva, a hercegné már felépült.
Március 22-én aztán Katalin hercegné maga jelentette be egy videóban, hogy rákot diagnosztizáltak nála. Ahogy a felvételen kifejtette, az orvosi csapata azt javasolta, vesse alá magát megelőző kemoterápiás kezelésnek, amelynek akkor még az elején tartott. Hozzátette, férjével mindent megtesznek a privát szférájuk megőrzése érdekében, illetve időt kért, amíg a kezelés tart. A hercegné az előbbiekben említett videóban arról is beszélt, várja már, hogy visszatérjen a munkához, de addig is a felépülésre koncentrál.
Nem ő az egyetlen
Mint ismert, Katalin hercegnén kívül rákos megbetegedéssel küzd még a brit király, III. Károly. Bár hivatalosan nem jelentették be, a kór mely fajtájával áll szemben, egy specialista korábban úgy nyilatkozott, az uralkodó korában a húgyhólyagrák az egyik leggyakoribb kockázat. A király és Katalin hercegné – továbbá a szintén rákkal küzdő Sára hercegné – nyitottságát igen jól fogadták a szigetország lakói, és nekik köszönhetően sokak kerestek rá az interneten a különböző betegségekre. Holott a királyi családban egyáltalán nem szokás kiteregetni a magánéleti problémákat, amelyeknek részét képezik az egészségükkel kapcsolatos aggályok is. III. Károly és Katalin hercegné kitárulkozása így egyedülálló, és nemigen volt rá eddig példa a família történelmét tekintve.
(Borítókép: Katalin walesi hercegné 2023. november 15-én Londonban, Angliában. Fotó: Samir Hussein / WireImage)