Lecserélik Andrei Mangrát a Dancing with the Starsban

2024.11.18. 12:45
Megválik a TV2 Andrei Mangrától, miután a Dancing with the Stars táncosa súlyos balhéba keveredett csütörtök éjjel. A táncoshoz az eddig rendelkezésre álló információk szerint betörtek, megzsarolták és bántalmazták, de a rendőrség zsarolás miatt nyomoz és kábítószer-fogyasztás gyanúja miatt is eljárást indított.

Végleg távozik Andrei Mangra a csütörtök éjjeli súlyos testi sértés ügy miatt a Dancing with the Stars táncos show műsorból. Bár a legutóbbi adásban még úgy tűnt, a TV2 szereplői visszavárják Andreit, a produkció vezetői úgy döntöttek, hogy Andrei Mangrának nincs helye többé a műsorban – tudta meg a Blikk

Mint arról beszámoltunk, egyre nagyobb a botrány Andrei Mangra, a Dancing with the Stars táncosának dulakodásos esete miatt: a rendőrség már zsarolás ügyében is nyomozásba kezdett amellett, hogy kábítószer-fogyasztás gyanúja miatt is eljárás indult. Andrei Mangra csütörtökön éjjel egy V. kerületi lakásban keveredett verekedésbe, amelynek következtében súlyos fejsérülést szenvedett. A táncos az eddig rendelkezésre álló információk alapján egy férfival tartózkodott a lakásán, amikor két idegen bejutott a lakásba, ott megzsarolták és bántalmazták Mangrát. A szóváltást követően tettlegességig fajult a helyzet, még egy kés is előkerült. A rendőrök négy férfit igazoltattak, közülük hármat előállítottak. Ketten könnyebben megsérültek, őket a mentők kórházba vitték. 

A rendőrség súlyos testi sértés kísérletének gyanúja miatt indított eljárást, és mivel kábítószer-fogyasztás gyanúja is felmerült, emiatt szintén eljárás indult. A rendőrség egy embert hallgatott ki gyanúsítottként zsarolás bűntett és súlyos testi sértés kísérlete bűntett gyanúja miatt. Emellett az esettel összefüggésben másik két embert kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt ugyancsak gyanúsítottként hallgattak ki.

Letartóztatták a támadót

Időközben újabb részletek derültek ki Andrei Mangra bántalmazási ügyéről, a  Blikk  azt írja, nem elég, hogy a táncos támadóját súlyos bűncselekménnyel vádolták meg, azóta már börtönben is van, letartóztatták. 

„A Fővárosi Főügyészség a hét végén indítványozta egy férfi letartóztatását a jelenlétének biztosítása érdekében és a bizonyítás megnehezítésének, illetve a bűnismétlés megakadályozása érdekében. A bíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatást, amely ellen a férfi nem, a védője azonban fellebbezett” – erősítette meg a lapnak Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője

Nemrég még arról írtunk, hogy a Dancing with the Stars szombat esti adásában Szabó Zsófi egy másik táncpartnerrel lépett a színpadra Andrei Mangra helyett, akit kórházban ápoltak. A TV2 műsorvezetője a produkció előtti kisfilmjében sírva mondta el, hogy nagyon aggódik Mangra állapota miatt. Arról beszélt, hogy sokat köszönhet neki, felmerült benne, hogy esetleg feladja a versenyt, de végül a folytatás mellett döntött, és az előző héten kiesett Hosszú Katinka táncpartnerével, Suti Andrással állt színpadra. Bár a produkciót egy nap alatt rakták össze, sikerrel vették az akadályt, és továbbjutottak.

Szeretném most itt megköszönni Andrisnak a támogatást! Lehet, ha máskor találkozunk, akkor jobb táncpartnered vagyok, de fantasztikus vagy, nagyon-nagyon hálás vagyok neked

 – mondta Szabó, aki táncpartnerével az utolsó pillanatig bízott abban, hogy Andrei Mangra képes lesz táncolni ezen a szombaton. Végül mégiscsak Suti Andrásnak kellett beugrania a helyére.