Lovas Annabella megszólalt az eltűnéséről

2024.12.17. 10:01
Lovas Annabella, A Nagy Ő korábbi szereplője nemrég hetekre eltűnt, és még a rendőrség körözési listájára is felkerült. Később kiderült, hogy egy spanyolországi hotelben tartózkodott, most pedig a TikTokon szólalt meg a történtekről.

Mint ismert, november végén eltűnés miatt keresni kezdte a magyar és a spanyol rendőrség is Lovas Annabellát, a Bachelor – A Nagy Ő című párkereső reality korábbi szereplőjét. December közepén azonban lekerült a hatóság körözési listájáról.

Sajtóinformációk szerint az elmúlt időszakban több furcsa dolgot tapasztaltak a hölgy követői és a barátai. A nehezen érthető üzenetei mellett egy időre eltűnt a közösségi médiából, majd a visszatérésekor bejelentette, mellrákot diagnosztizáltak nála, nem sokkal később pedig törölte magát az Instagramról.

A Bors információi szerint miután kiderült a betegsége, Lovas Annabella a spiritualitás felé fordult, majd elkezdett utazgatni a nagyvilágban, és csaknem két hétig nem lehetett tudni róla semmit. Ezt követően megtalálták őt egy hotelben a Kanári-szigeteken.

Bár az Instagram-oldalát letörölte, a TikTokon elérhető maradt, és egy üzenet alatt megköszönte a támogatást, valamint adott némi magyarázatot arra, hogy miért tűnt el. Bár konkrétumokat nem közölt, azt megjegyezte, hogy nehéz volt feldolgoznia a daganatos kezelés okozta nyomokat. 

Persze, nem múlnak el nyomtalanul a rákos kezelés okozta nyomok, viszont sikeresen feldolgoztam mindent, és úgy érzem, hogy ez az egész csak megerősített engem

– írta egy követőjének.